A háború vége (I. rész)

Az egész Univerzum számára sorsfordító időket élünk. Az elmúlt hónapokban sokan réges-régi, ciklikusan visszatérő mintázatokkal, problémákkal, konfliktusokkal szembesültünk. Ezekben a minden szinten (személyesen, párban, csoportosan, lélekcsalád-szinten, globálisan és kozmikusan is) fölmerülő mintázatokban fölismerhetőek bizonyos kulcsmotívumok, mint a bizalom, illetve bizalmatlanság, a félelem és szeretet, a tagadás, ill. megtagadás és a szembenézés, ill. elfogadás, végső soron háború és béke, szétválasztottság és egység, sötétség és fény kérdései. Csupa ellentétpár, kettősség (dualitás). Csupa ördögi kör, egymást újraszülő ellentét, ellentmondás.

Hiába vágyunk egységre, békére, harmóniára, amíg egy önmagát újraszülő örökös konfliktusban, harcban veszünk részt, igazából önmagunk ellen (is).

Ennek az univerzumnak a tapasztalást elősegíteni hivatott duális, vagy poláris (Jin-Jang-szerű) struktúrája a 8 millió évvel ezelőtti nagy baleset (a spirituális Sötétség létrejöttének) következtében a végletekig fokozódott.

A Sötétség és a Fény közötti háborút nem lehet megnyerni, csak befejezni, feloldani. Legyen végre Világosság; azaz Egység!

Ezen a bolygón legalább Atlantisz bukásáig vezethető vissza egy nagyon alapvető, ismétlődő mintázat, ami az ártatlanság és a bizalom elvesztéséhez kötődik. A saját árnyékunkkal folytatott küzdelem, a fraktálisan, minden szinten megnyilvánuló belharc, illetve testvérharc csak az árnyékunk integrálásával, az Egyben való feloldásával érhet véget: saját benső meghasonlottságunkkal való szembenézéssel, és ennek a törésnek, hasadásnak a meggyógyításával. Ez a felszíni fénymunkások és különösen a fényharcosok legfontosabb és egyben legnehezebb feladata.

A spirituális Sötétség (gonoszság) lényege a Forrástól, az Egytől való végletes elválasztottság. Az elsődleges anomáliával, a Teremtő kiszámíthatatlan ellentettjével kölcsönhatásba lépő, és ebbe a kölcsönhatásba belevesző, beleőrülő tudatosság (a „bukott angyalok”; az arkhónok és a Chimera) legfőbb stratégiája ennek a szétválasztottságnak a terjesztése, fokozása, öngerjesztő folyamatok, ördögi körök létrehozása által. A galaktikus háborúk több millió éves története lényegében ennek a története.

A Háború, mint olyan, nem pusztán a terjeszkedés eszköze, hanem egy mechanizmus, ami egyre több és több, illetve egyre mélyebb szétválasztottságot: feszültséget, fájdalmat, traumát, (tudat)hasadást, kényszert, erőszakot, uralmat  szül.

Végső soron önálló életre kel, önmagáért létezik és önmagát termeli újra - ahogy lent, úgy fent, ahogy kint, úgy bent és fordítva.

Az Egységben élő kultúrák, civilizációk nem ismerték a háborút, sem a Forrástól való szélsőséges elválasztottságot. Ezeket eleinte a sötét erők puszta erőszakkal könnyedén szét tudták zilálni és traumatizációval, implantációval, manipulációval, elmeprogramozással saját képükre formálni, mint ahogy tették pl. egyes reptilián és drakonida fajokkal. Majd ahogy kialakultak az önvédelmi mechanizmusok, az ellenállás reflexei, jellemzően a beszivárgás és az egység fokozatos felbomlasztásának taktikájához folyamodtak (illetve feltalálták azt). A Földön ezt tették az atlantiszi civilizációval is, ezzel lépésről-lépésre kiteljesítve a bolygó sötét erők általi megszállását, és az emberiségnek a vaskorba taszítását. Addig züllesztették az emberi tudatosságot, amíg az emberek már saját maguk termelik újra a Mátrixot, saját fizikai és spirituális elnyomásuk és kizsákmányolásuk rendszerét.

A bolygó felszínén mindenki - csillagmag vagy sem - meghasadt tudatállapotba került, többé-kevésbé maga is sötétté vált, illetve a háborúságon alapuló rendszert újratermelő dualitás motorjává, társteremtőjévé. Az örök mottó: oszd meg és uralkodj! Kívül-belül.

Ezt szolgálják a mesterségesen szított különféle vallási, kulturális, társadalmi, politikai ellentétek, és bár elméletben ezt minden felébredett lény tudja, gyakorlatban közülünk is rengetegen belefeledkeznek ezekbe a harcokba. Ennél azonban sokkal nagyobb probléma, hogy – gyakran éppen a fent említett mesterséges ellentétek mentén – a fénymunkások és fényharcosok egymással is konfliktusba bonyolódnak. A számtalan beépített belépési ponton, manipulációs technikán és sötét interferencián túl ez azért lehetséges egyáltalán, mert

valamilyen mértékben mindannyian háborús pszichózisban szenvedünk, és gondolkodásunkat eluralta a háborús logika. Megfeledkeztünk róla, hogy alapvetően minden konfliktus, kiélezett ellentét: anomália.

Sokan a védekezés megszállottjaivá váltak, mindenkiben ellenséget gyanítanak, vagy hibákat keresnek, mások folyton menekülnek, vagy még a probléma létét is tagadják. Gyakori, hogy ha valaki sötét befolyás, vagy hatás alá került, kitaszítják, elfordulnak tőle, ezzel még mélyebbre lökve a sötétségbe. Ezek ugyan érthető reakciók, de sajnos egytől-egyig fenntartják a háborús viszonyokat ahelyett, hogy feloldanák, legalább saját magunkban, illetve köreinkben. Mint köztudott, a teremtés belülről kifelé történik, és nem fordítva. Hiába várjuk, hogy a Fényerők, vagy a Forrás mintegy kívülről elhozza nekünk a hőn áhított békét, amíg mi magunk is háborúságot teremtünk. Atlantisz óta bevett technika a sötét erők részéről a vállalkozásaink aláásására a belső konfliktusok szítása nem-fizikai és/vagy fizikai manipuláció, beszivárgás által.

A feszültségek, belharcok - egyénileg és csoport-szinten egyaránt - blokkokat, szakadásokat képeznek az energiaáramlásban, ill. a fényhálóban,

így a belépési pontok egyre tágulnak és szaporodnak, súlyos esetekben egészen az összeomlásig, széthullásig. Ez a forgatókönyv számtalanszor megismétlődött az évezredek során kicsiben és nagyban, akárcsak a jelenlegi életünkben, de sokan szinte anélkül bukdácsolnak egyik konfliktusról a másikra, hogy bármit tanulnának belőle. Mostanában azonban valami változóban van, vagy már meg is változott. A szélsőséges, külső-benső dualitás, szétválasztottság, széttöredezés megtapasztalásának és feldolgozásának végső fázisába léptünk. Éppen ezért fontos, hogy figyeljünk oda a magunkban és környezetünkben felbukkanó akadályokra, problémákra, nehézségekre, és vegyük észre a szinkronicitásokat, mintázatokat.

Az elmúlt néhány hónap különösen nehéz volt e tekintetben is. Számos csoportról hallottunk világszerte, akik hasonlókat éltek át. Mi, itt Magyarország központi régiójában gyakorlatilag az Atlantisz bukásához (is) vezető események – beszivárgás, manipulációk, bizalomvesztés, súlyos konfliktusok, az energiaháló meggyengülése, örvények összeomlása – tükrét tapasztaltuk kicsiben, és ismertük fel tágabb környezetünkben is. Az események szeptemberben (Atlantisz pusztulásának hónapjában) érték el csúcspontjukat, amikor is – persze a sötét, szétválasztó erők hathatós közreműködésével - nagyon közel jutottunk közösségünk kettészakadásához, miközben nemzetközileg is nagyon aggasztó híreket kaptunk. A helyzet már-már kilátástalannak tűnt.

Ekkor néhányan, vezettetés alapján úgy döntöttünk, hogy nem harcolunk, de nem is menekülünk el, vagy hátrálunk ki a helyzetből, hanem kitartunk, és megtesszük, ami tőlünk telik:

új hidakat építünk egymás felé, feltétel nélküli szeretettel, az Egység helyreállítása érdekében. Az eredmény minden várakozásunkat felülmúlta.

A végzetesnek tűnő távolodás néhány nap leforgása alatt visszafordult, és gyors ütemben helyreállítottuk a már veszettnek tűnő energiahálónkat, a legjobbat hozva ki egymásból. Ehhez persze rengeteg segítséget kértünk és kaptunk a magasabb dimenziókból. Természetesen egy csapásra nem oldódott meg minden probléma, de egyértelművé vált, hogy ez a helyes út, egy olyan út, amin el tudtuk kerülni a már oly sokszor eljátszott tragédiát. Ez a tapasztalat – felsőbb vezettetéssel párosulva – szülte meg a felismerést, majd az elhatározást: 

minden szinten túl kell lépnünk az elkeseredett háborús logikán, különösen önmagunkban, önmagunkkal és egymás között, mert a békét, harmóniát, Egységet választjuk!
Nem győzhetjük le a saját benső árnyékunkat, azonban meggyógyíthatjuk.

Ez nem jelenti, hogy nem védjük meg magunkat. Pontosan azzal védjük meg a valódi önmagunkat, állíthatjuk helyre saját Egységünket, hogy nem folytatjuk a szűnni nem akaró háborúságot: kilépünk az ördögi körből, ami a szétválasztottságot termeli újra. Így sokkal kevésbé érhet el minket bármiféle sötétség.

II. rész: Benső átalakítás és átalakulás