2020. április 6., hétfő

A legnagyobb illúzió összeomlásának az ideje



A végső átmenet kezdete



A mostani csillagkapu megnyílásával és az emberiség legnagyobb létszámban alakult tömegmeditációijával kapcsolatos információk átadása. 


,,Semmi sem lesz már úgy, ahogyan régen volt.”







Bevezető

Ahogyan sokan már előre látták, illetve a 2020-as év asztrológiai együttállásai és időzítései már azt egy ideje mutatják, hogy ez az év hatalmas energiákat mozgat meg és a régi paradigmák többszörösen felépített hagymarétegei fokozatosan omlanak össze, amik kihatással vannak az egyénekre és a kollektívára.

Ez az év folyamatosan megmutatja, hogy mennyire állunk készen a saját korlátainkkal való szembenézéssel, s a csillagállások és a bolygóállások most folyamatosan nagymértékben támogatnak bennünket a régi mátrix rendszer alapjaiban felépített hitrendszereink végső felismerésében és azok eltörlésében, elengedésében.

Az Univerzum és maga a Teremtő, most olyan erőket mozgat meg nekünk, aminek segítségével könnyebben beleléphetünk végre a saját teremtő erőnk valóságába, és a saját belső igazságunknak a kimondásába. 


,,Légy igazmondó, még akkor is, hogy ha fájdalmas."


Nagyon sokunk már korábban megengedték maguknak ezt a lehetőséget, mivel a lehetőség mindig is ott volt. Viszont ez az év nagyon sok nem-felébredett és felébredett embernek most olyan körülményeket teremt, amely elvezeti őket arra, hogy kinyíljon a szemük, és tovább tudjanak lépni.

Ezek minden szinten hatnak, és fognak hatni. Az átlag "spirituális eszmék" vonalán lesznek a legnagyobb felismerések sokak számára, mivel jelenleg nagyon sokan ott élnek a legnagyobb illúzióban, a hitrendszerek terén. (Archón programozás része) Erről később majd írni fogok.



A tömegmeditációval kapcsolatos helyzetjelentés

A mostani tömegmeditációnak, hogy úgy lehet fogalmazni; hatalmas szelei voltak a globális viharban. Ám ez nem feltétlen jelent rosszat. Ez egy olyan vihar, amely hatalmas mértékű változást fog előidézni. Nem biztos, hogy leányálom lesz. Ez főleg annak tekintetében értetődő, hogy mennyien vagyunk azok, akik még mindig a régi mátrix világ mintáit táplálják.

Amit el lehet itt mondani biztosra, az az, hogy Gaia Föld Édesanyánk és a Teremtő Édesapánk és Édesanyánk (ennek az univerzumnak az elsődleges teremtőpárja) már eldöntötte, hogy ez a bolygó fel fog emelkedni az ötödik dimenzióba. A folyamatok mind ennek értelmében haladnak. És higgyük el, minden értünk van és nem ellenünk.

Annak jön el az ideje, hogy az emberek végre felismerjék az igazságot és a realitást, és meglássák mik folynak a háttérben. Itt az idő megtanulni integrálni, és látni azt, ahogy miként kint, úgy bent, ahogy fent, úgy lent, és ahogy a mikrokozmosz, úgy a makrokozmosz.



,,Légy igaz magadért. Viszont elsőnek, légy igazmondó a saját magad felé."



Az igazat megvallva, tömegmeditációról az Archónok, mint a sötét erők professzionális pszichológusai - akik a manipulációjuknak csapdájába esett különféle szerencsétlen hüllő és egyéb más fajokat, diktatúra alapon irányítják – már korábban tudtak. Ahogyan a többiről is, ez nem újdonság.


Előre megtervezték azt, hogy amennyire csak lehet, az emberek közös kollektív szándékát és teremtő erejét megcsapolják, hogy vészhelyzeti állapotukban felhasználják olyan célokra, amik valahogy fenntartják a folyamatosan széteső rendszereiket. Akik elméből teremtettek, azokra voltak elsősorban kihegyezve, mivel csak ahhoz tudnak hozzáférni.

A jó hír az, hogy ez nem sikerült nekik. A meditáció elsődleges sikere az, hogy a helyzet nem lett rosszabb mint lehetett volna. 


A másodlagos sikere viszont az, hogy sokan tanulni fognak ebből, és még többen fel fognak ébredni, és rájönni lényegében arra, hogy a világot nem kívülről, hanem leginkább önmagunk megváltoztatásán keresztül alakítjuk át. Ez fog vezetni a valódi egység megéléséhez, ami a szívtérből való teremtésből fakad. És ez a folyamat egyre gyorsabb lesz, különösen ebben az évben. Egyre többen fogják látni a nagyobb képet.

A harmadlagos sikere viszont az lett, hogy sikerült egy olyan új kollektív idővonalat teremteni, ami a Földön kialakult összes illúziónak az összedőléséhez fog vezetni.

Ez egy hatalmas dolog az emberiség történelmének a folyamatában. Ez fog minket közelebb vezetni, ahhoz az új valósághoz, amit már régóta szeretnénk. Most is ezért teremtünk, csak arról is érdemes tudnunk, hogy ez olyan folyamatokat hoz majd elő zömével, ami nagyban felkavarja az összes mátrix-programozottságot és az egoisztikus-elmés szemléleteket. Ez velejében a célt szolgálja.



,,Számodra biztonságos erőteljesnek lenni."

Itt az idő, hogy a „látszati aranyoskodásból” átlépjünk az igazságunkba”. Ugyanakkor meg kell tanulnunk integrált szerénységgel és alázatos hozzáállással kezelni a helyzeteket és egymást. Ezen minőségek nem törik meg Isteni&Istennői mivoltunkat, sőt bölcsebbé válunk és nemesedik a kapcsolatunk a belső és külső világgal egyaránt. A gyengeségnek beprogramozott illúziók látszata hamar szerte fog foszlani egy olyan világban, ahol az erő és a gyengédség harmonikus kapcsolatban áll egymással. Ez ugyanaz, amikor az Isten egyesül az Istennővel.





Az nem volt véletlen, hogy a Teremtő Isten és Istennő és a „Fényerők seregei” és a többszörösen rejtett illúziókon kívüli valódi autentikus fénylények/aranylények azért készítették és sugalmaztak ennyi emberi és nem emberi teremtő lényt össze egy napra, hogy folytatódhasson az Isteni terv a Földön. És ez sikerült is. Sokan voltunk, akik azért dolgoztak, hogy a lehető legjobb úton módon védve legyen az emberek teremtő ereje, és az energia a megfelelő irányba terelődjön.

A sötétek megmaradt felszíni és felszín alatti armadája mindent megtett azért, hogy fekete mágiával és sötét rituálékkal annyi félelemenergiát nyomassanak a naiv tömegekben, hogy elveszítsék tisztán-érzékelésüket és látásukat. Sokaknak - akik még egyelőre nem ismerték fel szabad akaratuk és teremtő erejük fényét - megpróbálták megcsapolni a személyes energiájukat, és néhányuknál ez sikerült is, akik még nem építették ki a belső isteni-MAG-szívtér kapcsolatukat. Viszont ezek a tapasztalatok fogják őket sarkallni, hogy ideje felébredni és tenni magukért, és megtanulni kérni.







Ezekkel nincs komolyabb baj, mind tanulunk mindebből. Egészen addig, amíg végül mindenki fel nem ismeri a belső igazságával való kapcsolatot. A fényerők mindig ott vannak velünk, és segítenek ezekben a folyamatokban. Helyettünk nem fogják végezni azt a dolgot ami a mi dolgunk itt lent. Ők végzik a saját feladatukat amit őrájuk „szabott ki” a Teremtő. Ezt ők belül mind tudják és örömmel vállalták azt, mert tisztában vannak a döntésükkel és a felelősségükkel. Mindenki minden szinten dolgozik addig, amíg a feladat véget nem ér, és a "fénytelenek" vissza nem térnek a fénybe, újra-nem kapcsolódnak a Forráshoz. 

És meggyógyul minden anomália.

Azt el lehet mondani, hogy amikor az Esemény meg fog történni, a feladat egy újabb szintje fog elkövetkezni, és a java még akkor fog csak igazán elkezdődni. Viszont abban is biztosak lehetünk, hogy az már egy egészen más dinamikán fog zajlani, ami sokunk számára sokkal kellemesebb lesz. 
De lesznek olyanok, akik számára heves és sok(k) lesz a folyamat. Nekik fogunk tudni segíteni, hogy könnyedén meg tudjanak gyógyulni, ami igazából velünk együtt fog történni.


Aktualitások (publikus)


A meditáció hatására Földanya nagyon sok negatív energiát tudott "kilőni" magából. Több fontos helyen transzmutálásra kerültek sötét, régi beragadt energiák.

A Föld két pólusából ki lett "húzva" két hatalmas energiablokk "dugó" ami eddig visszafolytotta Gaia Anyánk központi csatornájának energiaáramlását. Ennek hatására két spirálenergia szabadult fel, ami beindította a magasabb dimenziós Torus-ának áramlását.

A naprendszer teljesen fénykaranténban van „lezárva”. A sötét erőknek se ki, se be. A központi fajok jelenléte erősödik.

A sötét erők idővonal manipulációs technikái már ellenőrzés alatt vannak tartva, és már nem tudják használni a menekülésre fogott helyzeteikben.

A long Island-on még mindig vannak működő Chimera bázisok a föld alatt, ezeknek felszámolása történik.

Számos reptilián föld alatti bázis már ki lett tisztítva a 4D-ből, de vannak még jópár helyen.

A multidimenzionális kristály-templom hálózat kiépítése folytatódik, felszíni fénycsoportok végzik a 2019-es év vége és a 2020-as év eleje óta, nagy gyorsaságban. Ez újraépíti a Föld bolygó ősi Atlantiszi fényhálózatának mintáját, amely kapcsolatban van a bolygón lévő összes piramissal. Ezekkel a templomokkal kapcsolódhatsz, és együtt tudsz dolgozni. Kérd a Felsőbb énedet az útmutatásra.

Több infó: https://www.youtube.com/watch?v=_Z5J83vOs04

A Kristálykoponyák szellemei egyre többen jönnek a Földre, hogy emlékezetet hozzanak az embereknek az Ősi Kristály-Tudás tárból. Több infó: https://www.youtube.com/watch?v=vftI9P4L9Bw

Az Agarthai-hálózat számos konfliktust generáló szakadár frakciói kezdenek kibékülni egymással, és egységbe jönni ahogyan az Új Föld energiái emelkedőben vannak. Őket is segítik ezen energiák a múlt elengedésében. (nem negatívak, csak voltak erősebb nézeteltérések)

Ashtar parancsnokság hajói fokozatosan veszik át az irányítást az Az 5G technológia műholdjai felett. Az 5G le lesz állítva hamarosan. Már vannak helyek, ahol semlegesítve vannak a káros frekvenciák.

A koronavírus egyáltalán nem olyan veszélyes, mint amilyennek beállítják. Eredetileg a sötét erők kezdeményezték, de nem vált az előnyükre. A média fújja fel, hogy félelmet generáljon, illetve érdemes tudni, hogy a koronavírus egy rész eszközzé vált a bolygó népességének felébresztésére. Az Isteni terv része, közben Földanyának lehetősége van gyógyulni, és ezt meg is teszi. 




Kívánom, hogy mindenki könnyedén maradni tudjon a belső MAG-szívtér kapcsolatában, és merjen önMAGa lenni, hiszen valójában nem is tudna más lenni! 

Ezzel ha hiszed, ha nem, omlasztod a programozottságot, az illúziókat és hatsz a külvilágra folyamatosan.

Gyakorlás, a gyakorlás után, kapcsolat a belsővel.

Nincs más hátra, mint előre!

A szeretett győzött!

MFA

2020. április 4., szombat

Az Egyesült Idősek Tanácsának Üzenete

=!Felkészülés az emberiség kollektív támogatására!= 
2020.04.05. 


Üzenet az Emberiségnek/Fénymunkásoknak a Galaktikus Könföderáció Egyesült Idősek Legfelsőbb Tanácsától/Interjú


Érezhetjük a felelősségét annak, hogy újra teremtésbe léphetünk! 


Hálás szívvel teszem közzé az alábbi ajándékot amit kaptunk kollektíven a Fényerőktől.


Felvezetés



,,Drága csodálatos Teremtők!

Nagyon boldogok vagyunk azért ahogyan látjuk, hogy készen álltok arra, hogy kezetekbe veszitek a saját sorsotokat. Mi mindig hittünk bennetek, és szeretnénk ha tudnátok, hogy nagyon nagy nagyrabecsülést érzünk felétek és a csodálatos munkátok iránt amit eddig a felszínen végeztetek, társ-teremtitek Gaia és a rajta lévő emberek és élőlények felemelkedését.

Szeretnénk ha tudnátok, hogy mi, a Az Egyesült Galaktikus Könföderáció Fénynemzetei mind veletek vagyunk lélekben, és támogatunk benneteket a ti sokszínű küldetésetekben a Földön.

Mi, a Konföderáció Egyesült Idősek Legfelsőbb Tanácsa - akik mindegyik faj képviselői – láttuk és tudtuk azt, hogy ezek az idővonalak és események el fognak jönni a mostani jelenetekbe.

Többször is üzeneteket kaptunk a drága Teremtő Egy Istentől&Istennőtől: a Forrástól, és nagyon boldogok vagyunk és megbecsülve érezzük magunkat, hogy láthatjuk azt ahogyan ez a gyönyörű bolygó eléri és előkészíti a saját szabadságát. Minden egybeesések és párhuzamos idővonalak egységbe rendeződnek, melyek meg fogják alkotni az egységes Nagy Váltás idővonalát. Az isteni időzítések meghatározottak és előre kikalkuláltak. Minden egyes hullám egymás után követi egymást.

Mostanra, azt észleljük, hogy sokféle energia emelkedik és rendeződik az elkövetkező tömegmeditációért, ugyanakkor ekkörül sokféle szándék kavarog és áramlik a kollektívában. Mi azt is észleljük, hogy mindannyiótok lelkesedése a magasba röpül. Mindig támogatunk benneteket és együtt dolgozunk veletek egy nagy közös együttműködésben.

A mi szeretett Istenatyánk és Istenanyánk sugallatait alapjául véve, mi készen állunk arra, hogy tudomásotokra adjunk egy üzenettartalmat, ami segíteni fog benneteket emlékezni, illetve vezetni fog benneteket az elkövetkező tömegmeditációtokban.

Most itt az idő számotokra, hogy emlékezzetek igazi Önvalótokra! Itt az idő, hogy kapcsolódjatok és megengedjétek magatoknak a hozzáféréseteket azon teljességű csodához; akik vagytok! Itt az idő, hogy kapcsolódjatok a középpontotokhoz és javasolt is ottmaradnotok. Minden, amit tudnotok kell, ott van bennetek. Minden. Ha hiszitek, ha nem.

Lehetséges, hogy korábban nem is igazán hittetek a saját igazi erőtökben, integritásotokban és szuverenitásotokban. Talán elfelejtettétek már, mit is jelent igazán az Egységes Szeretet. Talán korábban sokan odaadtátok figyelmeteket és teremtő erőtöket másoknak, akik nem igazán képviselik a mindenség legmagasabb jó szándékát.

Most itt az idő számotokra, hogy felismerjétek; minden ami az életetekben történt azok tesztek voltak, amik segítettek benneteket felkészíteni a Ti magatok legfelsőbb céljára. Itt az idő, hogy megbocsássatok mindennek és mindenkinek, akikről úgy érzitek elnyomást gyakoroltak a ti életetekre. Ez lesz a Ti legnagyobb igazi segítségetek az Ő számukra.

Emlékezzetek, a megbocsájtás a legalapvetőbb rezgési áramlása a Feltétlen Szeretetnek.

El szeretnénk mondani nektek, hogy tudjatok róla: a különböző nézeteknek hatalmas szerepük van az új eszmék megszületésében. Ez azt jelenti, hogy mindannyiótoknak gyönyörű és egyéniséggel rendelkező lelke van, akiknek eleve különböző küldetései, életfeladatai, választott tapasztalásai vannak és egy tagadhatatlan egyedi vonzáspontot képeztek a teremtésben. Mindegyik léleknek megvan az egyedi és közös célja. És mindenki fontos, mindenki szerepe, helye megvan a legjobb helyen és időben. Ti lettetek kiválasztva.

Az igazi egység, nem „uniformizálás” (nem egyformaság). Az igazi egység elfogad minden vágyakat és képes összegyűjteni a fókuszt a közös célokra. Az igazi egység felelősség. A teremtés felelősség. A valódi teremtés rezgési tartományokban gondolkodik és dolgozik, melyekhez a szívedben találsz helyet. A manifesztáció szintúgy rezgésekben dolgozik.

Emlékezzetek, minden gondolat egyben rezgés, minden érzés/érzet egy dekódolt rezgés. A rezgés teremt. Tehát, ahogyan érzed magad a szívedben, az fogja meghatározni a rezgési teremtési pontodat ami a megvalósulási pontod is lesz egyben. Amilyen a rezgési frekvenciád, olyan lesz a manifesztációd. Ez egy Univerzális törvény(szerűség). Az Univerzum rezgésekben értelmez téged, amit ti csodálatosan és pontosan érezni tudtok a szívetekben, és amit bármikor meg tudtok változtatni!

Szólottunk.”




Egy interjúba ment át...



,,Szóval azt kérdeznétek, hogyan tudnának az érző lények hatékonyan együtt teremteni, amikor mindegyikük lelke egy egyediség, egyéni célokkal és különböző észlelésekkel/nézőpontokkal?

Ez egy egészen egyszerű dolog. Ne fókuszáljatok többé olyan dolgokra és rezgésekre, amik nem passzolnak a szívetek rezgésvilágához. Így tehát meg fogjátok tudni engedni magatoknak, hogy ráhangolódjatok a mindenség legmagasabb jó szándékára. A mindenség legmagasabb jó szándéka a Teremtő elsődleges célja. Aztán egy támogató fényoszloppá fogtok válni a többi lélek számára, akik a kapcsolódás hiányában szenvednek. Ahogy belül, úgy kívül. Ahogy fent, úgy lent. Ez egy igaz egységes erőt fog szülni.


Én (kollektív kérdezés): A mentális fókuszról. Az köztudott, hogy példaként a fizikában is: ha több lézersugarat fókuszálunk ugyanarra a célra, akkor gyorsabb és hatékonyabb lesz a kiégés (szimbolikus kérdés). Sokunk tapasztalta ezt a hatást a manifesztáció során. Ezzel mi újság?

Mi azt mondjuk erre, nem számít az, hogy többféle lélek mentálisan fókuszál különféle technikákkal vagy azonos technikával ugyanazzal a szándékkal/céllal. Nyilvánvalóan van hatása, de az igazi erő a szív-magban van ami egyenesen a Forráshoz kapcsol. Ez hozzáférést biztosít ahhoz a rezgéshez, ami összhangban van a mindenség legjobb szándékával. Ebben az állapotban azonnal tudni fogjátok mi a dolgotok. Mi nem fogjuk pontosan megmondani mit tegyetek, mert amikor hozzáférésetek lesz az igazi szándékotokkal, ami a belső Forrásotokból áramlik, ez vezetni fogja lényeteket, hogy a legjobbat cselekedjétek ami hatással lesz a kollektívátokra. Ez lesz a ti igazságotok, nem a miénk. Mi abban tudunk csupán segíteni, hogy elvezessétek magatokat arra az útra ahol megtaláljátok ezt.

Én (kollektív kérdezés): Tehát, nem számít az, hogy miképpen tervezzük meg a tömegmeditációinkat és min fogunk meditálni? Példaként: a koronavírus ellen vagy az emberek gyógyításáért, vagy vizualizálni, hogy a teljes nyilvánosságra hozatal már történik?

Emlékezetül: Az elme szétválaszt, a szív összeköt. Az univerzum a rezgési pontodat fogja értelmezni. Ha jól érzitek magatokat ezekkel a szándékokkal, akkor csak tegyétek. Ha nem érzitek (érzed) ezt a szívetekben (szívedben) akkor az lehetséges, hogy nem a ti (te) dolgotok (dolgod). Hagyd meg azoknak, akik azt szeretnék csinálni. Az ő tapasztalásuk.

Ha terveztek valamit manifesztálni, akkor előbb azt éreznetek kell, mintha már létezne. Ez a folyamat. Ahogyan a manifesztáció működik, ugyanúgy működik de-manifesztáció. Jogotok van eltávolítani valamit amit nem szeretnétek, és teremteni egy újat, amit inkább szeretnétek helyette. És ez minden szinten működik. Ez a ti tanulási folyamatotok része. Kérjétek a Forrásotokat és megadatik számotokra.

Én (kollektív kérdezés): Tehát, ha a többféle lelkek különböző úton-módon használnak meditációs technikákat és különböző szándékokkal/célokkal meditálnak a tömegmeditációkban, akkor azok sokkal erőteljesebbek, mint az „uniformizált” technikák és célok/szándékok?

Ha mindegyik lélek kapcsolódik a szív-mag központjába és azt végzik amit legbelül éreznek, jól érezve magukat a központjukban, akkor igen. Az igazi kapcsolatuk a lelkükkel megnyitja a kapcsolatukat a Felsőbb Énjükkel, aki azonnal tudomásukra hozza, hogy mit tegyenek ami pozitív hatással lesz a kollektívára. Ez mindig a legfőbb jót fogja szolgálni. Mindannyiótok tanulja a teremtést. És minden alkalommal megvan a lehetőségetek, hogy megváltoztassátok a fókuszotokat.

Én (személyes kérdezés): És mi a helyzet azokkal, akik inkább az elmében teremtenek a szív helyett? Hogyan segíthetünk nekik?

Emlékezzetek, az elme nem az ellenségetek. Segítségetekre van abban, hogy navigálni tudjatok az adott denzitásotokban. Segít nektek abban, hogy meg tudjátok élni a tapasztalataitokat az életetekben. Amit meg kell értenetek, hogy az igazi teremtés az a szívetek rezgésvilágában létezik. Az elmédnek nincs ereje a Középpont birodalmában. Amikor egyre több ember teremt a szíve szándékából, akkor ezek az emberek hatással vannak azokra az emberekre a kollektívában, akik nem szívből teremtenek. A következő alkalommal majd lehet, hogy már úgy fognak teremteni. Ez a legjobb út arra, ha segíteni szeretnétek nekik.

Én (kollektív kérdezés): Szóval egészen mostanáig, a mi eddigi tömegmeditációink gyakorlatilag lehetséges, hogy nem voltak effektívek, mert többen teremtettek elméből a szív helyett?

Ez mindig változóban van. Egyre több ember teremt a szívéből. Minden alkalommal, amit tesztek, előrébb visz benneteket, lépésről-lépésre. Számos csoport és egyén van a bolygótok felszínén, akik sokkal hatékonyabbak, mint a tömegek. Így ők hatással vannak a tömegekre, akik egyre inkább szívből teremtőkké válnak. Lényegében, a hatékonyság relatív. A teremtés egy erőfeszítés nélküli folyamat. Ha túl sok erőfeszítés van a teremtésetekben, az azt jelenti, hogy az elmétek a helyetekbe akar lépni.

Én (kollektív kérdezés): Értem, köszönöm. És mi van a kritikus tömeg elérésével? Fontos-e az, hogy állandóan azon rágódjunk, hogy mindig elérjük azt a bizonyos 144 000-es kritikus tömeget, mert csak akkor fogunk elérni célokat?


Amennyiben ez fokozatos ellenállást okoz a rezgésetekben, akkor mi ezt nem tennénk, ha a ti fizikai formátok helyében lennénk. Ha azt érzitek, hogy fontos számotokra, hogy ha eléritek a kritikus tömeget, akkor majd jobban hisztek és magabiztosságit éreztek abban, hogy jobban kapcsolódtok a saját Forrásotokkal, akkor igen csináljátok! Ezek mind csodálatos tapasztalások a lelketek evolúciójában.

Én (kollektív kérdezés): Huhh...nem semmi! Köszönjük megint! És mi a helyzet az Esemény teremtésével? Fontos számunkra, hogy mindig erre helyezzük az elsődleges fókuszunkat?

Amint egyre többen fókuszáltok és nap mint nap teremtitek a jövőbeli valóságotokat, és elkezdtek úgy tenni, mintha már megtörtént volna, megélitek a jelenben, és egyre inkább leálltok azoknak a dolgoknak és rezgéseknek a megfigyelésével, amik nem passzolnak a kívánt új valóságotok rezgésvilágával, igen, akkor egyre könnyebben és jobban megengeditek a Kozmikus Váltást a világotokba. Hogy mondjuk nektek, A Kozmikus Váltás, amit ti „Eseménynek” neveztek, már rég létezik a legmagasabb vibrációs területeken és valóságokban. Fokozatosan, hullámokban, a megelőző hullámok után érkezik hozzátok, ahogyan a kollektívátok fokozatosan készen áll a befogadásra. Ez meg fog történni, teljesen. Nem az a kérdés, hogy meg fog-e történni vagy sem. A kérdés az, hogy mikor lesz az emberiség kollektív rezgéshalmaza kész arra, hogy a Váltást befogadja. Semmi sem fog manifesztálódni addig, amíg valaki vagy valakik nem tanúsítja/tanúsítják a folyamatot a rezgésükben úgy, mintha már megtörtént volna. Minél többetek csinálja, annál hamarabb fog megtörténni.

Én (kollektív kérdezés): Kielégítő. Sok köszönet...Szóval mi a helyzet a tömegmeditációk szervezésével? Rendben van az, hogy nem mindenki csinálja ugyanazt a dolgot ugyanabban az időben? Helytelen-e az, hogy sokan azt gondolják, hogy csak ez az eddig megszokott módszerek az egyetlen módja a közös munkáknak?

Képzeljetek el egy csapat állatot, akik különböző fajok képviselői. Képzeljétek el, hogy ők most egy olyan környezetben vannak, ahol mindegyikük könnyedén elél. Láthattok zsiráfokat, delfineket, oroszlánokat, zebrákat, majmokat, bálnákat, dinoszauruszokat, bármit. Aztán ti most arra kéritek őket, hogy szervezzenek egy úszóversenyt ahol elvárjátok majd, hogy mindegyikük aktívan részt vegyen benne. Mi történne? A delfinek valószínűleg a legvidámabb hangulatban lennének, a majmok meg talán a legszomorúbbak lennének. Vagy arra vennétek rá őket, hogy másszanak a legmagasabb fára. A majmok hálásak lennének…
Mi azt mondjuk, hogy senkit nem erőltethettek arra, hogy ugyanazt az abszolút dolgot csinálják, még akkor is, hogy ha azt gondoljátok, hogy csak így lehettek a végén eredményesek. Ti mindannyian csodálatos egyedülálló megfigyelő pontjai vagytok a Teremtőnek/Forrásnak és olyanok vagyok, mint az Ő élő jelenlétei. A jelenben. Nincs se idő se tér abban a létben. Az elme soha nem fogja megérteni a rezgések teljes halmazának és spektrumának világát és azok végtelen lehetőségeit, aminek hozzáférése a lények szívében található. Idővel, mindenki meg fogja érteni ezt ezen a csodálatos bolygón.


Én (személyes kérdezés): Köszönöm még egyszer...Teljes mértékben rezonálok az igaz gondolatotokkal! Végezetül, mi a Ti tanácsotok a mostani időszakra a felszíni lakosságnak?

Szeressétek, tiszteljétek egymást és bízzatok egymásban. Végtelenül. Értsétek meg mélyen és fogadjátok el egymás ragyogó természetét, nem számít mennyire különböző tapasztalatokat halmoztatok fel a jelenlegi életetekben és az előző múltbéli idővonalatokon. Ti mindannyian részei vagytok ezen hatalmas kozmikus evolúciónak, ahogy Mi is. És semmi sem létezik valójában, ami az utatokba tudna állni vagy közétek lépni, csak akkor, ha fenntartjátok és tápláljátok ezt az illúziót. Egy illúzió mely csupán egy erőlködés az erősködők részéről. Amennyiben megvonjátok figyelmeteket ettől az illúziótól, akkor el fog tűnni az életetekből. És idővel, hiszitek vagy sem, pont ezzel fogjátok tudni segíteni őket, a Forrással való visszakapcsolódásukban. Mert a fénylő jelenlétetek hatással lesz a kvantumvilágra, ahol végtelen rezgési formák vannak, ahol megvan az erőtök ahhoz, hogy változást hozzatok a külvilág számára.

A Konföderáció részei vagytok, a kiválasztottak vagytok, ezért vagytok odalent. Mi nagyon nagyra becsüljük a lelkesedéseteket!


Én: Nagyon szépen köszönöm az emberiség nevében nektek a tanácsaitokat és az üzeneteteket.

Mi nagyon szeretünk benneteket, ahogy mindig, fivéreink és nővéreink!

Szólottunk.”


Adás vége.

A szeretett győzött!