Sok bolygót fölszabadítottak az évezredek során, de a Föld nemcsak abban
különleges, hogy ez a sötétség utolsó erődítménye, hanem abban is, hogy a
megszállás alatt töltött 26 ezer évnek köszönhetően a lakosság nagyon mélyen programozott.
Pontosan ezért van szükség ránk, és az alulról szerveződő infrastruktúrára. Én
úgy látom, hogy ezek a csoportok egyféle keverékei a spirituális szerveződéseknek
és az aktivista csoportoknak, mozgalmaknak.
Fontos, hogy tartsuk a fényt, mozgassuk az energiát, de nagyon konkrét, fizikai
feladatok is adódnak, mint a kulcsszemélyek és általában az emberek
tájékoztatása, tanácsadás, vagy problémamegoldás (pl. élelmiszerellátás
biztosítása) az Esemény idején, illetve egyfajta példamutatás a kritikus első
napokban, hetekben. Ez utóbbiak komoly felkészülést, stratégiai tervezést
igényelnek. Szükséges létrehoznunk azt a szerveződést, ami ezt az egészet koordinálni tudja
majd.
Cobra olyasmit is mondott, hogy az alulról szerveződő infrastruktúrának a Rózsa Rendje csoportok képviselik a nőies aspektusát, az Eseményt Támogató Csoportok (ETCs-k) pedig a férfias
aspektust. Az Esemény idején előbbiek szerepe lesz az energiák harmonizálása, utóbbiaké
inkább (de nem kizárólag) a fizikai cselekvés. Fontosnak tartom, hogy harmóniát
teremtsünk a két aspektus között, az egyes csoportokon belül is.
 |
| "Légy Te a Változás!" |
Amit érdemes tudni az Eseményt Támogató Csoportokkal
kapcsolatban
„
Az a dolgunk most itt, hogy
megteremtsünk egy szabad társadalmat, hogy segítsünk az embereknek
növekedni és a megfelelő dolgot tenni, és hogy egyesített arcvonalként álljunk
együtt. Azt akarjuk, hogy az összes ember felkeljen és kiálljon magáért,
mindannyian, mint vezetők. Mindenki képes önmaga vezetője lenni. Nem kell
egyetlen egységre támaszkodniuk, ami a tömegeket irányítja. Saját magukra
érdemes támaszkodniuk, közösségük szívére, hogy szeretettel és együttérzéssel
álljanak ki magukért. Képesek megoldani ezeket a problémákat békésen, háborúk
nélkül. Nincs szükség háborúkra, csak arra, hogy hallassák a hangjukat. Az
embereknek ki kell állni magukért, mert ha nem teszik meg, itt olyanok a
törvények, hogy csöndben beleegyezünk mindenbe, ezt nevezzük hallgatólagos beleegyezésnek.
Ha nem hallatjuk a hangunkat, ezek az emberek elnyomnak minket addig, amíg nem
teszünk ez ellen valamit. Mivel senki nem tesz semmit, ezért vagyunk itt, hogy
változást hozzunk. Hogy megpróbáljuk megtanítani az embereknek, amit régen
tudtak, de ebben a társadalomban elfelejtették.
A társadalom programozása elfelejttette
az emberekkel, hogy kiálljanak magukért. Letörte az akaraterejüket, letörte az
elszántságukat. Annyira belenevelték az emberekbe a rabszolgaságot, hogy nem
ismernek mást. Mint amikor egy állatot bezárnak egy ketrecbe, ott
nevelkedik és amikor először nyitjuk ki a ketrec ajtaját, fogalma sincs, mit
tegyen. Eddig csak a ketrecet ismerték. Félnek kilépni a ketrecből a Fénybe, a
fűre, a zöld mezőkre.
Azért vagyunk itt, hogy segítsünk az
embereknek megtenni az első lépéseket a ketrecből a napfényre, hogy végre
megtanulják, hogyan legyenek szabadok, és hogyan álljanak ki magukért.”
(A’drieiuous, plejádi önkéntes)
http://2012portal-hungary.blogspot.hu/2016/12/a-plejadi-interju-cobra-val-es.html
„
Mindig így volt,
hogy a történelem során csak nagyon kis csoportok vittek végbe valódi változást
a bolygó sorsában: tudósok, művészek, bankárok. Ebben a teremben elég ember van
jelen ahhoz, hogy örökre megváltoztassa a bolygót. Egy ember, aki használja a Szabad Akaratát, sokkal erősebb, mint 1
millió "alvó" ember. Az alapvető víziónk ugyanaz, annak ellenére,
hogy mindannyian különbözőek vagyunk.” (Cobra)
http://2012portal-hungary.blogspot.hu/2016/07/felemelkedes-konferencia-osszefoglalo_11.html
„Az Esemény a
kompressziós áttörés pillanata. A kompressziós áttörés akkor következik be,
amikor a bolygó felszíne felett és alatt lévő Fény Erők találkoznak középen –
vagyis a bolygó felszínén.(…)
Az Esemény pillanatában tulajdonképpen nagyon sok minden történik egyszerre.
Ekkor fogják a Fény Erői átvenni az
irányítást a tömegmédia felett és ekkor fognak információkat kibocsátani a
földönkívüliek közreműködéséről, a Cabal bűneiről, a fejlett
technológiákról, egyszóval ez lesz a TELJES NYILVÁNOSSÁGRA HOZATAL. Legalábbis
ez is része ennek.
A másik része pedig a
Cabal letartóztatása és a pénzügyi rendszer újraindítása, amit a Keleti
Szövetség már nagyon régóta készít elő. És persze fokozatosan
haladunk előre az első kapcsolatfelvétel
felé, ami valójában egy hivatalos kapcsolatfelvétel lesz a földi
civilizáció és a galaxisban létező más pozitív földönkívüli fajok között.
Az Esemény lesz a kezdőlökés, aminek során
kezdetét veszi ez a folyamat.
És természetesen ott van még a galaktikus központi nap pulzálása is. A galaktikus központi nap
egy élő entitás és alkalmanként ennek a pulzálásnak az energiája összhangba
kerül a globális tudatosságunkkal, illetve ennek a tudatosságnak,
felébredettségnek a szintjével. És amikor a kompressziós áttörés bekövetkezik,
a tudatosság szintje elég magas lesz ahhoz, hogy képes legyen fogadni
a galaktikus központ megnövelt energiapulzálását. (…)
A nem fizikai síkon érzékelni lehet majd egy nagy
hullámát vagy villanását az Isteni energiának és fénynek, amely a Galaktikus
Központi napból fog a bolygó felszínére érni. Ez a Napból érkező speciális fény
vagy villanás áthatol a Földön, és az emberiség egészén.
Nyugalmat fog árasztani az emberek felé a szeretet energia fényében, és
véget vet a kettősségnek. Ilyen nagyszerű és erőteljes energia eddig nem volt
látható, vagy érezhető a Földön. Mindenki tudni és érezni fogja a Földön,
hogy valami történt. Ez még számunkra is meglepetés lesz, mikor meg fog
történni. Ilyen még nem történt ezelőtt. Egyáltalán nem lesz ijesztő, inkább
egy nagyon pozitív esemény.” (Cobra)
http://2012portal-hungary.blogspot.hu/2016/06/az-esemeny-1-resz.html
 |
| A képre kattintva elérhető a közösségi kapcsolatteremtés felülete |
„A Fényerők azt
kérték,hogy alakuljanak Esemény támogató csoportok a felszínen.
Ezek a csoportok lesznek a Fény hálózatának a fő
csomópontjai az Esemény ideje alatt, ami stabilizálja az átmenetet. Az Esemény
előtt ezek a csoportok fogják tartani a Fényt a bolygón, és felkészíteni tagjaikat.
Az Esemény után ezek a csoportok fogják tájékoztatni az emberek tömegeit az
átmenetről, és tanácsokat adni.
Az Eseményt támogató csoportoknak minden országban
szükséges létrejönniük.
Útmutató a csoportok létrehozásához:
1. Minden támogató csoportnak szükséges találkoznia
fizikailag, vagy virtuálisan.
2. Javasoljuk, hogy minden támogató csoport működjön
együtt a heti felszabadító meditációban. (…) A legjobb időpont a találkozásra
minden héten vasárnap.
3. Javasoljuk minden Esemény támogató tagnak,hogy
vitassák meg a saját felkészülésüket, és aktívan keressék a módjait, hogyan
járulhatnak hozzá az átmenethez. Az Esemény támogató csoportok tagjai is
csatlakozhatnak a reneszánsz, a technológiai, pénzügyi, vezetői, a gyógyítói és
a média munkacsoportokhoz.” (Cobra)
- Közösségi Vezetők Tájékoztatójának terjesztése
„Juttassátok el a Helyi közösségi vezetők rövid tájékoztatóját előbb a
polgármesterhez, önkormányzati képviselőkhöz, rendőrséghez és tűzoltósághoz,
majd folytassátok a sort mindazon személyekkel, akik vélhetően a legnagyobb
felelősséggel bírnak a lakosság tájékoztatásában, a közösségi erőforrások
irányításában, hogy a szükséges készletek és szolgáltatások fennakadás nélkül,
folyamatosan el legyenek látva az elosztói rendszeren keresztül, valamint a
gyülekezésre használt közterületek biztosításában. (…)
Bízzátok meg az Eseményt Támogató Csoportok felkészült és kiegyensúlyozott
tagjait, hogy összefogva, személyesen lássák el a közösségi vezetőket
(polgármestert, rendőr-, tűzoltóparancsnokot) további részletekkel. (…) Juttassátok
el a Helyi vezetők rövid tájékoztatójának másolatait a közműszolgáltató
cégekhez, élelmiszerboltokba, kórházakba, iskolákba és a helyi vállalkozókhoz.”
-
„Project Viral” –
„Futótűz Projekt” (információk terjesztése a közösségi médiában)
-
Önkéntes
csoportok fölállítása
„Lépjetek kapcsolatba az összes ismert, helyi vészhelyzetkezelő csoporttal,
a környezetvédelmi, politikai és egyéb civil társadalmi szervezetekkel,
aktivista csoportokkal egyetemben és kérjetek tőlük segítséget.
Tegyétek közzé, hogy azonnali szükség van
különféle önkéntes bizottsági tagokra, kezdjétek el az új tagok regisztrálását
és lássátok el őket kellő iránymutatással, képzéssel, támogatással.
A létrehozandó önkéntes
fókuszcsoportok valószínűsíthető listája (kivonat):
- élelmiszer- és vízellátás biztosítása,
- közműszolgáltatók,
kórházak, élelmiszerboltok személyzetének támogatása,
- az összes, már meglévő helyi önkéntes,
karitatív és aktivista csoport koordinálása és mozgósítása
- átmeneti menedékhelyek fölállítása
a hajléktalanok számára (szolidaritás, törődés demonstrálása, mint az új
paradigma megnyilvánulása: szó szerint senkit sem hagyunk az út szélén),
- közösségi találkozók és közösségi
étkezések („ki mit hoz”, avagy „kőleves” alapon),
- élelmiszerbankok, a rászorulókhoz
élelmiszert eljuttató csoportok, időseket, fogyatékkal élőket, hajléktalanokat
támogató csoportok
- cserebörzék,
- veszélyelhárító és konfliktusmegoldó
csapatok,
- helyi polgárőrség,
- lelki traumák feldolgozását segítő
gyógyászati központok,
- képzések, tanácsadás,
- stresszoldó, közösségi művészeti
rendezvények, inspiráló, lélekemelő programok (pl. művészetterápia,
közösségi terek közös rendbehozatala, „gerillakertészkedés”, közösségi
vetítések, zenei, színházi v táncelőadások stb. )
- spirituális útmutatást nyújtó csoportok,
- a tervek, projektek előkészítését és kivitelezését támogató szellemi műhelyek.http://2012portal-hungary.blogspot.hu/2016/12/keszulj-valtozasra-az-esemeny-utani.html
A legfőbb akadály, ill. fenyegetés minden
szerveződésre, közösségre, mozgalomra nézve: az elmeprogramozás
és a Fátyol. A legjobb szándék ellenére is mindannyian ki vagyunk téve ezeknek
a hatásoknak, ezért érdemes szem előtt tartani a következőket:
„Az éterikus és asztrális síkokon a drákonidák tartják karban azt a mesterséges
intelligencia rendszert, amely működteti a Mátrixot. Egy riasztó rendszer van
beépítve, így ha egy felébredt egyén a Fényével rést üt a rendszeren, a
drákonidák küldenek egy reptilián rabszolgaharcost, hogy nyomás alá helyezzék az illetőt a pszichológiai gyengeségeire fókuszálva,
ezáltal lecsökkentve a vibrációját és befoltozva a lyukat. Ugyanakkor ezek a
Reptoid rabszolgaharcosok folyamatosan
befolyásolni próbálják az elméjét és érzelmeit a földi embereknek, hogy
akadályozzák a spirituális fejlődésüket és elnyomják a szabadság iránt való
küzdelmüket. Ha ez nem elég, akkor amőba-szerű lényeket küldenek, akik
extra nyomás alá helyezik az egyént. Az összes ilyen negativ lény a torzult
téridő struktúra gyűrődéseiben bújik meg.
Az erejüket a félelemből és a rejtett elnyomásból nyerik. Minden erejüket
elvesztik a fénnyel, igazsággal, bátorsággal szemben.
Ha tisztában vagyunk a helyzettel anélkül, hogy félelmet éreznénk, a
tudatosságunk fénye kijavítja a téridő struktúra torzulásait és minden ilyen
negatív lény eltávolításra kerül az asztrális és éterikus síkjairól a Földnek.
A fátyolt létrehozó
technológia eltorzítja az idő-tér struktúrát, és amellett, hogy távol tartja a
pozitív fajokat, a Fátyolnak van egy olyan funkciója, hogy programozza /
újraprogramozza az embereket és benntartja őket a reinkarnációs ciklusban,
amiből így nem tudnak kiszabadulni. Íme
néhány a legfőbb programok közül, amelyekkel az emberi testbe reinkarnálódott
embereket manipulálják (vastagon kiemelve a szerveződés szempontjából
kulcsfontosságú elemeket – a szerk.):
1. A tudatosság csökkentése és az emberi fénytest/Mer-Ka-Ba deaktiválása
Ezt a programot
éterikus ún. állóhullám rezonancia technológiával tartják fenn.
2. A szabad akarat és a pozitív kezdeményező
erő blokkolása.
Ezt a programot
éterikus infrahang technológiával tartják fenn. Ennek a hangnak egy része
lecsapódik a fizikai síkon is és néhány ember hallja mint egy ilyen nagyon
alacsony frekvenciájú zümmögést. Az infrahang bizonyos központokat blokkol a
fizikai agyban és akadályozza a pozitív kezdeményező erőt. Ez a hang az oka
annak a szokatlan fáradtságnak, amelyet sokan tapasztalnak bármiféle érthető
magyarázat nélkül.
3. Az
intelligencia csökkentése.
Ezt erős mágneses
terek előidézésével érik el az éterikus agyban illetve az éterikus és a fizikai
agy közötti membránban és ez megzavarja a gondolkodási folyamatot. Ennek a
programnak eredménye ködös emlékezet, feledékenység és koncentrációhiány.
4.
Diszharmónia előidézése az emberi kapcsolatokban.
Ezt az éterikus
test csakráinak a befolyásával érik el illetve disszonáns vibrációs frekvenciák
előidézésével az “aurikus burok” (spirutális egyéniség) felé, ismételten
infrahangok által. Ennek a programnak az eredménye a szexualitás és a szeretet
mesterséges elválasztódása, a szív bezárulása, az elme túlműködése és a férfiak
és nők közötti egyensúly megbomlása.
5. Szegénység növelése.
Ezt
hologramok/képek az éterikus agyba történő vetítésével érik el.
6. Szubkultúrák megosztása.
Ez a program a különböző szubkultúrákat bizonyos, ellentétes éteri holografikus
képekkel célozza meg, és így megosztottságot hoz létre köztük.
7. Mohóságra, elhízásra hajlamosítás.
Ezt bizonyos
képeknek az éterikus agyba történő vetítésével érik el.
8. A mindent-látó szem.
Ez egy kémprogram
ami az éterikus síkról működik és a fizikai lények aktivitását megfigyelés
alatt tartja és beszámol róla az Arkhónoknak.
9. Implantátumok.
Ezek a nem-fizikai
implantátumok eltávolítják az emlékét a korábbi inkarnációknak és ez jelenti a
fő okát annak, hogy nem emlékszünk az elmúlt életeinkre, illetve az Arkhónokra,
akik uralják a bolygót. Az implantátumokat némiképp költőien a “felejtés
fátylának” nevezik.” (Cobra)
"A problémák és az akadályok arra szolgálnak, hogy eltérítsék az
emberiséget a Fénytől. Ugyanakkor, az
elterelésekkel erősebbé is tesznek. Az eltávolításukra tett
erőfeszítéseiddel lendületet veszel, és még elszántabbá válsz, hogy
kövesd a Fényt. Minél több Fényt/Világosságot
hordasz magadban, annál nagyobb a képességed a jövőbeli elterelések és
akadályok kezelésére. Ahogy fejlődsz spirituálisan, méltóvá válsz a
nagyobb Világosságra és ezzel együtt jár a képesség minden akadály
legyőzésére, meghaladására.
Amikor képessé válsz arra, hogy puszta
elterelésként lásd az akadályt, annak eszközeként, hogy hátráltassanak,
akkor azt is megláthatod, hogy sem eltéríteni, sem késleltetni nem
tudnak."
https://2015attores.blogspot.hu/2017/04/en-vagyok-jelenlet.html
A már megalakult csoportok gyűjtőoldala: http://etcs-magyarorszag.blogspot.com/