2019. június 27., csütörtök

Az Egyetemes Bőség



Az egyetemes Bőségről 


(Felismerések/Újra-felismerések c. írásom 2015 körül - átirat) 


Most úgy fogok fogalmazni, hogy érthetőbb legyen a legtöbbek számára.

Jómagam, nem is oly rég ismertem fel újra, hogy pontosan az a gyönyörű az Univerzumban és annak csodálatosan működő energiájában, hogy nem történnek a dolgok ok nélkül. Igen, minden eseményjellegű megnyilvánulás visszavezethető egy-egy indító energia/Erő jelenlétre. Ennek mi, mint Tudatok egyben aktív részei vagyunk, s egyben aktív egészei. 



Ha a teremtő tudatosság (Isten) megáldott mindannyiunkat a teremtés erejével és eszközeivel akkor miért ne használhatnánk? Ő, MI a minden, aki a mindenkit átható feltétlen szeretetű rezgésével köt össze bennünket, s ezért minket is - mint isteni egészeket - talán úgy szeretne látni, mint Önmagát.

Akkor hát, a kozmoszi szellemi egységből bármikor a bőség javában lehetünk, csak csupán rajtunk – mint jelenlegi tapasztaló tudatokon/lelkeken – múlik, hogy engedünk-e szabad döntésünknek? Csupán a saját hitrendszerünk szabhat határt, egyébként meg az Egységes Szellem végtelen lehetőségekkel rendelkezik.

Azt mondják sokan, hogy a szer, amely etet, egy nézőpontból az adás szimbóluma, így ha adunk csak akkor kaphatunk. De ez nem csak azt jelenti, hogy mi egy idő után elszegényedünk és majd a „karma” visszahozza a bőséget. Ez csak egy fel-nem ismert, tudattalan, korlátozó hitrendszer. Adni és kapni (fogadni) egy alapvető Isteni&Istennői áramlás dinamika, melyre épül a Teremtői potenciál. Amikor tisztán adsz, mindig lesz egy befogadó, és amikor készen vagy a nyitott tiszta befogadásra, akkor mindig lesz egy adó számodra. Ez egy Univerzális törvényszerűség. Csak vannak lények(Archónok), akik addig mókoltak, hogy más lényeknek kitörölték emlékezetükből ezeket az ősi tudásokat és úgymond meghekkelték a szabad akaratukat, hogy ne is legyenek annak teljes tudatában, és felejtsék el azt használni.

Az adás forrását az Egyetemes forrásból is bármikor le tudjuk hívni ha nem szab korlátot tudatunk szűkös hitrendszere. Így mindenkinek megvan rá a lehetősége, hogy a Forrás véget nem érő bőségében rendelkezzen minden áldott pillanatban. Hiszen mi magunk vagyunk az egyetemes forrás valójában. Talán nem azt kéne végre újra-felismernünk egy inkarnáció során egy életben, hogy eredendő természetünk nem más, mint az Egységes Szellem (Isten) megnyilvánulása? Az a felismerés, hogy az igazi önvalónk sosem volt különböző, se megosztott a Mindenható Lét Elemétől, avagy Istentől?

Mert soha nem is volt különb. Isten soha nem állt távol tőlünk, csupán mi hagytuk el őt. Mi estünk annak az illúziónak a csapdájába, hogy különbséget érzünk a közte és köztünk lévő térben. Mert e „teret” az elménk hozta létre a maga korlátaival. S ezek a korlátok természetesen jönnek a testtel együtt a leszületés révén. A mi "dolgunk" talán csupán az lenne, hogy ezeket a kialakult korlátokat felismerjük és elengedjük, hogy újra az eredendő tudatállapotunkba jussunk. Abba az eredeti intelligenciánk állapotába, ahol természetes számunkra, hogy a nyitott tér és annak minden eleme valójában mi magunk vagyunk, egyek vagyunk vele. Azaz Egyek vagyunk Istennel.

A rendelkezésre álló készlet és bőség szimbóluma itt a Földön a pénz. Persze, azért fájó sokunknak ez a szimbolika, mert a háttérhatalmi erők (Cabal) által manipulált tudatosságú emberiség eszméletlen módon visszaélt a pénz mozgatásával és felháborító tud lenni oly módon való használata, hogy másokat ellehetetlenítsenek és kizsákmányoljanak vele.



Anno jómagam sem szerettem a pénz fogalmát, mert sok vér és szenvedés tapad hozzá, így először én is kritizáltam a pénz és a spiritualitás kapcsolatát. Alig is volt pénzem ám...

Ráadásul, egységtudattal belegondolva, semmi szükség nincs rá, mivel minden ami az Univerzumban van „ingyenes” és eredendően járandó, csupán kérni kell. Rendelkezésre áll a forrás mindenhez, hogy teremteni tudjunk.

Azonban, javasolt most itt a Földet egy átfogóbb nézőpontból szemlélve elemezni.

Itt a Földön, meg kéne barátkozni azzal a ténnyel, hogy itt rendesen meghekkelték ezt az energiát és az emberek ellen fordították. Az a tény, hogy a pénznek miért ilyen kellemetlen, taszító és szívtelen bélyegekkel felruházott köntösbe kellett burkolóznia ezen a bolygón, annak is megvan a nagy energetikai kozmoszi oka. 


Ennek a története olyan lényektől ered, akik elszakadtak a Forrás teljességétől(Archónok), így egy energia hiányos állapotba kerültek, ami révén majd létrehozták a saját olyan Mesterséges intelligencia alapú rendszerüket, ami más lények energiaforrásként való felhasználásán alapul. Majd az emberi lényeket addig manipulálták és programozták, míg el nem jutott a dolog egyfajta automatizmusig, hogy a kizsákmányolt lények/lelkek tartják fenn a rendszert szabad akaratukról megfeledkezve. Az elnyomóknak már csak felügyelni kell és kontrollálni, mert ez a rendszer már magától működik és fenntartja önmagát a programozott gondolkodásmódból, ami révén újra-és újra teremti a mindennapi valóságot…(Mátrix).

Az amnéziából felébredve világossá kell válnia annak, a ténynek mindenki számára, hogy mindig is Halhatatlan Szellemi Lények voltunk és leszünk is mindörökké!




Mindig Dönthetsz!

Vagy

Támogatod illetve táplálod ezt a rendszert, ami egy eleve torzult hiánytudatosság mintájára épült...

VAGY

Felismered, hogy teljesség vagy, és a teljesség=bőség, ami egy olyan energia, amivel világokat lehet építeni!


Mivel a pénz ezt az energiát képviseli eredetileg, így egy olyan alapanyagot ad, amit Szabad akaratodban áll használni arra, hogy teremts vele a fizikai világon keresztül és olyan célokra használd fel, ami segít másoknak. Olyan dolgokba áramoltathatod, ami hozzájárul a saját magad és mások felemelkedéséhez.


Nem kötelező követni és ugyanarra a célra használni, ahogyan az elnyomóink alkalmazzák, ez csupán az Ő döntésük! Nem kell kényszerítő eszköznek lennie, és nem vagy köteles azokba a programokba belekerülni, amik azt mondják, hogy ,,Dolgozz meg a pénzért!” stb. stb., aminek csak az a célja, hogy te ne tudd használni ezt az energiát.

Nyugodt szívvel elmondható, hogy Te döntheted el, hogyan áramoltatod ezt az energiát az életedbe. Rajtad áll a felelősségteljes döntés, hogy megengeded és elfogadod-e barátként és eszközként a pénzt...vagy sem. 

Ha továbbra sem, akkor ne csodálkozz, ha el is hagy téged… Ha valakinek azt mondod, hogy ,,utállak”, "gyűlöllek", „mocskos vagy" és "rohadék” akkor szerinted szeretne-e az az illető a közeledbe kerülni?…

Természetesen, hogy nem. Nos, ez nincs máshogy a pénzzel sem.

Kezdj el vele beszélgetni a tudatosságoddal, és építsd le mindazon káros programjaidat, ami a vele való kapcsolatodat mindeddig gátolta. Szeresd Őt és fogadd el, mint egy gyermeket. Ő soha nem akart neked ártani, csupán beteg lett és arra vár, hogy meggyógyítsd. Arra vár, hogy Ő is szabadon áramolhasson és teremthessen veled! 

Ő is ugyanazt szeretné, mint Te: Szabadnak lenni…

Ezzel tudatos teremtéssel fokozatosan fogjuk átalakítani a pénz energiáját is, ami elengedhetetlenné fog válni a közeledő Aranykorban. 

Neked kell elindítani a változás és az átalakítás folyamatát, hogy a pénz is olyan dolgokba áramoljon, (eszközök, technológia, tudás, tanítás, szabad egyetemek stb.) ami fényt és szabadságot hoz a bolygó lakói számára. Aztán egy idő után, amikor már eljutunk odáig, hogy mindenkinek bőven tellik mindenre és a társadalmi szint ott tart, hogy erőforrás és szeretet alapú, utána már automatikusan nem lesz szükség pénzre sem mint eszközre, mert a társadalmi tudatossági szint már nem ezen a szinten lesz...

...de amíg ez van, addig ebből a jelenből lehet kiindulva teremteni. Nem a múltból és nem is a jövőből.

Hanem a JELENBŐL! Amíg ezt valaki nem érti meg, addig csak egyhelyben fog toporogni és kavarogni...ahonnan nem fog jutni sehová.

Hogy tisztázzam. A múlt igenis fontos, hogy tudjuk, mit teremtettünk és annak milyen következménye lett a jelenre. A jövő ugyancsak fontos, mert számtalan tervezési opciókat és utakat foglal össze magában ami révén segít a jelenben a célokat kitűzni (Teremtés örvényünk).

Viszont, a teremtés valódi folyamata az időtlen pillanatban történik - az itt és mostban - amit csak le kell hoznunk ide a 3D-be.

A teremtés közben figyelembevéve a múlt tapasztalatát és a jövő opcióit és ahogy visszacsatolva kommunikálva dolgoznak az energiák (3D-s teremtés dinamika).


A teremtés folyamatáról bővebben itt olvashatsz: https://felemelkedes2018.blogspot.com/2018/08/a-tudatok-teremtesek-folyamata.html

Szóval, békélj meg a jelennel, békélj meg a helyzettel, hogy e bolygón a legtöbb létező beteg és hiányos állapotban van, így a pénz is "beteg lett" az által, hogy oly módon használják, ahogyan azt Ő sem szeretné. Ő is megkapta a maga „kórját” a manipulálással, az anomáliával. Csapdában van és korlátozott lett a mozgása az emberek felé, mert az emberek nem engedik be őt az életükbe, mert az emberek elől direkt elrejtették ennek az energiának a használati módját.

Így hát itt az idő, hogy elkezdjük tudatosan átalakítani és meggyógyítani a pénzzel való viszonyunkat és rezgésünket. Ez egy érzelmi utazás a Tudatosságon keresztül. Ha tényleg elkezded a munkát, akkor látványos változást fogsz tapasztalni az életedben a pénzzel és az anyagi helyzeteddel kapcsolatban. Ehhez kell türelem, kitartás fókusz és elszánt öntisztító munka. Első sorban a gyökércsakrához kapcsolódik.

Sokan vannak már akik, ezt tudatosan teszik és tanítják is. Érdemes egymást meghallgatni, és tanulni egymás tapasztalatából. :)



Az Egyetemes Bőség Ereje Legyen Veled!


2019. június 24., hétfő

Te magad válhatsz repedéssé a Mátrixon!

A valóságunkat mi magunk teremtjük. Az uralmi rendszert, amit csak Mátrixnak nevezünk, pedig a sötét erők éppen azzal a céllal hozták létre első sorban elmeprogramozással, implantációval és hitrendszerekkel, hogy mi magunk teremtsük meg ezt a szenvedéssel és félelemmel teli valóságot, ami bővelkedik a nehéz energiákban, amikből táplálkoznak.

A Mátrix börtön az elménk számára. A börtönből való szökéshez, majd a börtön lebontásához pedig le kell bontanunk az alapját képező elmeprogramokat és hitrendszereket.

Ennek módja a Valódi/Felső Énünk és a személyiségünk/egónk közötti hasadás meggyógyítása, illetve a férfias és a nőies polaritások, energiák közötti hasadás meggyógyítása. Ez minden fénymunkás/fényharcos küldetésének fontos része.

A legfontosabb, hogy megértsük: valójában isteni lények vagyunk, és NEM a Forrástól, a Teremtőtől való mesterséges elválasztottságunknál fogva kialakított, hamis öntudat által meghatározott, tanult szerepekben tobzódó egyének. A Cobra által Budapesten tartott márciusi Lélekcsalád workshopot és az elmúlt időszak tapasztalatait összefoglaló előadáshoz tartozó prezentáció az alábbi képre kattintva elérhető. (Megj.: a hivatkozások egyszerű megnyitásához el kell indítani a diavetítést.)

Élet a Lélekcsalád workshop után c. prezentáció a képre kattintva

Ez az előadás a 8. országos Cobra csoporttalálkozón hangzott el, ahol az előadások mellett ezúttal számos gyakorlatot is végeztünk. Ennek oka, hogy ideje túllépnünk az elméleti fázison és a tettek mezejére lépnünk. Ha sikerült megértenünk a helyzetet, és legalább részben fölismerni a szerepünket, küldetésünket, akkor érdemes elindulnunk a megtisztulás, a programoktól, implantoktól és a hitrendszerektől való megszabadulás, végső soron a felemelkedés útján.

Mindenképpen keresztülmegyünk ezen a programtalanításon, a kérdés a következő:

húzod az időt, halogatod, és csak akkor szembesülsz vele, amikor ránk dől a rendszer, vagy pedig a bolygó felszabadításának élvonalába állsz, részvételeddel gyorsítva a folyamatot? Elvagy a Mátrixban, néha morogva, hogy mikor jön már az Esemény, vagy te magad repeszted szét, válsz repedéssé rajta? A döntés a tiéd.

A január 21-i sorsfordító tömegmeditáció óta új szakaszban vagyunk. A kozmikus központi faj támogatásával Mennybuborékokat teremthetünk, mi magunk bonthatjuk szét a Mátrixot és teremthetjük meg az új valóságot. Nagyon fontos megértenünk, hogy az elsődleges anomália és a Mátrix feloldása rajtunk, az energiamezőnkön keresztül történik, de ehhez szükség van a tudatos együttműködésünkre. Valahányszor nehézséggel találkozunk, érdemes valamelyik tisztító technika segítségével átalakítani magunkban, tudva, hogy ezzel hozzájárulunk az egész világ átalkulásához.


A tisztulási folyamat kihívásokkal teli, és ezért érdemes párban, vagy csoportban végezni, támogatva és erősítve egymást. Természetesen lélekcsaládban, pláne lélektársak között még erőteljesebb tisztulás, gyógyulás és a bolygó felszabadításához való hozzájárulás várható. Alakíthatunk kisebb-nagyobb fényháromszög csoportokat, és kapcsolódhatunk egymáshoz fénylégzéssel a szívcsakrán keresztül, vagy akár tantrikus gyakorlatok által is, a szív- illetve a szakrálcsakrák közti energiacserével.

A Fény, avagy VILÁGosság győzelme!

2019. május 31., péntek

Kozmikus Lélekcsaládok: Az újraaktiváció

,,Minél erősebb a Kozmikus Énünkhöz való kapcsolat, annál könnyebben teremtjük meg a kívánt valóságunkat, s annál gyengébben tudnak ránk hatni az ártó interferenciák.

Amennyiben a Kozmikus lélekcsalád eredetmintáihoz kapcsolódunk, nemcsak a saját, hanem mások Kozmikus Énjéhez is kapcsolódunk. És amikor ez megtörténik, meglátjuk hogy mekkora a kollektív mandalánk, amiben a mi saját egyéni mandalánk helyzetét is meglátjuk.

Ezen szakrális eredendő egység megtapasztalása révén megleljük azt az eredeti érzést, ahogyan valójában kapcsolódunk egymáshoz. És amikor ezen Isteni&Istennői tudatossági állapotot lehozzuk a harmadik és a negyedik dimenziókba: megnyilvánul a lélekegység, a ForrásTudatosságunk által megtervezett Kozmikus Erőnk és Kapcsolatunk, amely nagyban töri az egymást szétválasztó mátrix társadalmi programozást, itt a Földön.

És ezzel megkönnyítjük a Fényerők munkáját is a 3D-s fizikai, éteri, plazma, a 4D-s asztrális és mentális síkokon. Illetve az 5D alacsonyabb rétegiben lévő munkálatokat is, ahol a sötétek még elérik és jelen tudnak lenni az anomáliájukkal." /MFA/

Jelenleg a planetráis helyzet az entrópia kellős közepén áll, ahogyan egyre több a fény, a sötéteknek annál nagyobb az ellenállása és mindent bevetnek amit csak módjukban áll, hogy lelassítsák a folyamatokat. Ez által egy belső feszültség keletkezik, olyan mint egy felfújt labdában, (a nyomás révén a molekulák összefeszülnek) és az kihat mindekire egy zárt rendszeren belül. Mondjuk ki: a mátrix szétesőben van, s ezt akarják mindig megakadályozni, frissíteni a rendszert, mert ha ezt nem tennék a 4D-ből, akkor már összeomlott volna.

Az egyre jobban éhező Chimera lényeknek újabb csemege egy ilyen eset, amit sajnos megint szándékosan idéztek elő, aminek háttérbeli jelentősége van, mivel az Istennői energia folyamatosan erősödik. És mivel ez erősödik, attól ők egyre jobban veszítenek erejükből:

Dunai baleset https://24.hu/kulfold/2019/05/31/habelany-duna-hajobaleset-elsullyedt/

A mostani helyzetre készült egy meditációs anyag, amely megerősíti a lélekcsaládok között a kapcsolatokat és fénybuborékokat. Segíti eltávolítani a lélektársak, lélektestvérek közötti skalár interferenciákat és egyéb Chimera technológiákat, illetve az Archónok rejtett befolyását.

Ez által, ez a közös lélekcsalád meditáció; javító és megelőző hatással lehet arra az esetre, amikor a küldetések/projektek veszélybe kerülnek; az egymás programozottsága és traumatizációja miatti nézeteltérések széthúzások lehetséges bekövetkezte miatt.

A meditációs videó itt található meg:


Javasolt mindekinek naponta csinálni, hogy megerősödjön fizikai síkon is a Kozmikus mintáink kapcsolata, mellyel egymást támogatjuk a mindenki individuális és közösségi küldetésében. Emellett, nagyban hozzásegít a fénytestünk (Mer-Ka-Ba) erősítéséhez, aktiválásához.

A Szeretet Győzött!

Lélekszerződések felbontása: új nyilatkozat

Egy rövid kiegészítés a múlt decemberben közölt cikkhez, amiben az alábbiak is szerepeltek:

"Eredetileg ezt a bolygót a sötét erők területévé nyilvánították. Mindenki, aki ide inkarnálódott, bele kellett egyeznie bizonyos szabályrendszerbe, melyet a sötét erők állítottak fel. Ha úgy döntöttél, hogy inkarnálódsz, akkor alá kellett írnod egy szerződést. Ez egy olyan megállapodás köztünk és a sötét erők között, melynek megfelelően a tudatosságunk bizonyos módon be van határolva, különben nem engednék, hogy a Földre szülessünk.

Most itt vagyunk az összes aláírt szerződéssel, de elérkeztünk a szabad akarat egy olyan pillanatához, ahol választhatunk úgy, hogy eltöröljük ezeket.
Azok közületek, akiket támadás ér, múltbeli szerződésekkel rendelkeznek. Ha eltörlitek ezeket a szerződéseket, a támadások meg fognak szűnni.(...)"

Implantátumok eltávolítása, lélekszerződések felbontása (teljes cikk)

 

Elsődleges szerződés-felbontó nyilatkozat 
(Cobra budapesti Lélekcsalád workshopjáról)

 

Az ÉN VAGYOK jelenlétem nevében,
A VAGYOK, AKI VAGYOK nevében
eltörlöm és semmissé teszem a sötét erőkkel kötött
összes múlt, jelen- és jövőbeli szerződésemet
és megállapodásomat.
Elrendelem és parancsolom, hogy e szerződések
minden következménye legyen semmis és érvénytelen.
Így legyen, és így van!
Így legyen, és így van!
Így legyen, és így van!

Letölthető, nyomtaható változat

2019. március 25., hétfő

City of Light Activation Berlin (Galactic Love Party)

With Krisztian & Inana
6 & 7 April 2019, Berlin, city of Peace
~Sisterhood of the Rose Workshop~


Dear Ones,
Now is the time we have been waiting for. Now is the time when we are fulfilling our ancient promise we made in Atlantis. New Atlantis first exists in the non-physical realms and will be activated piece by peace all over the world. Many individuals and groups are working constantly for this effort. Some do this very consciously. This coming event is supposed to gather the white priests and priestesses of Atlantis. We do not meet by accident. This is an old ancient promise we are fulfilling together NOW.

.......Goosebumps?....
When we meet we will unlock each others potential and remembrance. We will reach another level of understanding within our souls. We will love deeper on all levels. We will feel fully energized and driven by our divine purpose.
We have prepared the following program. It may be open to some changes as we will receive more teachings of Light at the Budapest Cobra workshop. We may integrate small parts of it in our gathering. Our event can not replace the Cobra workshop and please do not expect us to give you a full overview of it. We do our own event, as every individual has another mission.
Our main mission is to activate full love potential.

Krisztian has special abilities in organising and connecting people. Inanas special ability is the connection with Goddess energy and Goddess dance.

°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°

Schedule

Day 1, 10:00 – 13:30
°°Oneness remembering°°°
°Crystalline Clearing and Protection
°Angel Revival Dance
° Triangle Groups of Light Meditation
°atlantean tantra exercise with the eyes
~13:30 – 15:30 Lunch break~
Day 1, 15:30 – 19:00
°°°Exit Control Matrix°°°
° Contracts Removal & Implant Triangulation
°Goddess dance
°Angel Embrace
°Goodnight Weighing Dance
°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°

Day 2, 10:00 – 13:30
°°°Galactic Love°°°
°Crystal Implant Clearing
°Mystery Of Silence
°Initiation Into High Love
°Fire of AN dance

~13:30 – 15:30 Lunch break~

Day 2, 15:30 – 19:00
°°°Galactic Love Initiation°°°
°Buddhic Colum Berlin
°Sisterhood Of The Rose, soul families, bubbles of heaven, islands of light
°how to connect to and attract twin soul
°light body activation, soul family mandala
°Goddess Dance
°Good night weighing dance
°°°°°°°°°°°°°°°°°
Note: Please remember the program may receive changes. It is also possible that we as a group receive some special guidance to do certain things. We will follow that as One Being of course. We are remembering together.....
°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°

The workshop donation for two days is € 150-200 per person. You can decide how much you are able and willing to pay. Besides of this we can provide nice and extremely cheap accomodation.

To reserve your space, please send a PayPal payment to:
inana.eliana@gmail.com

If you prefer to give something directly in person, please just send us an e-mail to reserve your space:

​inana.eliana@gmail.com

We are looking forward to magical beautiful gatherings!


Victory of the Light!
..... and Pearls of Love ...
Krisztian and Inana

2019. január 31., csütörtök

Légy önmagad vezetője: A lelked mindig elvezet az igazsághoz

Mostantól a lélekcsaládunk 6 közeli tagjából álló nemzetközi csoportunk is publikálni fog ezen a blogon. Lelki szinten szíriuszi, atlantiszi és egyiptomi gyökerekkel rendelkezünk (persze sok más réteg melllett), jelenlegi inkarnációinkban pedig Romániából és Magyarországról származunk, és Cobra közlései hoztak (újra) össze minket. Először is, szeretnénk kifejezni a véleményünket a Cobra legutóbbi cikkét kísérő zavarodottsággal kapcsolatban.

A véleményem a zűrzavarról a Cobra legutóbbi posztjában szereplő néhány hivatkozással kapcsolatban az, hogy Isteni Fénylények vagytok, és Isteni Fénylényként tiétek a felelősség, hogy minden információt megszűrjetek az intuíciótokon keresztül, összekapcsoljátok a lelketekkel, érezzétek, és a lelketek mindig el fog vezetni benneteket az igazsághoz. Igen, mindannyian programozva vagyunk, hogy csak kövessünk és engedelmeskedjünk. Mélyen tiszteljük és szeretjük Cobra üzeneteit, de ő maga is arra tanít minket, hogy hallgassunk a szívünkre, hogy mi magunk vagyunk önmagunk vezetői, saját lelkünk által vezettetve, és ő is társteremtőket igényel, nem követőket. Tehát, fókuszáljunk az összképre, ne vesszünk el az apró részletekben, és folyamodjunk mindig tisztánlátásért és a Felsőbb Énünkkel való kapcsolódásért.

A Szeretet már GYŐZÖTT!

A Fény győzelme!

Emilia

- - -
Azt gondolom, hogy az emberek akik követik Cobra-t, nem feltétlenül értik is, amit megoszt velünk. Ezzel addig semmi baj nincs, amíg valaki a negatív gondolataival, azzal hogy nem érti, el nem kezdi triggerelni a többieket. Ennek semmi értelme. Ha nem értesz valamit, tájékozódj! Pl.: Google, vagy bármilyen keresőprogram, ezen kívül ott vannak a könyvtárak. Rengeteg lehetőség van már ebben a világban a tájékozódáshoz, csak ki kéne használni a lehetőségeinket! Cobra támpontokat is ad arról, amit nem akar épp’ kifejteni, hol tudunk utána keresni: egy példát mindig hoz, vagy linkel valamit. Ezeket ha elolvassuk, fenntartással kell kezelni, mindig a belső megérzésre, vagy vezettetesre hallgatni: ez oké, vagy hazugság? A másik: meg kell tanulni a dolgok mögé látni, a metaforákat megérteni, ehhez elengedhetetlen, hogy utána olvassunk a dolgoknak. Teszem azt, a versben megfogalmazott sötét Miháel meg Gábriel, egy metafora volt a bukott angyalokra. Nem kell mellre szívni azonnal mindent, csak olvasottnak kellene lenni, vagy utána járni mielőtt fröcsögnénk a neten ostoba dolgokat. Ez a véleményem.

Enci

- - -
A most is tapasztalható zavarodottság, ami már sokszor felütötte a fejét Cobra bejegyzései nyomán, egy alapvető problémára mutat rá: a legtöbben nem hisznek önmagukban, ezért másoktól várják, hogy megmondják a tutit. Erre alapoz a sok évezredes elmeprogramozás, aminek következménye az alattvalói, követői, fogyasztói mentalitás és magatartás. Az emberek egyszerűen nem képesek szabadok lenni. A mátrix egyik alapfunkciója, hogy elfeledtesse és elfedje (társ)teremtői minőségünket, és velünk teremtesse meg ezt a kiábrándítóan sötét valóságot, amiben aztán elhagyatva, tanácstalanak, erőtlennek érezzük magunkat. Ördögi kör. Rászoktat, hogy kívülről várjuk a válaszokat és a megoldásokat, amiket aztán föl is kínál a rendszer, persze azok olyanok is. „Mondja meg valaki, hogy mit gondoljak/érezzek/tegyek!” Aki a TV-től várja ezt, azt alvónak nevezzük. Ennyi erővel, aki ugyanezt várja pl. Cobrától, arra mondhatjuk, hogy félálomban van…

Cobra nem véletlenül nem rág mindent a szánkba. Számtalanszor elmondta, hogy fejlesszük ki, és használjuk az ítélőképességünket: képezzük és fejlesszük magunkat, a megszerzett tudásunkra támaszkodva kombináljuk az értelmi képességeinket a megérzéseinkkel, vezettetésünkkel. Ha Cobra pl. nem közli direktbe, hogy azért nincs ok félni a pólusváltástól, mert addigra már a Konföderációs flotta segítségére is számíthatunk majd a tömeges áttelepítésben, akkor ahelyett, hogy kiakadnál, esetleg nézz utána, mit lehet már eleve tudni erről a témáról… Vagy csak nézz magadba!

Len Névte

- - -
Kezdjetek végre együttműködni! Egységben dolgozni. A közös célra fókuszálni. Az teljesen nyilvánvaló, hogy mindenkinek megvan „a maga keresztje”. Mivel mindannyian beleszülettünk ebbe a sötét világba, mert bevállaltuk ezt, és ez bizony azzal jár, hogy elszakadsz az Ikerlángodtól, aláriratnak veled minden sötét mocskot, amit csak lehet, hogy lemondj mindarról ami vagy... mert csak így léphetsz be... így szivároghatsz be a rendszerbe, hogy később azt „meghekkeld” majd.

Ha valóban képesek lennétek szeretetben és együttérzésben, együttműködésben dolgozni, akkor megértenétek mi az, hogy: KÖZÖS ERŐ. Sokatok ezt már meg is tapasztalta korábban. A lényeg a Lényed, amely a TE LÉNYEGED!

Csak képzeljétek el, ha tudatosan őszinték lennétek magatokhoz, és napi szinten gyakorolnátok a Belső Erőtökhöz való kapcsolódást és Szabad akaratotok döntési erejét, akkor az egész sötét háló és mátrix hatástalan lenne nemcsak a saját életetekre, hanem az egész közösségre nézve. És aztán pik-pakk olyan egységes erőt képeznénk ami után megcsinálnánk a felszabadítást. És elhoznánk az Eseményt. Együtt talán könnyebb lenne, nemde?

És erről Cobra is már számtalanszor magyarázott a konferenciákon... rengeteg eszközt adott közre, melyet csak át kéne vennetek, és saját magatok előnyére szabni. Nem beszélve arról, hogy sok más technika és spirituális tanítás is rendelkezésünkre áll annak érdekében, hogy újra megtanuljanak az emberek kilépni a programozott hiedelmeik fogságából, és elkezdjenek végre tudatosan teremteni a saját életüket.

A feladat adva van, a tudás rendelkezésre áll, csak használni kéne már végre!

MFA