Információk arról, hogyan segíthetjük elő bolygónk felszabadítását.
Ti vagytok a Fény erői! Mi mind. Nélkülünk nem megy!
Mindenki, minden hozzájárulás számít.
2016. július 29., péntek
2016. június 2., csütörtök
„Küszöbön álló, jelentős bolygószintű változások” - ÉirePort Csoport (Gaiaportal), ’16.06.01.
„Ez egy alternatív bejegyzés a GaiaPortal – Gaia Energetikai Üzenetek oldala számára. Bár kötődik Gaia energetikájához és potenciáljához, lehetőségeihez, kívánatosnak éreztük ilyen módon kommunikálni, mint az „ÉirePort Csoport” (Éire: Írország írül, Port: kapu, vagy kikötő - fordítói megj.).
E csoport Fényhozókból, pontosabban „Frekvencia Hordozókból” áll, különböző szintekről, akik mind a saját (néha számos vibrációs övezetet felölelő) tartományukban segédkeznek. ÉirePort Csoportként az a szerepünk, hogy közöljük üzeneteinket azok számára, akiknek van hozzá szemük, hogy meglássák, fülük, hogy meghallják és szívük, hogy felfogják azok kiterjedését és teljességét. Az is feladatunk, hogy figyelmeztessük a bolygó „Szín-Lényeit” (vagy "Szín-ember-Lényeit", a kifejezés valószínűleg a csillagmagokra, ill. felébredettekre utal - ford.) a küszöbön álló, jelentős bolygószintű változásokra, elsősorban „Energetikai” értelemben.
Ez a pillanat MOST jött el.
E „Föld”, „Gaia” stb. néven emlegetett kollektív planetáris test frekvenciáinak emelkedése Gaia evolúciójának e pillanatáig relatíve állandó volt. Máshogy fogalmazva, a növekedés üteme egy egyenes vonalhoz volt hasonló. Ez hamarosan változni fog… drasztikusan.
A „drasztikus” alatt „drámait” értünk, nem olyasmit, ami bármilyen jelentős átrendeződést okozna a bolygó 3D (harmadik denzitás-beli, vagy fizikai – ford.) szerkezetében (az ilyen változások egy erősen „irányított” módon zajlanak… nagy részben mi vagyunk „A Kezelők”). Azonban az ember-lények és a Szín-(ember-)Lények tudatossága is befolyásolja ezt. E tudatosság (legalábbis számunkra) váratlanul nagy mértékben emelkedett. Ez végső soron felgyorsítja mindenki ébredését, és oly mértékig növeli a bolygó rezgésszintjét, hogy erőteljesen „érzékelhető” egy közelgő kitörés.
Nem tudjuk megmondani, hogy mely 3D időkeretben fog bekövetkezni, de nagyon, nagyon közel van.
Csak azt tudjuk javasolni, hogy mindannyian szálljatok magatokba, és kérdezzétek Fensőbb Éneteket arról, hogyan tudtok a legjobban felkészülni e „kitörés” pillanatára. Közeleg.
Drága bolygótok, „Gaia” Atyjának és Anyjának áldása.
ÉirePort Csoport"
2016. április 10., vasárnap
Okkult háború Szíriában - és egy módszer a Fény erőinek támogatására
Cobra 2016. április 6-i bejegyzése:
A szíriai Pentagram
Eredeti: http://2012portal.blogspot.hu/20…/…/the-syria-pentagram.html
Fordítás: Cobra Etheric Liberation Hungary
A szíriai konfliktus valódi okkult oka a szíriai istennői energiaörvényért folyó harc, amely az egyik legfontosabb kulcspont a bolygó energetikai hálózatában.
Aki ezt az energiapontot ellenőrzése alatt tartja, nagyon közel van ahhoz, hogy ellenőrzése alatt tartsa a Ley-vonalak rendszerének nagy részét a bolygó felszínén. Aki ellenőrzése alatt tartja a Ley-vonalak rendszerét, közvetlen hozzáférése van az emberiség globális tudatosságához.
Ezért hozták létre a jezsuiták a Daesh-t ("Iszlám Állam"). [A szavak erejéről és a névhasználatról több itt.]
A szíriai energiaörvény valójában egy pentagram. A Fényerők kezében ez a pentagram egy hasznos eszköz az egész Közel-Kelet átalakítására és a női energiák egy óriási közvetítője lehet. A sötét erők kezében sok szenvedést idézhet elő, ahogy azt a szíriai emberek megtapasztalták az elmúlt néhány évben.
A pentagram mind az öt pontja kulcsfontosságú városokban található Szíriában, amelyeknek erős kapcsolatuk volt az Istennő energiákkal a gazdag múltjukban.
Ez az az öt pont:
Aleppó, egy város erős Istennő jelenléttel:
https://fromshamwithlove.wordpress.com/…/from-jerusalem-to…/
Homsz, itt született Julia Domna. Julia Domna római császárné volt, aki megpróbált bölcsességet vinni a római bíróságba: http://www.societyforthestudyofwomenphilosophers.org/Julia_…
http://www.twcenter.net/forums/showthread.php…
Palmüra, Zenobia királynő szülőhelye, aki felkelést vezetett a Római Birodalom elnyomása ellen:
https://en.wikipedia.org/wiki/Zenobia

Rakka, az a terület, ahol megszületett a Halaf kultúra:
https://en.wikipedia.org/wiki/Halaf_culture
Manbidzs, a szír termékenység Istennőjének, Atargatisznak volt a központja:
https://en.wikipedia.org/wiki/Manbij
Ezek közül három pontot, Aleppót, Homszt és Palmürát már kiszabadították a Daesh karmaiból, Palmürát a közelmúltban:
http://sputniknews.com/…/1037032429/syrian-army-liberates-p…
[Magyar nyelven: http://hu.euronews.com/2016/03/27/palmurabol-kiuztek-a-dzsihadistakat/;
megj.: 2016 decemberében a várost újra elfoglalták: http://hu.euronews.com/2016/12/10/az-iszlam-allam-ismet-behatolt-a-sziriai-palmyraba, viszont a 2017 februári világmeditáció után rövidesen sikerült újból fölszabadítani, lásd: https://2015attores.blogspot.hu/2017/03/eterikus-felszabaditas-jelentes.html]
Manbidzs is hamarosan szabad lesz:
http://sputniknews.com/…/syrian-kurdish-operation-liberate-…
[Megj.: végül 2016 augusztusában szabadították föl a várost: http://hu.euronews.com/2016/08/13/megnyilt-az-ut-a-dzsihadistak-fovarosa-rakka-fele]
Palmüra felszabadítása megtisztította az utat Rakka felszabadulása felé, ahol a Daesh fő támaszpontja van: http://sputniknews.com/…/103…/palmyra-raqqa-syria-daesh.html
[Magyar nyelven: http://hu.euronews.com/2016/03/28/strategiai-fontossagu-varosokat-veszit-az-iszlam-allam/]
Rakka felszabadítása fog nagyon gyorsan elvezetni majd a szíriai pentagram teljes felszabadításához és a közel-keleti helyzet drasztikus javulásához.
[Megj.: a várost végül 2017 októberében sikerült felszabadítani: http://hu.euronews.com/2017/10/18/meg-vannak-terrroristak-rakkaban-sziria-ostrom,
egy hónappal később pedig a Daesh utolsó jelentősebb szíriai erősségét is elvesztette:
http://orientalista.hu/felszabadult-az-iszlam-allam-utoldo-sziriai-fellegvara-video/]
[Cobra 2018. jan. 7-i helyzetjelentésében szerepel, hogy a Cabal ezúttal a Szíriával szövetséges Irán és az USA-val szövetséges, újabban Izraelhez is nyíltan közeledő Szaúd-Arábia között akar sííta-szunnita háborút kirobbantani. Ennek a helyzetnek a kezelésére új világmeditáció indul: https://welovemassmeditation.blogspot.hu/2018/01/meditation-for-iran.html
Cobra azt is említette, hogy az USA-t uraló erők a szíriai polgárháborút is újra fel akarják tüzelni. A velük szövetséges Törökország január második felében támadást indított a Szíria északi részét ellenőrzésük alatt tartó kurd milíciák ellen, amivel többek közt Manbidzs (!) elfoglalását célozta: http://hu.euronews.com/2018/01/21/torok-bombazok-sziria-folott
2018 áprilisában pedig másodszor is belehajszolták Trumpot egy rakétamámadásba a szír kormányerők ellen, az eszkalációt tömegmeditációval előztük meg: http://2012portal-hungary.blogspot.com/2018/04/beszamolo-bekemeditaciorol-es-budapesti.html
2019 márciusában a Daesh utolsó szíriai állásait is elvesztette: https://hu.euronews.com/2019/03/23/teljes-katonai-gyozelem-az-iszlam-allam-felett-kelet-sziriaban
Azonban a háborúnak még mindig nincs vége. - a szerk.]
Azok, akik vezettetést éreznek, segíthetnek a szíriai pentagram gyógyításában, úgy, hogy elképzelik ezt az ősi halaf cserépedényt az egész szíriai pentagram fölött forogni, amely megerősíti az Istennő örvényt ezen a területen és eltávolítja a sötétséget a régióból.
[A tömeges meditációnak az emberi társadalomra gyakorolt pozitív hatását számos alkalommal bizonyították tudományos kutatások (lásd: Maharishi-effektus - a tömegmeditációk hatása az erőszakos cselekmények számának alakulására https://www.tminfo.hu/tmkutatasok/szociologia/), így mindenki, aki részt vesz, éppenséggel emberi életeket segít megmenteni - szerk.]
Ez a Halaf cserépedény, amely 7000 évvel ezelőtt készült, szakrális geometriai kódokat tartalmaz, amelyek aktiválják az Istennő jelenlétét, és eltávolítják a sötétséget mind a négy irányból.
A Fény győzelme!

![]() |

Címkék:
Cabal,
Cobra,
felszabadítás,
fénymunka,
hálómunka,
Istennői energiák,
meditáció,
menekültválság,
Szíria
2015. december 5., szombat
Heti Esemény Meditáció
A nov. 21-i meditáció hatalmas sikert aratott, ezért változás áll be a rendszeres globális meditációink terén. Cobra 2015.12.03-i bejegyzése magyarul:
Továbbra is rendkívül fontos, hogy a lehető legtöbben csatlakozzanak heti meditációnkhoz, minden vasárnap. A világosság erői utasítottak, hogy a Heti Felszabadító Meditáció helyett váltsunk Heti Esemény Meditációra, ezzel a felszabadítás folyamata helyett inkább az Esemény mielőbbi megvalósítására összpontosítva.
A meditációt minden vasárnap világidő (GMT/UTC) szerint 19 órakor tartjuk. (Ez Magyarországon 20 órának felel meg a téli, és 21 órának a nyári időszámítás félévében – a szerk.) Itt konvertálhatod az este 7 órai GMT időpontot a helyi időzónádra.
Instrukciók:
1. Használd a saját technikádat, ami ellazult tudatállapotba visz. (Pl. koncentrálj a lélegzésedre pár percig.)
2. Nyilvánítsd ki abbéli szándékodat, hogy eszközként használod ezt a meditációt, hogy segítségével felgyorsítsd a Leleplezés, más néven Közzététel és az Esemény felé vezető folyamatot.
3. Vizualizáld, hogy egy fénysugár árad ki a Lélekcsillag csakrádból (20 cm-rel a fejed fölött, lásd a képet), az összes többi meditáló Lélekcsillag csakrája felé.
4. Képzeld el, ahogy az immár közös fénysugár kiterjed a Föld energiahálójába és összekapcsolódik a világ összes érző lényének Lélekcsillag csakrájával, a felszínen, a felszín alatt és szerte a Naprendszerben. Vizualizáld, hogy minden lény, aki érintett a Földön zajló eseményekben, azzal a céllal kerül harmóniába egymással, hogy a lehető leghamarabb megvalósítsák a Leleplezést/Közzétételt és az Eseményt, pozitív módon.
Képzeld el, hogy az összes plazma strangelet és toplet bombát épségben eltávolítják. Vizualizáld, hogy felfedik, majd erőfeszítés nélkül eltávolítják az összes többi egzotikus fegyvert. Képzeld el, hogy megtörténik a földönkívüliek jelenlétéről és a titkos űrprogramokról szóló teljes Leleplezés/Közzététel és hatalmas mennyiségű információ lát napvilágot a tömegmédián keresztül. Vizualizáld, hogy megtörténik az Esemény, végre felszabadítva a Földet.
Ha vezettetve érzed magad rá, folytathatod a korábbi Heti Felszabadító Meditációval (vagy bizonyos részeivel, melyek kedvesek számodra), miután végeztél a Heti Esemény Meditációnkkal.
Videó az ige terjesztéséhez, 1:44-től az instrukciókkal irányított meditációhoz:
A Világosság Győzelme!
Címkék:
az Esemény,
Cobra,
felszabadítás,
fénymunka,
meditáció,
változtatás
2015. november 20., péntek
Sürgős! Add tovább! Az ESEMÉNY meditáció 2015.11.21. (+frissítés)
Újra itt az idő, hogy cselekedjünk! Itt az idő, hogy kezünkbe vegyük világunk
sorsát! Mindannyian egyetértünk, hogy a bolygó felszabadítása túl sokáig tart.
Itt a lehetőség, hogy közösen felgyorsítsuk a folyamatot. Ezért november 21-én
kisebb és nagyobb csoportokban, egyedül vagy párokban fogunk találkozni. Aznap
lezárul egy fontos ciklus és elkezdődik egy új. Ez az a fordulópont, amikor
felhasználhatjuk kollektív manifesztációs erőnket, hogy támpontként szolgáljon
azoknak a változásoknak a beindítására, amikre mindannyian várunk.
Tömegek fognak összegyűlni ezen a napon és segítségül hívják azoknak a pozitív földönkívüli Csillagtestvéreinknek és felszín alatti Fénylényeknek a jelenlétét és beavatkozását, akik segíteni fognak nekünk bolygónknak a sötét erők zsarnoksága alól való felszabadítási folyamatában, hogy a történelmünkben először lehetőségünk legyen a Föld szabad polgáraiként megteremteni saját sorsunkat.

Ezen a napon a tömeges erőfeszítésünk fogja beindítani azt a folyamatot, ami segít aktiválni a Tervet, hogy az megvalósulhasson. Aktiválásunk ezen a napon a Világosság, ill. a Fény Győzelmének kinyilatkoztatását jelenti. Terjesszétek ezt a hírt, fénysebességgel! Osszátok meg világszerte! Jelentessétek meg a weboldalaitokon és blogjaitokon. Ha ismertek alternatív médiát, küldjétek el nekik. Facebook csoportot is létrehozhattok helyi csoportok részére, akik lakóhelyed környékén végzik a meditációt. Szükség van egy fő Facebook csoportra is ehhez az eseményhez. YouTube videót is készíthettek.
Tudományos vizsgálatok is megerősítették már a tömeges meditáció pozitív hatásait az emberi társadalomra, így ha mindannyian részt veszünk ebben a meditációban, tényleg segíthetünk közelebb hozni az Eseményt.
Magyarul: http://www.tminfo.hu/tmkutatasok/szociologia/
Angol nyelvű hivatkozásokért kattins ide és ide.
Ezt a meditációt november 21-én, szombaton, közép-európai idő (CET) szerint, - vagyis Magyarországon is, 21:12-kor fogjuk végezni. Ez 22:12-nek felel meg Kairóban és Bukarestben is, 20:12-nek Londonban, 15:12-nek New York-ban, 12:12-nek Los Angelesben és november 22-én 04:12-nek Tajpejben.
Itt megnézheted a meditáció időpontját a saját időzónád szerint:
http://www.timeanddate.com/worldclock/fixedtime.html?msg=Event+Meditation&iso=20151121T211221&p1=168
Instrukciók:1. Használd a saját technikádat, ami ellazult tudatállapotba visz.
2. Jelentsd ki azt a szándékodat, hogy eszközként használod ezt a meditációt, hogy segítségével felgyorsítsd a Leleplezés, más néven Közzététel és az Esemény felé vezető folyamatot.
3. Vizualizáld, hogy egy fénysugár árad ki a Lélekcsillag csakrádból (20 cm-rel a fejed fölött), az összes többi meditáló Lélekcsillag csakrája felé.
4. Képzeld el, ahogy az immár közös fénysugár kiterjed a Föld energiahálójába és összekapcsolódik a világ összes érző lényének Lélekcsillag csakrájával, a felszínen, a felszín alatt és szerte a Naprendszerben. Vizualizáld, hogy minden lény, aki érintett a Földön zajló eseményekben, azzal a céllal kerül harmóniába egymással, hogy a lehető leghamarabb megvalósítsák a Leleplezést/Közzétételt és az Eseményt, pozitív módon.
Képzeld el, hogy az összes plazma strangelet és toplet bombát épségben eltávolítják. Vizualizáld, hogy felfedik, majd erőfeszítés nélkül eltávolítják az összes többi egzotikus fegyvert. Képzeld el, hogy megtörténik a földönkívüliek jelenlétéről és a titkos űrprogramokról szóló teljes Leleplezés/Közzététel és hatalmas mennyiségű információ lát napvilágot a tömegmédián keresztül. Vizualizáld, hogy megtörténik az Esemény, végre felszabadítva a Földet.
Hanganyag - vezetett meditáció: https://www.dropbox.com/s/y1lc76ern0u879c/Nov21.mp3?dl=0
Az alábbi cikkben találhatsz inspirációt az Eseménnyel kapcsolatban:
Angolul itt, magyarul: http://felemelkedes.blogspot.hu/2013/06/az-esemeny.html
és http://www.esemeny.tk/az-esemeny-es-a-hozza-vezeto-ut/
Eredeti felhívás: http://2012portal.blogspot.si/2015/11/make-this-viral-event-meditation-2015.html (Cobra, 2015.11.11.)
Felhasznált fordítás: https://youtu.be/7W5koTmmNIE
Eredeti felhívás: http://2012portal.blogspot.si/2015/11/make-this-viral-event-meditation-2015.html (Cobra, 2015.11.11.)
Felhasznált fordítás: https://youtu.be/7W5koTmmNIE
Frissítés, nov. 20.:
Közeledik az Esemény meditációnk időpontja és az energiák erősödnek, ahogy egyre több és több ember hozza meg a döntést, hogy csatlakozik hozzánk és egyre nagyobb lendületet veszünk.
A következő 24 óra döntő lesz azt tekintve, hogy hányan csatlakoznak hozzánk és mekkora hatással leszünk a bolygó helyzetére. Ezért azt kérem mindnyájatoktól, hogy terjesszétek ennek a meditációnak a hírét szerte e világon. A Youtube videók jelentik a legegyszerűbb módját annak, hogy elterjesszük, és 28 nyelvre lettek lefordítva:
http://www.esemeny.tk/cobra-rovid-jelentes-a-bolygo-helyzeterol-es-az-esemeny-meditaciorol-2015-11-16/
Sokezer ember látogatja ezt a blogot (Cobráét - a szerk.) naponta, és legtöbbjüknek van facebook profilja, átlagosan párszáz ismerőssel. Ezért százezreket, ha nem milliókat lehetne meghívni meditációnk facebook eseményoldalára:
Magyar: https://www.facebook.com/events/561787083976117/
Rajta hát, csináljuk meg!
A Fény Győzelme!
Eredeti szöveg: http://2012portal.blogspot.hu/2015/11/event-meditation-update.html
Rajta hát, csináljuk meg!
A Fény Győzelme!
Eredeti szöveg: http://2012portal.blogspot.hu/2015/11/event-meditation-update.html
Címkék:
az Esemény,
Cobra,
felszabadítás,
fénymunka,
meditáció
2015. október 24., szombat
SÜRGŐS! ADD TOVÁBB! Meditáció Európáért (és a menekültválság békés rendezéséért)
A sikeres szeptember 20-i sürgősségi meditáció és az azóta folyamatos napi szinkronmeditációk után Cobra ismét sürgős világméretű meditációt hirdetett meg október 25. vasárnap 19 órára (közép-európai idő szerint). Frissítés: a meditáció folytatódik, minden nap 19 órától.
>>Egy új keletű fejlemény igényli sürgős figyelmünket. Az európai menekültválság ismét kiterjedtebbé vált: az egyre zordabb időjárással a feszültség is egyre nő. Már Szlovénia is katonákat vezényelt ki a rendőrök mellé, miközben egyre gyakoribbak az összetűzések a menekültek között, és az engedetlenség is fokozódik, tiltakozók pedig sátrakat gyújtottak fel egy szlovéniai menekülttáborban.

A stabil
Európa elengedhetetlen a világpolitikai stabilitáshoz, és egyike a
kulcsfontosságú tényezőknek a többé, vagy kevésbé zökkenőmentes átmenet szempontjából
az Esemény irányába.
Ezért a Világosság
erői azt kérték, annyian támogassuk az Európában lévő embereket meditációnkkal,
ahányan csak tudjuk. Ez időérzékeny információ, aminek fénysebességgel kell
terjednie! Emberek tömegeit kell
elérnünk, hogy meglegyen a ténylegesen meditálók kritikus tömege. Ideje
egyesülnünk e szándékban, hogy a Fény győzedelmeskedhessen!
Kérjük,
terjesszétek az információt weboldalaitokon, blogjaitokon! Ha ismertek
alternatív
médiafelületeket,
küldjétek el nekik! Hívjátok meg ismerőseiteket, osszátok meg közösségi
oldalaitokon,
készítsetek tájékoztató anyagokat (képek, videók stb.!
A tömeges
meditációnak az emberi társadalomra gyakorolt pozitív hatását számos alkalommal
bizonyították tudományos kutatások (Lásd: Maharishi-effektus, a tömegmeditációk
hatása az erőszakos cselekmények számának alakulására), így mindenki, aki részt vesz, éppenséggel emberi életeket segít
megmenteni Európában és szerte a világon.
Meditációnkat október 25-én vasárnap, illetve minden nap 19:00-tól végezzük Közép-európai időszámítás szerint (CET, pl. Budapest, Zágráb, Berlin, Párizs stb.). Ez 20:00-nak felel meg Bukarestben vagy Kairóban (EET), 18:00-nak Londonban (GMT), 14:00-nak New Yorkban (EST), 11:00-nak Los Angelesben (PST).

Itt megnézheted a meditáció időpontját a saját időzónádban.
Itt találod a visszaszámlálást.
Instrukciók:
1. Használd
saját technikád a nyugalmas tudatállapot eléréséhez (pl. összpontosíts a
lélegzésedre pár percig).
2. Fejezd
ki abbéli szándékodat, hogy békét és gyógyulást hozz az európai helyzetre.
3. Képzeld
el, hogy egy fénysugár árad ki a Lélekcsillag csakrádból (20 cm-rel a fejed
fölött), az összes többi meditáló Lélekcsillag csakrája felé. (Lásd a képet.)
4. Képzeld
el, ahogy az immár közös fénysugár kiterjed a Föld energiahálójába és eléri
Európát a világ minden tájáról, kapcsolódva mindenki Lélekcsillag csakrájához,
aki érintett az itteni helyzetben, kiegyensúlyozva és inspirálva az embereket,
hogy békés megoldást találjanak.
Vizualizáld,
hogy minden menekült ételt, vizet, szállást, orvosi segítséget kap és
emberséges bánásmódban részesül. Vizualizáld, hogy minden menekült és rendőr,
aki erőszakossá válhat lenyugszik, és békés megoldásokat választ. Vizualizáld,
hogy a sötétség erőinek minden tagját, akik magukat menekültnek álcázva
próbálnak beszivárogni Európába felismerik és letartóztatják a rendfenntartó
erők. Vizualizáld, hogy Európa megőrzi a békét és stabilitást, amit az elmúlt
70 évben elért.
Nagyon fontos, hogy a krízisben érintett emberek közül (tehát a menekültektől kezdve a rendőrökön, katonákon, önkénteseken, hivatalnokokon, döntéshozókon stb. keresztül az érintett régiókban, ill. országokban élő emberekig) minél többen tudjanak róla, hogy támogatjuk, ill. a világ minden tájáról támogatják őket ezzel a meditációval, így a Fény energiája, melyet küldünk befogadtatik, és képes lesz a helyzet kiegyensúlyozására. Ezért a Fény erői azt kérik, hogy informáljátok az embereket e-mailen, Facebookon, Twitteren, vagy bármely egyéb módon, hozzátéve, hogy ők is terjesszék a hírt saját köreikben.
Ha szeretnél további segítséget nyújtani a Szíriai
helyzet megoldásához, amely az európai menekültválság forrása, hozzáadhatod ezt
a nagyon egyszerű technikát a meditációd végéhez. Ez a technika segít
megerősíteni azt a szíriai Istennő-örvényt, amelyet az arkhónok próbálnak
elnyomni. Egyszerűen vizualizáld, hogy ez az ősi halafiai kerámia ott forog az
egész szíriai-iraki régió fölött, megerősítve az Istennő-örvényt és eltávolítva
minden sötétséget a térségből:
![]() |
| Nagyobb változathoz kattints a képre! |
Ez a halafiai kerámiamű, amely 7000 évvel ezelőtt készült, szakrális geometria
kódokat tartalmaz, amelyek aktiválják az istennői jelenlétet és eltávolítják a
sötétséget mind a négy irányból.<<
Magyar nyelvű Facebook-eseményoldal itt.
Magyar nyelvű Facebook-eseményoldal itt.
Címkék:
Cobra,
fénymunka,
meditáció,
menekültválság,
Szíria,
változtatás
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)