Az első számú arkhóni megtévesztő stratégia az "Oszd meg és uralkodj!" elve Lisa Renée szerint, akire az itthon jóval ismertebb Cobra is többször hivatkozott már. A kettes számú pedig az áldozat-elkövető játszmáké.
A lényeg, hogy az elkövetők is áldozatnak tekintik magukat, mert a mátrix börtöntársadalmában (lásd az összezárt farkasok esetét) mindenki szenved és az egyik legfontosabb elmeprogram az, amit Marshall Rosenberg azonosított az Együttműködő, vagy erőszakmentes kommunikáció (EMK) modelljének megalkotása közben. Meglátásom szerint rámutat az arkhón elmeprogramozásnak a hétköznapokban tetten érhető kulcsmozzanataira, pl.:
"Az erőszak abból a hitből ered, hogy a fájdalmunk oka a másik ember, és ezért bűnhődnie kell."
Ez a "Ki a hibás?" logikájának következménye, ami egy olyan játszma, melyben lényegében megkeressük, hogy kit lehet "jogosan" bántani, mert "megérdemli". Az ilyen gondolkodást és kommunikációt nevezte Rosenberg „sakál-nyelvnek”. Ez olyan játék, ami megkeseríti, vagy rosszabb esetben megmérgezi az életet, miközben lehetséges az Életet gazdagító, szívből jövő játékot („zsiráf-nyelvet”) választanunk. Enyhébb dolgokban, pl. szóbeli, vagy érzelmi büntetésben-bántalmazásban mindenki volt már elkövető szerepben. Közben mindenki áldozatnak tekinti magát, a súlyosan, testileg bántalmazó is, mert mind azt tanultuk, hogy a másik ember okozza az érzéseinket. Így az egész társadalmunk áldozati szerepbe helyezkedik, miközben mindenki jogosnak véli saját, elkövető szerepbe való kisebb-nagyobb áthajlásait, az ördögi kör pedig bezárul.
 |
| Responsibility ~ felelősség, victim ~ áldozat |
Részletek Marshall Rosenberg: A szavak ablakok vagy falak (Erőszakmentes – avagy együttműködő – kommunikáció) c. könyvének A düh teljes kifejezése fejezetéből:
>>Az a véleményem, hogy a gyilkosság csak felszíni jelenség. Dühünkben ölni, verni, hibáztatni, másokat fizikailag, vagy lelkileg bántani: a bennünk kavargó dolgoknak csupán felszíni megnyilvánulásai. Dühünk teljes kifejezéséhez ennél sokkal erőteljesebb eszközre van szükség.
A legtöbb csoportnak, amellyel együtt dolgozom, ez a felfogás nagy megkönnyebbülést okoz. Ők eddig, amikor elnyomást és diszkriminációt tapasztaltak meg, az erejüket akarták felhasználni a helyzet megváltoztatására. Ezek az emberek az "erőszakmentes" vagy "együttérzés" szavakra ingerülten reagálnak, mert túl sokszor hallották már, hogy csillapítaniuk kéne a dühüket, le kellene higgadniuk, és el kell fogadniuk a kialakult helyzetet. Minden olyan megjegyzés bosszantja őket, amely szerint a dühük olyan, nemkívánatos jelenség, amitől meg kellene szabadulniuk. Ezzel szemben én nem arra biztatom az embereket, hogy ne vegyenek tudomást a dühükről, hogy nyomják el, vagy nyeljék le azt, hanem hogy fejezzék ki teljes szívükből dühük lényegét.
Megkülönböztetni a kiindulási pontot a kiváltó októl
Az EMK-ban dühünk kifejezésének első lépése: mentesítjük a másik embert a dühünkkel kapcsolatos bárminemű felelősségtől. Megszabadulunk az olyan gondolatoktól, mint: "X.Y. feldühített, amikor azt tette, hogy..." Felszínes az a gondolatmenet, amelyik dühünk miatt a másik embert hibáztatja, vagy bünteti. Korábban már említettem, hogy mások viselkedése hozzájárulhat ilyen-olyan érzésünk jelentkezéséhez, de annak nem a kiváltó oka! Sohasem azért leszünk dühösek, mert valaki valamit tett. A másik ember viselkedése hozzájárulhat a dühünkhöz, de fontos világosan szétválasztani a kiindulási pontot a kiváltó októl!
 |
| Rosenberg bábokat használt a "zsiráf- és sakál-nyelv" bemutatásához |
A különbséget egy svéd börtönben végzett munkám példájával szeretném szemléltetni. Az volt a feladatom, hogy bemutassam az erőszakos cselekedetek miatt elítélt svéd raboknak, hogyan fejezhetik ki maradéktalanul dühüket anélkül, hogy ölnének, verekednének vagy másokat megerőszakolnának. Egy gyakorlat során, amikor le kellett írniuk, hogy mi váltotta ki a dühüket, egyikőjük ezt írta: "Három hete kérvényeztem valamit a börtönigazgatóságtól, és a mai napig sem válaszoltak." Mondata egy megfigyelés volt arról, hogy mit tettek mások, ami hozzájárult a dühéhez.
Ezután megkérdeztem, hogy mi volt az oka a dühének.
"Most mondtam!" - kiáltott fel. "Dühös voltam, mert nem válaszoltak a kérvényemre!" Mások tette és az ok egybemosásával beleesett abba hibába, hogy úgy vélte, a börtönigazgatóság viselkedése okozta a dühét. Ez gyakori olyan kultúrákban, ahol az emberek irányítására a bűntudatkeltést használják. Ezekben a társadalmakban fontos elhitetni az emberekkel, hogy képesek vagyunk őket valamilyen érzésre rábírni.
Ahol a bűntudat az erőszak és a manipuláció eszköze, ott célravezető összekeverni a kiindulási pontot, tehát a jelenség időbeli kezdetét, a kiváltó okkal.
Már szó volt arról, hogy azok a gyerekek, akik azt hallják, hogy: "Rosszul esik a mamának és a papának, ha rossz jegyeket hozol haza", abban a hitben élnek, hogy a viselkedésük az oka a szüleik fájdalmának. Ugyanez a folyamat figyelhető meg a társas kapcsolatoknál is. Pl.: "Nagyon csalódott leszek, ha nem jössz el a szülinapi összejövetelemre!" Nyelvhasználatunk hozzájárul ehhez a bűntudatkeltő megfogalmazáshoz. Azt mondjuk: "feldühítettél", "megbántottál", "szomorú vagyok, azért, amit tettél" stb. Számos nyelvi kifejezésünkkel azt próbáljuk elhitetni magunkkal, hogy a érzéseink mások tetteinek a függvényei. Dühünk teljes kifejezésének első lépése rájönni arra, hogy érzéseinket sohasem mások tettei váltják ki.
De hát akkor mi a düh kiváltó oka? (…)
Mások elítélésével és hibáztatásával eljátsszuk Isten szerepét, hisz rosszat tettek, tehát megérdemlik a büntetést.
Az a tapasztalatom, hogy ez a düh oka. Ha nem is vagyunk ennek eleinte tudatában, a düh kiváltó okát saját gondolkodásunkban találhatjuk meg! (…) A düh kiváltó oka saját gondolkodásunkban rejlik: elítélő és hibáztató gondolatokban.<<
Megj.: akik régebb óta kísérik figyelemmel Cobra munkásságát, emlékezhetnek az éteri implantátumokat semlegesítő egyik gyakorlatból a legalapvetőbb, ellentétes elmeprogramok háromszögelésére: „Én vagyok Isten. – Nem vagyok Isten.” A bűn, ítélkezés és büntetés-bűnhődés fő mozzanatai a kultúránk alapjait meghatározó központosított vallásoknak, illetve a haragvó istenről alkotott képnek.
>>Mások hibáinak méricskélése és megítélése helyett választhatjuk azt, hogy inkább a bennünk áramló életenergiához kapcsolódunk. Ez az energia pedig úgy érhető el, hogy minden pillanatban a saját szükségleteinkre összpontosítunk.
Ha pl. egy számunkra fontos személy késve érkezik a találkozónkra, megsértődünk. Ha viszont az a fontos, hogy az időt hatékonyan töltsük, akkor türelmetlenné válunk. Ha azonban egy kis egyedüllétre vágyunk, például arra, hogy 30 percet pihenjünk, még hálát is érzünk, ha félórát késik az illető, és egyáltalán nem leszünk miatta dühösek.
Tehát nem a másik fél viselkedése, hanem saját szükségletünk az érzésünk kiváltó oka! (…)
A düh minden megnyilvánulását az életidegen, erőszakot kiváltó gondolkodásmód eredményének tartom. Minden dühkitörés magja egy kielégítetlen szükséglet. Ebből viszont az következik, hogy a dühöt a javunkra is fordíthatjuk! Vészjelzőként kezelhetjük, hogy ráébresszen minket kielégítetlen szükségleteinkre és arra, hogy jelenlegi gondolkodásmódunk nem oda vezet minket, ahol ki tudnánk azokat elégíteni. Igényeink kielégítéséhez energiára is szükségünk van. A düh azonban energiát pazarol el mások büntetésére, ahelyett, hogy az energia saját szükségleteink kielégítésére hasznosulna. A ’jogos felháborodás’ helyett javaslom, hogy inkább kapcsolódjunk empátiával saját vagy mások szükségleteihez! Ehhez azonban sokat kell gyakorolnunk, hogy a ’Dühös vagyok, mert ők…’ kezdetű mondatokat újra és újra tudatosan ’Dühös vagyok, mert arra van szükségem, hogy…’ kezdetűekre cseréljük. (…)
A kiindulási pont és a kiváltó ok gyakorlati jelentősége
Fontos megkülönböztetni a kiváltó okot a kiindulási ponttól, gyakorlati és taktikai síkon egyaránt. Ezt egy svéd elítélttel, Johnnal folytatott párbeszédemmel szemléltetem:
John: Három hete kértem valamit a börtönigazgatóságtól, és még mindig nem kaptam rá választ!
MBR: Amikor ez történt, dühös lettél. De mi miatt?
John: Most mondtam! Nem válaszoltak a kérvényemre!
MBR: Várj! A ’dühös voltam, mert ők…’ gondolat helyett azt javaslom, állj meg, és figyeld meg, mit mondasz magadban, ami annyira feldühít!
John: Semmit sem mondok magamban!
MBR: Állj! Lassíts! Csak arra figyelj, ami a bensődben zajlik!
John (némán töpreng, majd): Azt mondom magamban, hogy nem tisztelik az embert; ők egy hideg, arc nélküli, bürokrata banda, akik csak magukkal törődnek. Egy…
MBR: Köszönöm, ez elég. Most már látod, miért vagy dühös: a gondolkodásmódod az oka!
John: Mi a baj a gondolkodásmódommal!?
MBR: Nem azt mondom, hogy bármi baj lenne ezzel a gondolkodásmóddal. Vedd észre, ha azt mondanám, hogy baj van veled a gondolkodásmódod miatt, akkor így gondolkodnék rólad is. Nem azt állítom, hogy helytelen másokat megítélni, arc nélküli bürokratáknak, vagy nemtörődömnek, önzőnek nevezni őket. De azt igen, hogy ez a gondolkodásmódod az oka a dühödnek. Összpontosíts a szükségleteidre: mire van szükséged ebben a helyzetben?
John (hosszú csend után): Marshall! Nekem arra a képzésre van szükségem, amit kérvényeztem. Ha nem kapom meg, akkor a szabadlábra helyezésem után vissza fogok ide kerülni! Ez olyan biztos, mint ahogy itt itt látsz engem.
MBR: Most, hogy a figyelmed a szükségleteidre irányul, hogy érzed magad?
John: Félek.
MBR: Most képzeld magad a egy börtönigazgató helyébe! Ha én egy elítélt vagyok, mikor lesz több esélyem a szükségleteim kielégítésére? Ha azt mondom: "Nekem nagy szükségem van arra a tréningre, mert félek attól, ami történni fog, ha nem kapom meg…", vagy ha úgy közeledem feléd, hogy arc nélküli bürokratának tekintelek?
(John a földet bámulja, némán.)
MBR: Mi van, haver?
John: Most nem tudok beszélni róla.
Három órával később odajött hozzám John, és azt mondta: "Marshall! Bárcsak két évvel korábban tanulhattam volna meg azt, amit ma reggel tanítottál nekem! Akkor nem kellett volna megölnöm a legjobb barátomat…"
Az erőszak az embereknek azon meggyőződésén alapszik – ahogy ennek a fiatal elítéltnek az esete is mutatja –, hogy a fájdalmuk oka másokban keresendő, amiből az következik, hogy az illető büntetést érdemel. (…)
Az a tapasztalatom, hogy amikor a fejünk tele van ítéletekkel, miszerint mások rosszak, kapzsik, felelőtlenek, hazugok, csalók, környezetszennyezők, profithajhászok vagy viselkedésük bármi miatt helytelen, akkor őket sem fogja érdekelni a mi szükségletünk. Ha a környezet védelmének érdekében azzal a hozzáállással közeledünk egy multinacionális cég vezetőjéhez, hogy "Maga pusztítja a bolygónkat, nincs joga a természettel így visszaélni!", ezzel megakadályozzuk saját szükségletünk kielégítését. Nagyon ritka az olyan ember, aki képes úgy figyelni a szükségleteinkre, hogy azokat az ő hibáinak a megnevezése révén közöljük vele. Persze sikerülhet az embereket ítéleteinkkel annyira megfélemlíteni, hogy végül is teljesítik az igényeinket. (...)
Megoldottuk ugyan a közvetlen problémánkat, ám teremtettünk egy másikat. Ugyanis minél több szemrehányás és ítélet születik, annál több védekezésbe vagy támadásba kényszerített emberrel találkozunk a jövőben, akiket nem fognak érdekelni a szükségleteink. (...)
A düh kifejezésének lépcsőfokai:
1. Állj meg! Lélegezz!
2. Azonosítsd ítélkező gondolataidat!
3. Kapcsolódj szükségleteidhez!
4. Fejezd ki érzéseidet és kielégítetlen szükségleteidet!”
Bővebben minderről és a módszertan más vonatkozásairól A szavak ablakok vagy falak c. könyvben, illetve az alábbi négyrészes videósorozatban:
~ ~ ~ ~ ~ ~ ~
Amíg pénzből élünk, némi adománnyal díjazhatod, ha értékeled a közjó
szolgálatába fektetett időm és energiám. Ha úgy tetszik, meghívhatsz egy
vagy több étkezésre.
Köszönöm! 😇🙏🥣
.png)
