2023. november 9., csütörtök

Az Esemény és azon túl (Egy elképzelés)

 A korszakváltás már elkezdődött, évek óta tapasztaljuk, hogy gyorsan változik a tudatosság és vele a világ. Ennek az átalakulásnak a fordulópontját nevezzük az Eseménynek, ami együtt jár az emberiség Nagy Ébredésével. Ahogy már látható, tapasztalható, ez nem könnyű folyamat, azonban sokan várják már évek óta. E blog indulása óta hangsúlyozom, hogy a puszta várakozás kevés, ránk is szükség van.

Ami a mi részünket illeti, amire erős befolyásunk van itt a Föld felszínén, az az, hogy hova hangolódunk, mire használjuk a teremtő hitünket és képzeletünket, szavainkat. Öntudatlanul (programozásból), vagy tudatosan használjuk, és milyen kitartóan?

Az alábbi videó ehhez a hangolódáshoz és összpontosításhoz szolgál eszközül:


 

2023. augusztus 12., szombat

Bőség, közösség, teremtés: együtt csodákat tehetünk


Több évnyi kitartó, tudatos építkezés, teremtő folyamat eredményeként nemrégiben megérkezett az örömhír: az Isteni Fény Háza kezdeményezés képében a megvalósulás kapujába ért egy nemzetközi jelentőségű spirituális központ létrehozása. A Központ helyszínt, alapot biztosíthat a találkozáshoz, fénymunkához, közösség- és hálózatépítéshez, gyógyítás/gyógyuláshoz, tanítás/tanuláshoz, fejlődéshez, növekedéshez és nem utolsósorban egy Istennő szentélynek is. Mindez a gödöllői istennő örvény területén, egy csodálatos energetikájú és szépségű helyen Domonyvölgyben.

A helyszín a nagylelkű támogatók közreműködésének és a kezdeményezők kitartó munkájának hála 3 évre biztosan rendelkezésre áll. Nagyszerű lehetőség ez arra, hogy magasabb szintre lépjünk a közösséggé válás és a fényhálózat építésének kulcsfontosságú folyamatában. És arra is, hogy végre kezeljük és megoldjuk a fénymunkás körökben, és Magyarországon különösen jellemző anyagi természetű nehézségeinket, elakadásainkat egyéni és közösségi szinten egyaránt. Lássuk, hogyan! Ahhoz, hogy a központot élettel, programokkal tölthessük fel és ennek megfelelően alakíthassuk, szélesebb közösségi együttműködésre és hozzájárulásra, többek közt bizony pénzre is szükség van. Tudjuk, ez kényes téma, ugyanakkor a sok kicsi sokra megy elvén, közösségi finanszírozással, illetve összedolgozással egyszerűen elősegíthetjük a központ megnyitását és működésben tartását, közben szintet lépve. A téma alapvető fontosságú, éppen ezért érdemes tisztázni és közös gondolkozást, illetve beszélgetéseket kezdenünk róla.



Először is, röviden tekintsük át, honnan hova tartunk. Már majdnem 5 évvel ezelőtt is szó volt itt a közösségi pénzügyekről. Akkor és azt követően nem sikerült meghaladnunk ezeket a nehézségeket, ami súlyos következményekkel járt.

A rendszer, amit csak mátrixként emlegetünk, a szétválasztottságra, elkülönítésre és sokrétű feltételekre, korlátozásokra épül. Ez hiányt és szűkösséget teremt. Olyan körülményeket, amik önmagát újratermelő ördögi körbe hajszolták az embereket, akik így saját közös (elme)börtönünk alkotóivá, fenntartóivá és börtönőreivé váltunk. Ennek fontos része az alapvető biztonságérzet hiánya és az ebből fakadó, túléléssel kapcsolatos szorongások, félelmek. Főleg a gyökércsakrás energiákhoz tartozó ügyek. Jelentős részben önkorlátozó hitrendszerek által képződik mindez, amik alatt persze traumák húzódnak, életeken át. Jelentős tényező a megfelelés, a szégyenérzet, az önbecsülés hiánya, a hitetlenség és így tovább. Csupa olyan alacsony rezgésű tudatállapot, melyek átlényegítésére van szükség ahhoz, hogy a hiánytudatosság helyett bőségtudatból teremtsünk. Kulcselem még az elterjedt nézet (elmeprogram), ami szerint a pénz eleve romlott, ahogy a rendszer is, és a „tisztes szegénység” lenne a becsületes dolog.


Ha a pénzt, ami önmagában puszta eszköz – tudatosan vagy tudat alatt - eleve rossznak, gonosznak, mocskosnak tekintjük, távol is fogjuk tartani magunktól, az elmeprogram célja pedig pontosan ez.


Sokan gondolják úgy alternatív körökben, hogy ott, ahol igazán jó dolgokért dolgozunk, szó sem lehet pénzről, különben „valami bűzlik”. Néhány évvel ezelőtt magam is így gondoltam. Azonban be kellett látnom, hogy éppen ez az önkorlátozó gondolkozásmód az egyik mechanizmus, ami biztosítja, hogy a rendszer átalakításáért dolgozóknál az állandó erőforráshiány legyen a jellemző. Közben a rendszert kiszolgáló hitrendszerek és tevékenységek pedig jövedelmezőek. Az igazán felemelő, építő, tápláló, tehát istennői jellegű törekvések leválasztása a pénzről és az anyagi alapokról a mátrix urainak érdekeit szolgálja.
Egy másik jelentős akadály a fogyasztói, nézői hozzáállás általánossá válása a kultúránkban. Minden téren nagyon kevés ember „csinálja a műsort”, a sokaság pedig passzívan fogyasztja, mellérendelő, társteremtői módon való együttműködés helyett.

Minden szerveződésben szükség van anyagi alapokra, különösen elérhető felületekre, helyekre és persze emberekre, akiknek van elég idejük és energiájuk minőségi munkát végezni, működtetni mindezt. Mint tudjuk, az anyag is összesűrűsödött energia. Természetesen minden önmagunkból indul, így először a saját elképzeléseinket, hitrendszereinket és reflexeinket szükséges megvizsgálnunk és átírnunk, ahol érdemes. A saját lényünkben és életünkben megvalósított változások hatnak a valóságunkra, kapukat nyitnak meg. A folyamatok elkezdenek összeérni, összekapcsolódni és közös áramlatokat alkotni. Így változtatjuk meg a világot önmagunk megváltoztatásán keresztül.



Az energia (magyarul erő) kölcsönös áramoltatása által megtapasztaljuk az egymást kiegészítő sokféleség egységét és bőségét. Mindenkinek másban vannak nehézségei és erősségei, és ezek kiegészíthetik egymást. ☯️


A közösség tagjai kölcsönösen támogathatják egymást, és ezzel az egész közösséget is, méghozzá hatványozottan. Amit egymásnak adunk, ránk is visszaszáll, és minél többen működünk együtt, minél magasabb szinten, ez annál jobban fölerősödik. Rajtunk múlik, hogy negatív, vagy pozitív irányban. Minden percben döntéseket hozunk arról, hogy hova hangolódunk. Dönthetünk úgy, hogy lebontjuk az elkülönülés falait bent és kint. Így el tudunk jutni oda, hogy többé nem kell külön-külön, egyedül küszködnünk, hanem elfoglaljuk helyünket az Élet mandalájában. Ez tele van összeköttetésekkel és áramlással, ahogy az a természet szervesen önszerveződő rendszereiben is megfigyelhető az egyes élő szervezetektől az ökoszisztémákig. Ebben a mandalában mindannyiunknak megvan a maga helye és szerepe.


Ha a fizikai síkon akarunk változást, akkor fizikai cselekvésre, együttműködésre, találkozókra is szükség van, egy biztos, saját működtetésű helyszín pedig magasabb szintre emeli mindezt.


A följebb kifejtett fejlődés egy bázisáról, alapjáról van szó, ami lehetőségek sokaságának ad teret. Rengeteg inspirációnak, jelentős találkozásnak, kölcsönös tanulásnak, gyógyulásnak, lélekcsaládok egyesülésének és megannyi más lehetőségnek, nemzetközi együttműködéssel különösen. A közösségi tér megadja az alapot a valódi közösséggé fejlődéshez, ami nem csak rendkívül időszerű, hanem szükségszerű is a Nagy Átmenet idején. Valódi fényközösségekhez pedig nyitott szívekre és kellően oldott, kitisztított alsó csakrákra van szükség, amiben nagy szolgálatot tehetünk e gyógyító központ által. Egyénileg és közösségileg is nagyokat léphetünk előre a korszak-, ill. tudatváltás folyamatában, a Föld felszabadításáért.



A későbbiekben a finanszírozás és működtetés terén is sokféle lehetőség megnyílhat, pl. pályázatok, önkéntesprogramok stb. által, azonban most, a kitűzött szeptemberi megnyitáshoz és az első lépésekhez különösen szükség van a közösségi támogatásra. Ahogy a kezdeményezés bővebb bemutatkozó felhívásában (magyarul az angol szöveg alatt) olvasható, ez sokféle tevékeny közreműködést jelenthet; pl. rendszeres szívből jövő áldást, támogató meditációt, önkéntes munkát, tárgyi, vagy pénzbeli hozzájárulást.

Pl. 1-2-3 ezer forint a többségnek nem megterhelő összeg, pláne azzal összehasonlítva, hogy mi mindenre költünk nap mint nap, azonban amikor a sok-sok ezres spirituális közönségből csupán pár ezren összeadunk ennyit, akkor már csodákat lehet művelni. Ez egy olyan lehetőség, amivel összefogva tudunk élni, és ami által minden résztvevő számára további lehetőségek nyílnak meg.

E kezdeményezés lelkes támogatójaként, immár csatlakozva hozzá, arra kérek minden kedves olvasót, hogy fontolja meg, mi az, amivel szívből hozzá tud járulni, és ha vezettetést érez rá, tegye meg az itt található elérhetőségeken (magyarul az angol szöveg alatt)! Köszönöm! Hálás vagyok. 🙏

2023. március 23., csütörtök

Az Istennő Tavasza Aktiválás



Az Istennő Tavasza Aktiválás
Szándéknyilatkozat



Az Én Vagyok Jelenlétünk nevében mi, az aktiválás résztvevői e rendelkezésekkel megalkotunk egy közös, áldott, szentséges energiamezőt, erőteret, amelyben biztonságban, békében és összhangban tudunk hozzájárulni bolygónk felszabadításához.

Nem egyezünk bele semmilyen viszálykeltő, megtévesztő, megosztó játszma megjelenésébe e szent erőtérben, és nem járulunk hozzá semmilyen módon. Megtisztítjuk egyéni és közös energetikai terünket minden zavarkeltő hatástól, energiától, tudatosságtól a létezés minden aspektusában.

Tevékenységünkkel a felszíni lakosság részéről hozzájárulunk az Istennő örvények aktiválásának folyamatához.

Ezennel behívjuk, lehorgonyozzuk, fölerősítjük a gyógyító, harmonizáló, béketeremtő energiákat. Behívjuk az Istennői minőség visszatérését a Kárpát-medencébe és a Földre, különös tekintettel a szépség, lágyság és törődés minőségeire. Behívjuk támogatóinkat a Kozmikus központból és a Galaktikus Konföderációból.

Hozzájárulunk a rosszindulatú, szétválasztó, ártó energiák, tudatosságok és hatások eltávolításához e térségből és a Földről.

Elősegítjük a Szent Korona és Sisi főpapnő által közvetített energiák lehető legjobb beépülését, együttműködésben a többi istennő örvénnyel, megerősítve és kiteljesítve a fényhálózatot.

Gyógyítjuk és harmonizáljuk a Kárpát-medence népei közti viszonyokat.

Előmozdítjuk a Vízöntő korszakba való lehető legjobb átmenetet a Földön,
és az Esemény megteremtését a fizikai síkon, MOST!

Megvalósítjuk a sokféleség Egységét,
a lehető legnagyobb összhangban és békében való együttműködéssel.

Mindennapjainkban is mindehhez méltón éljük az életünket.
Ezzel az energiával és a szeretet tüzével hatjuk át önmagunkat és környezetünket,
mert az Istennői energia visszatérésének földi megtestesülései Mi vagyunk.


És ez így van!
És ez így van!
És ez így van!
 
 


A fenti nyilatkozat a minap Budapesten és Gödöllőn, régiós nemzetközi támogatással végrehajtott fizikai örvényaktiválás fő dokumentuma.




2023. február 24., péntek

A tudati rezgésszintünk ereje: Sikeresen Izzítottuk be a fényhálózatot! Köszönjük!


 
Február 21-én „olyan sok ember adta hozzájárulását szeretet-energiájának impulzusával a hálózat és egymás felé, hogy sikeresen megváltoztattuk az idővonalakat és programoztuk be az Ötödik Mezőt!” – tették közzé a szervezők. Ahogy írták, már csak az van hátra, hogy továbbra is Izzítsuk a Hálózatot kis adagokban, amíg a Váltás bekövetkezik, bármikor is fog megtörténni. Vagyis a lényeg továbbra is az, hogy mire használjuk a teremtő képzeletünket, mennyire tudatosan használjuk, és hova, milyen rezgésszintre hangoljuk magunkat és egymást.


Amiről itt szó van, az a tudatállapotunk minél általánosabb megemelése a magasabb tartományokba, mint elfogadás/megengedés, megértés, szeretet, öröm, benső béke stb.


Másképpen fogalmazva az Esemény, a Váltás frekvenciáinak "behúzása" a valóságunkba. Mi itt, a Mátrixban ezzel tehetjük a legtöbbet, legjobbat, és aztán persze azzal, ha a teremtő gondolataink, érzéseink, szavaink és cselekedeteink ezekből a tudatállapotokból fakadnak. Ezzel szavazunk és teremtünk nap mint nap.

 

 
És persze arról is szól mindez, hogy mekkora pozitív vagy negatív hatásunk van az energiahálón keresztül az emberekre, és hogy ez mekkora felelősség. Cobra és mások sokszor beszéltek a 144 000 csillagmag mandalájáról, illetve arról, hogy nagyjából ez a szám jelenti a kritikus tömeget a bolygó felszíni lakosságának tudatmezejében. Az általa elmondottak alapján, hogyha 8 milliárd emberre elég 144E együtt meditáló, vagy békésen tüntető ember is, hogy megváltoztassa a tudatmezőt, az azt jelenti, hogy kb. 55 000 emberre (pl. Zalaegerszeg, Eger, vagy Bp. VII. ker., azaz Erzsébetváros teljes lakosságára) nézve elég egyetlen egy, aki tudatosan beleáll. 0,0018% elegendő. Magyarország lakosságára vetítve 175 fő elegendő, és ennél sokkal-sokkal többen vagyunk! Ez óriási, ha jobban belegondolunk. Nem biztos, hogy ez így egy az egyben átszámolható pl. Magyarországra, de akkor is jelzi, hogy mennyire kevés tudatos(abb) ember együttműködésén milyen sok múlik. Akármilyen elképesztőnek, sőt nyomasztónak tűnik ez az arány a programozott és kondicionált emberi elménk számára, mégis elég, ha 55 ezerből egy tudatosan választja és tartja a világosságot, vagyis a magas rezgést, szeretetet, örömöt, békét nap mint nap, pillanatról pillanatra (MOST). Persze az együttműködés a kulcskérdés. Cobra egyszer úgy fogalmazott, hogy a fénymunkásoknak sokkal-sokkal nagyobb hatalmuk van, mint azt gondolják.


A Fire the Grid (FTG) – Izzítsuk a Hálózatot! ad némi magyarázatot arra, hogy mindez hogyan működik. Samoiya azt közvetítette, hogy amikor izzítunk, ezer másik, a sajátunkhoz közvetlenül kapcsolódó (tehát össz. 1001, ez is érdekes: tükörszám, a kezdet kezdete stb.) energetikai hatszöget árasztunk el és töltünk fel magas rezgésű fénnyel, és a mezőben ezek egy bizonyos rendszer szerint kapcsolódnak egymáshoz, nem a fizikai testünk elhelyezkedése szerint. Ha a hatszögre pontosan illeszkedő Élet csíráját (az egy darab hatágú virágot, ami pl. székelykapukon is megtalálható), illetve az Élet magját (ugyanezt a túllógó körökkel együtt) vesszük, amiből fölépül az Élet virága hálózat, akkor még jobban kirajzolódnak ezek az összefonódások.




Tehát, ha ezer ember frekvenciáját tudjuk közvetlenül megemelni, akkor nagyon is elképzelhető, hogy áttételesen 55 ezerre is akkora hatással tudunk lenni, ami már elegendő a globális tudatmező emeléséhez. Ugyanakkor Samoiyától tudjuk azt is, hogy amikor alacsony rezgésen, pl. félelemben, aggodalomban, szorongásban stb. vagyunk, akkor energiát vonunk el a hálózattól és egymástól. És nem is csak egy irányból hatunk, hanem a hatásaink felerősítik egymást, ahogy találkoznak. Interferencia-mintázatok: az ellentétes hullámok kioltják, a hasonlók fölerősítik egymást. Mint egy láncreakció, vagy inkább kaszkád, amiben a több irányból érkező hullámok gerjesztik a mezőt, ahogy az a víz felületén is megfigyelhető.




Ezért kulcsfontosságú, hogy tudatos döntést hozzunk arról, hova hangolódunk.


Persze erre nem az alacsony rezgésszintű, tehát lassan forgó, nehezebb energiák elfojtása a megoldás, hiszen azok így csak elakadnak és felhalmozódnak a rendszerünkben. A valódi megoldást az áramlás állapota jelenti, vagyis könnyed megengedése annak, hogy érezzük, tapasztaljuk mindazt, ami bennünk van, és amivel találkozunk, ugyanakkor tudatosan megválasztva saját hozzáállásunkat és azt, hogy mit táplálunk és mit nem.


Tehát a fizikai számszerűség szerint kevés ember tudatos döntése, választása is elég lehet, hiszen nem anyagi kiegyensúlyozásról van szó, sokkal inkább tudati, energetikai kapuk megnyitásáról, folyamatok beindításáról, és persze arról, hogy az együttműködéssel hatványozódik az energia. Meg persze arról, hogy a magasabb tudatosság sokkal nagyobb erő, mint ami az öntudatlan programokat futtató puszta tömegben rejlik. Sokan nem tudatosítják, vagy elfelejtik ezt, és akkor persze, hogy az anyagba ragadnak. Ráadásul a szinkronmeditáció, vagy a békés tüntetés elég alapvető szintje csak az együttműködésnek. Feltételezhető, hogy az együttműködés magasabb szintjén a kritikus tömeg a 144 ezresnél is kisebb számot jelent. Így pedig érthetőbb, hogy tényleg mekkora hatása és ezért felelőssége lehet akár pár tucat kellően tudatos embernek is.


Ami pedig a valódi együttműködést illeti, ennek egy ritka és éppen ezért csodálatos példáját láttuk megvalósulni a 2023. február 21-i kezdeményezések kapcsán. Az „Izzítsuk a Hálózatot! A Szavazás” már 2021-ben meghirdetésre került erre a napra. Cobra értesülései szerint a háttérben manipuláló fekete nemesek az éppen erre a napra kitűzött Putyin-beszéddel akarták eszkalálni az ukrajnai háborús konfliktust, ezért békemeditációt hirdetett, ugyanakkor az Izzításban való részvételre is buzdított. Nyilvánvaló, hogy a média általi háborús hangulatkeltés célja az emberek tudati rezgésszintjének lefelé hajtása volt ezen a kiemelt napon. Ezt követően pedig a FTG szervezői is hirdetni kezdték a békemeditációt, az emberekre bízva, hogy saját maguk döntsék el, az egyik, a másik, vagy mindkettő az, ami kedvükre való. Így a rezgésszintet emelő kezdeményezések nyertes-nyertes helyzetet teremtettek egymás közt, nem versengtek, nem gyengítették, hanem erősítették egymást, miközben a rezgésszintet lehúzó törekvések hatása háttérbe szorult. Ez pedig remek példája mindannak, amiről följebb szó volt.



2023. február 7., kedd

Let’s Fire The Light Grid With Joy! The Vote: 21.02.2023


The last special occasion to Fire the light grid is closing in and it’s titled 'The Vote' for good reason. We are going to program the new field and we decide by what.

 'Fire the Grid' is an unconventional world meditation initiative. It’s simply about us flooding the energy grid surrounding and connecting all of us with high frequency light by being in joy. We can do this with anything that brings us joy, be it an uplifting music, dance, playfulness, a good meal or a walk in nature, companionship, recollection of joyful moments, meditation etc. Even better if we say thank you and bathe in the feeling of grattitude.

On Tuesday the 21st of February from 11:07 AM GMT, let’s focus for an hour (or as long as it’s possible during the day) on everything that is joyful and flood the junctures of the grid thus programming the new field of consciousness we're just entering.
To find your time in your location, click here.



»How it all started

My name is Samoiya Shelley Yates. In 2002 I drowned with my son in a lake and had a near death experience where I met Light Beings who told me how to miraculously save the life of my son. Later, in 2007, the Light Beings came to me with a project called Fire the Grid. They said, “What you did for a dying boy with a small group of people, you can do for a dying planet with a big group of people.” They indicated that each one of us is an energy being, first and foremost, and that we, as energy beings, are attached to a hexagonal grid that surrounds and works through the planet. (Editor's note: the hexagonal grid and the Flower of Life grid fits perfectly which is it's newer aspect, established more recently.) Each one of us has one hexagon in that grid. Nobody can get another hexagon. You have one hexagon and you’re either feeding that hexagon with light or you’re drawing light from it. The Light Beings told me that when we are experiencing our joy, we are Firing the Grid.
 


When we do it together, we have an incredible and powerful healing and transformative effect. So, in 2007, 2009 and 2011, we organized the world’s largest mass meditation events ever with millions of people participating.

Fast forward to 2021, when the Light Beings asked us to Fire the Grid again, to assist humanity through the challenges we are going through now. On July 19th, 2021, with only 3 weeks of promotion, we gathered thousands of people together to lessen a highly destructive chain of events that had started with a volcano that was going off in Iceland. We Fired the Grid, and the Light Beings told us that we successfully changed our course. (Note: it's probably about the volcanic eruption of La Palma in the autumn of '21 and avoiding the threatening tsunami in the Northern Atlantic.)


The Big Date

I’m here again to say that these Beings have a new event for us. They have invited us to come together again to Fire the Grid on this date:
  • THE VOTE: February 21st, 2023 at 11:07 GMT (This is the Last Call for Wake Up!)
This opportunity will help us to raise our own individual and collective energy field in order to launch into the Fifth Field, the new earth, at the highest, most optimal level. When we Fire the Grid together, we ease our way, making the transition smoother.

(Note: Samoiya expalined elsewhere that according to the light beings we're going to enter the new field of consciousness that day which is programmable then and after that for some time. Of course, we program it with the frequency level of our consciousness, even if we do it unconsciously, yet a conscious choice is much more powerful. That's why it matters where we attune ourselves to much more than we would think. As an analogy she says it's like throwing an egg into a piece of semi-set jello. The higher the frequency we have, the further we get into the new field. It's also interesting that this date is a month before this March Equinox which is considered by many to be the actual starting point of the new age.)



What you can do: become high frequency

As well as participating in this big event, we invite you to fire the grid individually by applying these principles in your daily lives:
  • Do no harm
  • Do everything with honesty and integrity
  • Find your joy
  • Do random acts of kindness
  • Listen to uplifting music
Living in accordance with the principles of high frequency living will pulse the energy grid of our bodies, therefore positively affecting the energy grid of our planet.

A short video about this here.


Fire the Grid for 5 minutes a day

As well, we will also connect together on a continual basis at 11:11 GMT each day, to Fire the Grid for 5 minutes. We are working on getting an app developed (does anyone know how to build apps? Please contact us!) to help remind us to do this each day and to connect with each other. I know that for some of you, this time is in the middle of the night, but you can write a sticky note and set your intentions to pulse your energy grid with love, harmony and joy every day at 11:11 GMT before going to bed, so your spirit will do the work when you are asleep. And/or, you can Fire the Grid for 5 minutes every day at any time that works for you. By doing this, we will create a huge planetary heartbeat of light. Imagine the amazing positive effect worldwide this is going to have on you, our planet and on humanity.


 
5 minutes guided meditation here.


Joy Fests

Between now and February 22, 2023 Fire the Grid events, we have an opertunity to cultivate joy and change the future. The Beings suggested that we set aside one day a month for Joy Fests around the world. So the third Sunday of each month, you can have a party or celebrate in whatever way brings you joy at 11:11 AM in your local area or whatever time works for you. It’s time to come together, spread love and have fun! Every time we raise our frequency we are pulsing the grid. What brings you Joy that you can share with others? Is it a party, a gathering to meditate, a dance, a music jam, a cooking and sharing feast, a Dungeons and Dragons session, a craft get-together, a blanket or knitting social, a healing circle, or walking the streets to help those in need? A “Joy Fest” can be anything you can think of! The people of earth need to come together and be with each other now. Love each other, support each other, be there for each other. Laughter, tears, singing, dancing, stories, food, music, love! We have so much to celebrate and when we do we create a virtuous circle where we further create a future even better than what we can imagine!


Light Brigades

Form small groups of 3 or 6, and Fire the Grid weekly or as much as you like! Like the Joy Fests, but more often and with a small dedicated group of frequency shifters.


Do I need to believe anything?

You don’t have to go out on a limb in any way… simply say “Yes” to the possibility that you are a Light Being in a human suit. You don’t have to believe with 100% conviction. When you participate in Fire the Grid, all you are doing is being in your joy for one hour. This project doesn’t cost anything and there are no commitments. There’s just sitting with your joy, thinking about it deeply in your body, so that you feel it. You feel the joy of eating an ice cream cone or hugging your child or walking in the sun. You feel it in your vessel, your body, your human suit, and then you really connect with that joy, sitting for one hour. You can go ahead and eat that ice cream or hug your child in real life too. Whatever brings you joy, real or envisioned. Then the next step, after you have done your hour, is simply say “Thank you, Thank You, Thank You!” and that elevates your field even further. Firing the Grid for one hour together is what the Light Beings suggest in order to elevate the Earth grid now. If nothing were to come of all this, well, you will have experienced your joy. What have you got to lose?




What will happen?

I’m not saying that everything’s just going to be better overnight each time we Fire the Grid. It doesn’t mean the shift to the Fifth Field or any other big changes are all going to happen immediately. I have no idea when the Shift will happen. What it does mean is that we will have set off a chain reaction of events. We, the people, the energy body that we are, have committed and connected to this field. When we commit and connect to this field with a “Yes, yes, yes,” we’re ready to be more than we are. ”Yes,” we’re ready to remember what and who we really are. “Yes,” we desire to create an abundant, wonderful, sharing and kind world for all of us in the midst of everything we are in. These Beings gave me this information before. Those projects all worked. They were incredible. Millions and millions of people participated and we didn’t have social media at the time. We didn’t have YouTube. We didn’t have Facebook. How did we do it? We simply shared an email, and people passed it on. (That said, if your heart resonates with this project, share it with someone you love!)


Let’s do this!

We, the people, get to program the next field. This is the first time in humanity’s history that we actually get to choose our next direction. The last time we had a quantum leap, we evolved from Homo erectus to Homo sapiens. It was a huge quantum leap. We became physiologically different. We became mentally, energetically, physically different beings. That quantum leap is coming for us again and we can participate in that consciously with Fire the Grid. We can join together and set that bar as high as humanly possible. To enter the Fifth Field, we elevate our fields to 857 hertz, and we believe that it could be possible that a Shift is happening. It’s that simple.




Live in Love, Compassion, Joy, and Gratitude. It is what will unite us as we move forward.

The Light Beings said it very clearly: “Unite in your similarities or you will surely disintegrate in your differences.”

Our similarities are the key to this major positive change in our lives and in our world, for the future of humanity. WE CAN DO THIS AND WE ARE DOING IT NOW!!!



And a lot more about all this:


2023. február 5., vasárnap

Izzítsuk a fényhálózatot, örömmel! A Szavazás: 2023.02.21.


Közeleg a
z utolsó kiemelt alkalom a fényháló felizzítására, föllelkesítésére, amelynek „A Szavazás” címet adták, jó okkal. Most programozzuk be az új tudatmezőt és mi döntjük el, mivel.

Az "Izzítsuk a hálózatot!" (Fire the Grid) egy rendhagyó világmeditációs kezdeményezés, aminek lényege egyszerűen az, hogy árasszuk el minél többen magas rezgésű fénnyel a minket körülölelő és összekötő energiahálót. Ezt megtehetjük bármivel, ami örömet okoz, legyen az fölemelő zene, tánc, játékosság, egy étkezés, vagy egy természetben tett séta, együttlét, örömteli pillanatok fölidézése, meditáció stb. Még jobb, ha köszönetet is mondunk érte, és megmerítkezünk a hála érzésében.

Febr. 21-én kedden, magyar idő szerint 12:07-től egy órán át (vagy ameddig, illetve amikor megoldható a nap során) fókuszáljunk mindarra, ami örömteli, és árasszuk el fénnyel a hálózat csomópontjait, így programozva be az új tudatmezőt, melybe éppen belépünk!


»Ahogy mindez elkezdődött

A nevem Samoiya Shelley Yates. 2002-ben a fiammal együtt megfulladtam egy tóban, és halálközeli élményem volt, amiben Fénylényekkel találkoztam, akik elmondták nekem, hogyan mentsem meg a fiam életét csodával határos módon. Később, 2007-ben a Fénylények egy Izzítsuk a hálózatot! (Fire the Grid) nevű kezdeményezéssel kerestek meg. Azt mondták, hogy „Amit egy haldokló fiúért tettetek emberek egy kis csoportjával, megtehetitek egy haldokló bolygóért emberek egy nagy csoportjával”. Jelezték, hogy mindegyikünk elsősorban energialény, és hogy energialényekként kapcsolódunk egy hatszögletű hálózathoz, ami körbeveszi és áthatja a bolygót. (Szerk. megj.: a hatszögletűre illeszkedik pl. az Élet virága hálózat, ami az újabban kiépülő, magasabb aspektusa.)

Mindegyikünknek van egy hatszöge a hálózatban és vagy fénnyel táplálod, vagy fényt vonsz el tőle. A Fénylények elmondták, hogy amikor megéljük az örömünket, akkor izzítjuk, fényesítjük, lelkesítjük a hálózatot.


Ha a felirat nem indul magától, kattints az ikonra!

Amikor ezt együtt tesszük, elképesztően erőteljes gyógyító és átalakító hatásunk van. Így 2007-ben, 2009-ben és 2011-ben megszerveztük a világ valaha volt legnagyobb meditációs eseményeit, emberek millióinak részvételével.

Ugorjunk 2021-re, amikor a Fénylények megkértek minket, hogy Izzítsuk a hálózatot újra, hogy támogassuk az emberiséget a kihívásokban, melyeken keresztülmegyünk. 2021. július 19-én, csupán 3 hétnyi hírveréssel emberek ezreit gyűjtöttük össze, hogy enyhítsük a súlyosan pusztító események láncolatát, melyek egy izlandi vulkánkitöréssel kezdődtek. Beizzítottuk a hálózatot, és a Fénylények elmondták, hogy sikeresen irányt váltottunk. (Szerk. megj.: valószínűleg a ’21 őszi La Palma-i vulkánkitörésről és az ezzel kapcsolatban fenyegető észak-atlanti szökőár elkerüléséről van szó.)

A nagy alkalom

És most újra itt vagyok, hogy elmondjam, e Lényeknek új eseményük van számunkra. Meghívtak, hogy jöjjünk össze ismét, hogy Izzítsuk a hálózatot a következő időpontban:

  • A SZAVAZÁS: 2023. február 21. 12:07-től egy órán át
    (
    Ez az utolsó ébresztő hívás!)

Ez a lehetőség segíteni fog minket abban, hogy emeljük az egyéni és kollektív energiamezőnket, annak érdekében, hogy a legmagasabb, legkedvezőbb szinten indítsuk az Ötödik Mezőbe, az Új Földre való átlépést. Amikor együtt Izzítjuk a hálózatot, megkönnyítjük az utunkat, simábbá téve az átmenetet.

(Szerk. megj.: Samoiya máshol kifejtette, hogy a fénylények szerint aznap lépünk be az új tudatmezőbe, ami akkor és utána még egy darabig programozható. Persze a tudatosságunk rezgésszintjével programozzuk, akkor is, ha öntudatlanul tesszük, ugyanakkor a tudatos döntés sokkal erőteljesebb. Ezért sokkal jobban számít, hogy hova hangolódunk, mint gondolnánk. Szemléltetésképpen el szokta mondani, hogy egy kicsit olyan ez, mintha egy tojást félig megdermedt zselatinba dobnánk. Minél magasabb frekvencián vagyunk, annál tovább jutunk az új közegbe. Érdekes adalék, hogy az idei tavaszi napéjegyenlőség, amit pl. Veres Mónika asztrozófus is az új korszak kezdőpontjának tekint, kb. egy hónappal követi ezt az alkalmat.)




Amit Te tehetsz: Válj magas rezgésűvé!


Ahogy ebben a nagy eseményben való részvételre is, meghívunk, hogy izzítsd a hálózatot egyénileg a következő alapelvek alkalmazásával a mindennapi életedben is:

  • Ne árts!
  • Tegyél mindent őszinteséggel és tisztességgel!
  • Találd meg az örömödet!
  • Valósítsd meg a kedvesség találomra tett megnyilvánulásait!
  • Hallgass felemelő zenét!

A magas frekvenciájú élet alapelveivel összhangban lévő életmód pulzálva tölti a testünk energiahálózatát, így pozitívan hat a bolygónk energiahálózatára.


Izzítsuk a hálózatot naponta 5 perce

Szintén összekapcsolódunk folyamatos módon, minden nap öt percre 11:11-től világidő szerint (Magyarországon téli időszámításnál 12:11-nek felel meg, a márciusi óraátállítás után pedig nyári időszámításnál 13:11-nek – szerk.). (…) És/vagy izzíthatod a hálózatot minden nap 5 percre a neked megfelelő időben. Ezáltal a fény/világosság egy hatalmas, bolygószintű szívverését teremtjük meg. Képzeld el a csodálatos, világméretű pozitív hatást, amit ez okoz rád, a bolygónkra és az emberiségre nézve.


Ha a felirat nem indul magától, kattints az ikonra!


Örömünnepek


A Lények azt javasolták, hogy jelöljünk ki havonta egy napot Örömünnepekre, szerte a világon. Tehát minden hónap harmadik vasárnapján tarthattok egy bulit, vagy ünnepelhettek bármilyen módon, ami örömet okoz nektek, helyi idő szerint 11:11-től, vagy amikor nektek megfelel. Ideje összejönnünk, szeretetet áramoltatnunk, és jól mulatnunk! Minden alkalommal, amikor emeljük a rezgésszintünket, pulzálva töltjük a hálózatot. Mi okoz neked Örömet, amit meg tudsz osztani másokkal? Egy buli, egy meditációs összejövetel, egy tánc, egy zenélés, egy lakoma elkészítése és megosztása egymás között, szerepjáték, egy kézműves találka, egy gyógyító kör, vagy járni az utcákat, hogy segíts azoknak, akiknek szükségük van rá? Bármi lehet „Örömünnep”, amit csak ki tudsz találni! A földi embereknek össze kell jönniük és egymással lenniük, most! Szeressétek egymást, támogassátok egymást, legyetek jelen egymásnak! Nevetés, könnyek, éneklés, tánc, történetek, étel, zene, szeretet! Olyan sok minden van, amit ünnepelhetünk, és amikor megtesszük, öngerjesztő „isteni kört” alkotunk meg, amelyben még annál is jobb jövőt teremtünk, mint amilyet el tudunk képzelni!

Fénybrigádok
 
Alakítsatok 3 vagy 6 fős kis csoportokat, és Izzítsátok a hálózatot hetente, vagy olyan gyakran, ahogy tetszik! Mint az Örömünnepek, csak gyakrabban, rezgésszint-váltók kis, elkötelezett csoportjával.

Szükséges elhinnem bármit?

Nem kell kockáztatnod, vagy túlfeszítened semmilyen módon sem… egyszerűen mondj igent a lehetőségére annak, hogy Fénylény vagy egy emberi öltözetben. Nem kell 100%-os meggyőződéssel hinned. Amikor részt veszel az „Izzításban”, mindössze annyit teszel, hogy az örömödben vagy egy órán át. Nem kerül semmibe és nincsenek kötelezettségek. Csak az van, hogy az örömödben vagy, mélyen fölidézed a testedben, így érzed is. Érzed az örömét egy jégkrém megevésének, vagy a gyermeked megölelésének, vagy a napsütésben tett sétának. Érzed a testedben, a burkodban, az emberi öltözetedben, és akkor igazán kapcsolatba lépsz az örömöddel, egy órán át fürdesz benne. Ehetsz is egy jégkrémet, vagy megölelheted a gyermeked a valóságban is. Bármit, ami örömet okoz neked, legyen valódi, vagy elképzelt. Majd a következő lépés, miután végeztél az óráddal, egyszerűen az, hogy mondd ki: „Köszönöm, Köszönöm, Köszönöm!”, és ez még tovább emeli a meződet. A Fénylények azt javasolják, hogy izzítsuk együtt a hálózatot egy órán át, annak érdekében, hogy emeljük a Föld energiarácsát, most. Ha semmi sem sülne ki mindebből, nos, akkor megélted az örömödet. Mit veszíthetsz?



Mi fog történni?

Nem állítom, hogy egyszer csak minden jobb lesz egyik napról a másikra, valahányszor Izzítjuk a hálózatot. Nem jelenti, hogy az Ötödik Mezőbe való váltás, vagy bármilyen más, nagy változások mind azonnal meg fognak történni. Amit jelent, az az, hogy beindítjuk az események láncreakcióját. Mi, az emberek, az energiatest, ami vagyunk, elköteleződtünk iránta, és kapcsolódunk ehhez a mezőhöz (szerk. megj.: ahhoz, amit harmadik denzitásnak, 3D-nek is neveznek). Amikor egy „Igen, Igen, Igen!”-nel köteleződünk el és kapcsolódunk ehhez a mezőhöz, akkor készen állunk, hogy többé váljunk annál, amik vagyunk. „Igen,” készen állunk, hogy emlékezzünk arra, hogy valójában mik és kik vagyunk! „Igen,” bőséges, csodálatos, osztozkodó és szívélyes világot óhajtunk megteremteni mindannyiunk számára, miközben benne vagyunk mindabban, amiben vagyunk. Ezek a Lények még korábban adták meg nekem ezt a tájékoztatást. Azok a projektek mind működtek. Elképesztőek voltak. Emberek milliói és milliói vettek részt, és akkoriban nem állt rendelkezésünkre közösségi média. (...) Hogyan csináltuk? Egyszerűen megosztottunk egy e-mailt, és az emberek továbbadták. (Szóval, ha a szíved együtt rezonál ezzel a kezdeményezéssel, oszd meg valakivel, akit szeretsz!)


Rajta, vigyük véghez!

Mi, a nép, az emberek programozzuk be a következő mezőt. Ez az első alkalom az emberiség történetében, hogy ténylegesen mi választjuk meg az irányt, amit ezután veszünk. Utoljára, amikor kvantumugrást hajtottunk végre, Homo Erectus-ból Homo Sapiens-szé fejlődtünk. Óriási kvantumugrás volt. Fiziológiailag mások lettünk. Mentálisan, energetikailag, fizikailag más lényekké váltunk. Ismét kvantumugrás jön, és tudatosan részt vehetünk benne az „Izzítsuk a hálózatot!” által. Az Ötödik Mezőbe való belépéshez 857 hertz-re emeljük a mezőnket, és elhisszük, hogy lehetséges, hogy egy Váltás történik. Ennyire egyszerű. Élj Szeretetben, Együttérzésben, Örömben és Hálában!



Ez az, ami egyesít minket, ahogy továbbhaladunk. A Fénylények nagyon világosan fogalmaztak:


„Egyesüljetek a hasonlóságaitok mentén, vagy biztosan széthullotok a különbözőségeitek mentén!”

A hasonlóságaink jelentik a kulcsot ehhez a jelentős pozitív változáshoz az életünkben és a világunkban, az emberiség jövőjéért.
MEG TUDJUK CSINÁLNI, ÉS MEG IS TESSZÜK, MOST!!!«

Forrás: https://firethegrid2.org/ (Az oldalon visszaszámlálás is látható.)



Ha a felirat nem indul magától, kattints az ikonra!

2023. január 24., kedd

A háború vége II. rész: Benső átalakítás és átalakulás


Jó oka van annak, hogy bő három év telt el az első rész megjelenése óta. A téma alapvető fontosságú, és ahogy az események megmutatták, illetve mutatják, bőven volt, van még megoldani való feladatunk ezen a téren. Nem sokkal a fönt említett cikk közzététele után, 2020 elején pontosan a cikkben tárgyalt, külsővé terebélyesedő benső feszültségek, be nem gyógyított traumákból eredő benső, egyéni küzdelmek, háborúság kivetülései és egymásra vetítése szaggatták szét a korábban világszinten példamutatónak számító magyarországi Cobra hálózatot és annak központi csoportjait. Sokan közvetlenül tapasztaltuk, érzékeltük a szétáradó, súlyosan romboló energiákat, és az energetikai, ill. verbális hadjárattá fokozódó konfliktust... Az összeomlás – ami az első részben is említésre került, mint a konfliktusok lehetséges következménye - több szinten megjelent, bizonyos tervek, al-idővonalak, az együttműködés, lélek- és fizikai csoportok, energiaörvények összeomlásától egészen a még fennálló globális rendszer lassú összeomlásának kézzelfoghatóvá váló folyamatáig.


A benső-külső konfliktusok természetével kapcsolatban már 2019-ben megkezdődött, és az első részben tárgyalt tudatosodási folyamat nem tudta teljesen visszafordítani a minden oldalon javában zajló elidegenedést, utólag visszatekintve elmondható, hogy valószínűleg nem is tudta volna. Ez a tudatosodási folyamat talán éppen a kibontakozóban lévő események – illetve akár azok előérzetének – következménye, folyománya volt, vagy talán az egész ügynek, mindenestül éppen ez a tudatosodási folyamat a lényege és az értelme. A felismerések pedig, bár nagyon fájdalmas módon, nagy veszteségek árán születtek, de mégis hasznosíthatók. A szeretetkapcsolatok és a közösségben rejlő lehetőségek elvesztése nyilván nem használ, de pl. az illúzióvesztés, a téves elképzeléseinkből való kiábrándulás bár fájdalmas, de nagyon is hasznosítható, sőt, szerves része az ébredés folyamatának.

A jelen körülmények közt nehezen elkerülhető nehézségek meghaladásához nagyon is érdemes önvizsgálatot tartanunk, és levonnunk a tanulságokat.


 Ugyanis a lényeg éppen az, hogy kifelé, másokra mutogatva nem tudjuk meghaladni a nehézséget, megoldani a kihívást, amit pontosan a felelősséget kívülre, másokra, a külvilágra hárító hozzáállás hoz létre. A forrása mindannak, amiről itt szó van, maga az elválasztódás, a szétválás, elkülönülés paradigmája, ami a sötét út alapelve. Lisa Renée szerint az első számú arkhóni megtévesztő stratégia: Oszd meg és uralkodj! Ez szorosan összefügg a kettes számú Áldozat-Elkövető szerepekkel, játszmákkal, és a többivel is, mindegyik az elválasztódás körül forog (3. Szexuális bántalmazás és nyomorúság, 4. Gyermekbántalmazás és -áldozat, 5. Nőgyűlölet). Az elválasztódás teremti meg a tudatállapotokat, amik a Sötétséget szülik, illetve táplálják. Az egyik legfőbb megtévesztés pedig az, hogy ez a szétválasztottság, szélsőséges dualitás maga a természet rendje volna. A másik arra irányul, hogy megfeledkezzünk saját teremtő erőnkről, és mi magunk teremtsük meg, illetve tartsuk fenn mindezt pl. a gondolkodásunkat, érzelmi reflexeinket, viselkedésünket átható háborús mintákon keresztül.

Az első részben megállapítottuk, hogy a háború maga, lényegét tekintve egy - a traumák által - szétválasztottságot termelő és elmélyítő mechanizmus. Ami azt illeti, a háborúról alkotott fogalmunk eleve a sötét, szétválasztó tudatosságot tükrözi. A magasabb megközelítésekben (mondhatni 5D-s tudatosságtól fölfelé) nem jelenik meg a másik megtagadása, a megsemmisítés igénye és hasonló végletek, hanem sokkal inkább

a kóros elkülönülés, mint egyfajta tudati betegség gyógyításáról van szó, az Egységbe való visszaintegrálása által.
Ezt nevezik a Sötétség és a Világosság háromszögelésének. A két ellentétes (illetve nézőpont szerint annak tűnő) pólus közelítése, fölemelése az Egybe. Matías de Stefano megfogalmazása alapján a felemelkedett lények pl. nem külső-benső „békeharcot” vívnak a háború ellen, ahogy az a fizikai síkon történni szokott, hanem a Háború és a Béke kiegyensúlyozásával, a megértés és elfogadás révén a tudatosságot a kettő közé, vagy inkább fölé helyezik, ahol az ellentmondás végül érvényét veszti. Az Egység Törvénye közvetítésekben ez a következőképpen jelenik meg: „Ré vagyok. (...) A gyakorlatnak, miszerint először tapasztaljuk meg az érzést, majd pedig tudatosan fedezzük fel annak ellentettjét lényünkön belül, nem a mind pozitív mind negatív érzelmek akadálytalan áramoltatása a célja, miközben elfogulatlanok maradunk, hanem az elfogulatlanná válás a célja. Ez egyszerűbb eredmény, és sok gyakorlás kell hozzá, hogy úgy mondjuk. (…) Ez nem közömbösség vagy objektivitás, hanem egy finoman hangolt együttérzés és szeretet, amely minden dologra szeretetként tekint. E látás nem vált ki választ a katalitikus reakciók következtében. Így az entitás immár a tapasztalati történések társ-Teremtőjévé képes válni. Ez a valódibb egyensúly”.

Ez a fajta (6D-s) tudatosság nem ismeretlen a Földön, azonban finoman szólva háttérbe szorult. Pl. a világosság szavunkban benne van a fény (világ) és a teremtett világ egységének, ha úgy tetszik, ég/menny és föld egységének, gondolata, illetve valósága. Az egyébként a jóindulatú sárkány-lényektől származó, ókínai taoista felfogásban pedig a polaritások nem feltétlenül ellentétként, elválasztódásként, hanem kiegészülésként jelennek meg, amik ráadásul – ideális esetben - nem különülnek el mereven, hanem egymásban is jelen vannak, és mondhatni oldott állapotban, folyton egyikből a másikba folynak, áramlanak, fordulnak, ahogy mindezt a tájcsitu közismert szimbóluma nagyszerűen kifejezi: ☯️. A mindenféle formákban megnyilvánuló Jin és Jang minőségek (víz és tűz, föld és ég, befogadó és teremtő/alkotó, nőies és férfias, megengedés és akarat stb.) kiegyensúlyozása, harmonizálása, az egység a sokféleségben, a különbözőségben való könnyed, békés együttműködés nyit utat a Tao, vagyis a folyton változó, mozgó „intelligens végtelen” egységtudatához. Például a tűz és a víz eleme nem ütköztetésük, hanem különbözőségeiket, jellemzőiket figyelembe vevő és tiszteletben tartó, kiegyensúlyozott „együttműködésük” által alkalmazhatók, aminek legegyszerűbb példája a vízforralás. A tűz és a víz, látszólagos összeegyeztethetetlenségük mellett, a megfelelő körültekintéssel és eszközökkel kölcsönhatásba hozható, és így minőségi változás érhető el, pl. halmazállapot-változás, megfőzhető az étel, illetve gondolhatunk az ebben az egyszerű jelenségben rejlő számtalan alkalmazási lehetőségre, vagy a rengeteg átalakító eljárásra, amely a főzés elvén alapul, illetve analóg vele.

A fönti példán keresztül talán mélyebben érthető Müller Péternek a Ji King 13. Emberi közösség nevű jeléhez fűzött gondolata, hogy „Ahol egyformák vagyunk, ott erősek leszünk; ahol sokfélék, ott gazdagok”.



Sok víz, vagy sok tűz önmagában is nagy erőt képvisel, azonban a két erő körültekintő, kiegyensúlyozott összedolgozása új minőséget szül, ahol az új lehetőségek tárháza nyílik meg


kicsiben és nagyban is, mennyiségtől függően. Tehát az emberi lények sokrétű és sokrétegű elkülönítése és elkülönülése a transzcendens, magasabb tudatosságtól, magasabb létsíkoktól (lényegében saját társteremtő mivoltának és erejének tudatától) és az emberek elválasztottsága egymástól pont az ilyen minőségi változásokat hozó együttműködések ellehetetlenülését eredményezi.

Nem tudjuk, mert nem tanultuk meg, hogyan hidalhatjuk át a különbségeinket egymás határainak tiszteletben tartásával.

Amit viszont megtanultunk, az ennek pontosan az ellenkezője, a háborús logika, létmód elmeprogramjai. Csak nézzünk meg bármilyen vitát, konfliktust bent és kint, a legkisebbtől a legnagyobbig. A feladat tehát ennek a helyzetnek a megértése és meghaladása. Ennek módja pedig a bátor, ám alázatos szembenézés, a megengedés és a kiegyensúlyozó, semlegesítő, harmonizáló elfogadás, a benső középpontunkba helyezkedés és megbékélés, a szorongás, félelem és hitetlenség elengedése, a benső Nyugalom és Hit megtalálása. Mindehhez először is a magas minőségű, vagy frekvenciájú Jin erőkre, más néven az istennői energiákra van szükségünk.

Ahogy Isis Astara elmondta: „A kommunikáción belül a szavak maguk ’információs csomagok’, melyek a teljes kommunikáció csak mintegy 7%-át teszik ki. Ez azt jelenti, hogy a fennmaradó 93%-ot testbeszéd, illetve energetikai szándék alkotja. A legtöbb ember nincs ennek tudatában és kizárólag a szavakra figyel… Sokszor nem vagyunk tudatában annak a ténynek, hogy mások másképpen gondolkodnak, éreznek és kommunikálnak, mint mi. (…) Annak ellenére, hogy a kommunikáció milyen fontos, eddig nem volt elegendő figyelem szentelve neki. Ehelyett a kommunikációt csupán tudattalanul ’tanuljuk’ a szüleink, tanítóink, stb. viselkedésén keresztül. Ez a programozás rengeteg elkövető-áldozat helyzetet hozott létre. Létrejöttek és támogatottá váltak a 'nem vagyok elég jó' érzések, a verseny, valamint a negatív viselkedési formák. Az új energiák közepette már csak 'mindenki nyer' helyzetek lesznek. (…) A régi minták úgy jönnek létre, hogy csak a kimondott szavakra fordítunk figyelmet, és míg hallgatunk, közben már a saját válaszunkon gondolkodunk. Mindenki más dolgot ért azalatt, amikor például a szeretet, tudatosság, akarat szavakat hallja. Ez egy tökéletesebb figyelemmé fog átalakulni a teljes jelenlétünkkel. Amikor csendben találjuk magunkat, képessé válunk teljes jelenlétünkkel figyelni a másik lény minden aspektusára, és ekkor magunkban érezhetjük a másik jelenlétét. Ez az első lépcsőfoka az Istennői energia áramoltatásának az életedben:

önmagunk átadása az Istennőnek a hallgatással kezdődik. Ellazulunk a jelen pillanatba és a válasz magától megérkezik.”



Ez előfeltétele a megértésnek, ami kulcsfontosságú ahhoz, hogy össze tudjuk egyeztetni a különbségeinket, ahogy a vízforraláshoz is ismernünk, értenünk kell a tűz és a víz tulajdonságait, hogy megtaláljuk mindennek a megfelelő helyét, idejét és módját. A föntiek ellenpontjaként fölmerül persze a kérdés, hogy akkor egyszerűen adjuk meg magunkat, ne is védekezzünk, illetve hogyan törekedjünk harmóniára olyan erőkkel szemben, melyek ártani akarnak? Szó sincs puszta megadásról, a lényeg a „küzdelem” módjában, illetve a hozzáállásban rejlik „kívül” és „belül” egyaránt. Pl. ahogy a mondás is tartja, „ésszel”, megértéssel többre megyünk, mint puszta erővel, és még többre, ha a kettőt sikerül összeegyeztetnünk.

A taoista alapmű és orákulum Ji Kingben, azaz a Változások könyvében a 43. Áttörés/Eltávolítás jelénél pontosan erről van szó. Gyökeréig föl kell ismerni a rosszat, és aztán eltávolítani, de nem fegyverrel, hanem ahogy egy sebész operál. "Külső-benső ellenségeinket gyakran mi tartjuk életben. Mi tápláljuk erővel." - írta Müller Péter a Jóskönyv című művében. Az erő ugye görög szóval energia... Tudjuk, hogy a Sötétséget, a szétválasztó tudatosságot az alacsony rezgésű tudatállapotok energiái táplálják, erről szól az egész frekvencia-játék.

A Richard Wilhelm-féle Ji King fordításban, feldolgozásban kimondottan a küzdelem módjáról van szó: "1. Az elszánt fellépésnek az erő és a szívélyesség egységén kell nyugodnia. ☯️

2. A rosszal megalkudni nem lehet... nem szabad szépíteni sem kívül, sem önmagunkban.

3. A küzdelemben nem szabad közvetlen erőszakot alkalmazni. Ha az ember megteszi a rossznak azt a szívességet, hogy szemtől szembe küzd vele, akkor ő maga is gyűlöletbe és szenvedélyekbe keveredik. Ezért az embernek a saját háza táján kell kezdenie...


A rossz fegyverének éle magától eltompul, ha nincs ellenfele. Ennek megfelelően saját hibáinkkal szemben sem szabad közvetlenül fellépni. Ha dulakodik velük az ember, mindig ők győznek.

4. A gonosz legyőzésének legjobb módja, ha elszántan haladunk a jó úton." Hogy mi is ez a jó út, arról szól pl. a taoizmus, illetve minden egységtudat-alapú megközelítés. Egyszerűen szólva az,

amikor nem azt nézzük, keressük, ami másoktól elválaszt, hanem azt, ami összeköt, ami közös.

Ha az emberek, pláne a vándorok, csillagmagok, fénymunkások/-harcosok stb. képesek így viseltetni egymás iránt, akkor a sötétség elveszti az erejét, hiszen valójában nincs neki, csak az, amit mi neki adunk.


Cobra egy interjúban beszélt róla, hogy a Forrás általunk, a mi tapasztalásainkon keresztül dolgozza föl, olvasztja magába a kozmikus anomáliát, és ennek a világegyetemnek lényegében pont ez a célja, értelme. Az anomália akár a Forrás, az Intelligens Végtelen tudatalattijának is tekinthető. Ez a legmagasabb alkímia, amiről innen nézve csak valami halvány fogalmunk van… Cobra máshol beszélt arról is, hogy a tudattalan a traumatizálás hatására jött létre, tehát tudathasadás (elválasztódás) terméke. Az árnyék, ami öntudatlan... A tudatalattiban pedig állítólag mindennek megjelenik a negatívja, ellentettje. Tehát a tükörképek újraegyesítése a feladat.

Ennek fényében minden megpróbáltatásunkra tekinthetünk úgy, mint a kozmikus anomália megértésére és az Egybe integrálásáért, az Egység helyreállításáért tett szolgálatra.


Ha ezt a folyamatot nem kívülről ránk erőltetett szenvedésként, hanem helyreállításként, öngyógyításként éljük meg, akkor már nem az áldozat-elkövető játszmából, hanem az Egység helyreállításából teremtjük a saját valóságunkat (és ezzel a közöset is), istenemberi önazonosságunk tudatában és alkotóerőnk birtokában. Ezzel pedig el is jutunk a frekvenciaháború lényegéhez: ha áldozatnak tekintjük magunkat, akkor átadjuk az Erőnket. Akkor az energiánk az alacsony minőségeket táplálja. Ez pedig rámutat arra, amit Lorie Ladd ragyogóan megfogalmazott: „Ez nem a tettek játéka, nem is a szavak játéka, ez mindenestül a frekvenciákról szól!” Vagyis, ahogy a Ji Kingben is szerepel, annál, hogy mit teszünk, sokkal fontosabb, hogy hogyan tesszük.


A világegyetem holografikusan épül föl, ami első sorban azt jelenti, hogy a legkisebb részben is jelen van az egész. „Ahogy kint, úgy bent, ahogy bent, úgy kint.” Fraktálisan ismétlődő mintázatokat látunk minden szinten, mint amilyen a tórusz is.



Nemcsak az egyes emberek, az emberi közösségek is tóruszokat alkotnak, ahogy a lélekcsaládok is. Az örvények is lényegében ennek megnyilvánulásai. A föntiek értelmében pedig egyáltalán nem mindegy, milyen minőségű energiát (és milyen mennyiségben) táplálunk bele ezekbe a rendszerekbe. A Mátrix urai ezt pontosan tudják, és használják is. Ideje végre nekünk is tudatosan használnunk! A felszíni lakosság tagjaiként, ugyanakkor


„beépült ügynökökként” nem a megváltásra való szorongó várakozás, hanem a saját elménk börtönének a transzmutációja, átlényegítése az, amivel a legjobban tudjuk segíteni a felszabadítási folyamatot. 


Mi tudjuk a legjobban, leggyorsabban megteremteni az isteni beavatkozás feltételeit a tudatmezőben, illetve kaput nyitni hozzá, önmagunkon keresztül, a tudatállapotunk minél általánosabb megemelésével a magasabb tartományokba, mint elfogadás/megengedés, megértés, feltétel nélküli szeretet, öröm, benső béke stb. Másképpen fogalmazva az Esemény frekvenciáinak behúzásával a valóságunkba. Mi itt, a Mátrixban ezzel tehetjük a legtöbbet, legjobbat, és persze azzal, ha a gondolataink, érzéseink, szavaink és cselekedeteink ezekből a tudatállapotokból fakadnak.

Legyen Világosság!