A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Chiméra. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Chiméra. Összes bejegyzés megjelenítése

2019. december 4., szerda

A háború vége (I. rész)


Az egész Univerzum számára sorsfordító időket élünk. Az elmúlt hónapokban sokan réges-régi, ciklikusan visszatérő mintázatokkal, problémákkal, konfliktusokkal szembesültünk. Ezekben a minden szinten (személyesen, párban, csoportosan, lélekcsalád-szinten, globálisan és kozmikusan is) fölmerülő mintázatokban fölismerhetőek bizonyos kulcsmotívumok, mint a bizalom, illetve bizalmatlanság, a félelem és szeretet, a tagadás, ill. megtagadás és a szembenézés, ill. elfogadás, végső soron háború és béke, szétválasztottság és egység, sötétség és fény kérdései. Csupa ellentétpár, kettősség (dualitás). Csupa ördögi kör, egymást újraszülő ellentét, ellentmondás.

Hiába vágyunk egységre, békére, harmóniára, amíg egy önmagát újraszülő örökös konfliktusban, harcban veszünk részt, igazából önmagunk ellen (is).

Ennek az univerzumnak a tapasztalást elősegíteni hivatott duális, vagy poláris (Jin-Jang-szerű) struktúrája a 8 millió évvel ezelőtti nagy baleset (a spirituális Sötétség létrejöttének) következtében a végletekig fokozódott.


A Sötétség és a Fény közötti háborút nem lehet megnyerni, csak befejezni, feloldani. Legyen végre Világosság; azaz Egység!

Ezen a bolygón legalább Atlantisz bukásáig vezethető vissza egy nagyon alapvető, ismétlődő mintázat, ami az ártatlanság és a bizalom elvesztéséhez kötődik. A saját árnyékunkkal folytatott küzdelem, a fraktálisan, minden szinten megnyilvánuló belharc, illetve testvérharc csak az árnyékunk integrálásával, az Egyben való feloldásával érhet véget: saját benső meghasonlottságunkkal való szembenézéssel, és ennek a törésnek, hasadásnak a meggyógyításával. Ez a felszíni fénymunkások és különösen a fényharcosok legfontosabb és egyben legnehezebb feladata.

A spirituális Sötétség (gonoszság) lényege a Forrástól, az Egytől való végletes elválasztottság. Az elsődleges anomáliával, a Teremtő kiszámíthatatlan ellentettjével kölcsönhatásba lépő, és ebbe a kölcsönhatásba belevesző, beleőrülő tudatosság (a „bukott angyalok”; az arkhónok és a Chimera) legfőbb stratégiája ennek a szétválasztottságnak a terjesztése, fokozása, öngerjesztő folyamatok, ördögi körök létrehozása által. A galaktikus háborúk több millió éves története lényegében ennek a története.

A Háború, mint olyan, nem pusztán a terjeszkedés eszköze, hanem egy mechanizmus, ami egyre több és több, illetve egyre mélyebb szétválasztottságot: feszültséget, fájdalmat, traumát, (tudat)hasadást, kényszert, erőszakot, uralmat  szül.

Végső soron önálló életre kel, önmagáért létezik és önmagát termeli újra - ahogy lent, úgy fent, ahogy kint, úgy bent és fordítva.


Az Egységben élő kultúrák, civilizációk nem ismerték a háborút, sem a Forrástól való szélsőséges elválasztottságot. Ezeket eleinte a sötét erők puszta erőszakkal könnyedén szét tudták zilálni és traumatizációval, implantációval, manipulációval, elmeprogramozással saját képükre formálni, mint ahogy tették pl. egyes reptilián és drakonida fajokkal. Majd ahogy kialakultak az önvédelmi mechanizmusok, az ellenállás reflexei, jellemzően a beszivárgás és az egység fokozatos felbomlasztásának taktikájához folyamodtak (illetve feltalálták azt). A Földön ezt tették az atlantiszi civilizációval is, ezzel lépésről-lépésre kiteljesítve a bolygó sötét erők általi megszállását, és az emberiségnek a vaskorba taszítását. Addig züllesztették az emberi tudatosságot, amíg az emberek már saját maguk termelik újra a Mátrixot, saját fizikai és spirituális elnyomásuk és kizsákmányolásuk rendszerét.

A bolygó felszínén mindenki - csillagmag vagy sem - meghasadt tudatállapotba került, többé-kevésbé maga is sötétté vált, illetve a háborúságon alapuló rendszert újratermelő dualitás motorjává, társteremtőjévé. Az örök mottó: oszd meg és uralkodj! Kívül-belül.

Ezt szolgálják a mesterségesen szított különféle vallási, kulturális, társadalmi, politikai ellentétek, és bár elméletben ezt minden felébredett lény tudja, gyakorlatban közülünk is rengetegen belefeledkeznek ezekbe a harcokba. Ennél azonban sokkal nagyobb probléma, hogy – gyakran éppen a fent említett mesterséges ellentétek mentén – a fénymunkások és fényharcosok egymással is konfliktusba bonyolódnak. A számtalan beépített belépési ponton, manipulációs technikán és sötét interferencián túl ez azért lehetséges egyáltalán, mert

valamilyen mértékben mindannyian háborús pszichózisban szenvedünk, és gondolkodásunkat eluralta a háborús logika. Megfeledkeztünk róla, hogy alapvetően minden konfliktus, kiélezett ellentét: anomália.


Sokan a védekezés megszállottjaivá váltak, mindenkiben ellenséget gyanítanak, vagy hibákat keresnek, mások folyton menekülnek, vagy még a probléma létét is tagadják. Gyakori, hogy ha valaki sötét befolyás, vagy hatás alá került, kitaszítják, elfordulnak tőle, ezzel még mélyebbre lökve a sötétségbe. Ezek ugyan érthető reakciók, de sajnos egytől-egyig fenntartják a háborús viszonyokat ahelyett, hogy feloldanák, legalább saját magunkban, illetve köreinkben. Mint köztudott, a teremtés belülről kifelé történik, és nem fordítva. Hiába várjuk, hogy a Fényerők, vagy a Forrás mintegy kívülről elhozza nekünk a hőn áhított békét, amíg mi magunk is háborúságot teremtünk. Atlantisz óta bevett technika a sötét erők részéről a vállalkozásaink aláásására a belső konfliktusok szítása nem-fizikai és/vagy fizikai manipuláció, beszivárgás által.

A feszültségek, belharcok - egyénileg és csoport-szinten egyaránt - blokkokat, szakadásokat képeznek az energiaáramlásban, ill. a fényhálóban,

így a belépési pontok egyre tágulnak és szaporodnak, súlyos esetekben egészen az összeomlásig, széthullásig. Ez a forgatókönyv számtalanszor megismétlődött az évezredek során kicsiben és nagyban, akárcsak a jelenlegi életünkben, de sokan szinte anélkül bukdácsolnak egyik konfliktusról a másikra, hogy bármit tanulnának belőle. Mostanában azonban valami változóban van, vagy már meg is változott. A szélsőséges, külső-benső dualitás, szétválasztottság, széttöredezés megtapasztalásának és feldolgozásának végső fázisába léptünk. Éppen ezért fontos, hogy figyeljünk oda a magunkban és környezetünkben felbukkanó akadályokra, problémákra, nehézségekre, és vegyük észre a szinkronicitásokat, mintázatokat.

Az elmúlt néhány hónap különösen nehéz volt e tekintetben is. Számos csoportról hallottunk világszerte, akik hasonlókat éltek át. Mi, itt Magyarország központi régiójában gyakorlatilag az Atlantisz bukásához (is) vezető események – beszivárgás, manipulációk, bizalomvesztés, súlyos konfliktusok, az energiaháló meggyengülése, örvények összeomlása – tükrét tapasztaltuk kicsiben, és ismertük fel tágabb környezetünkben is. Az események szeptemberben (Atlantisz pusztulásának hónapjában) érték el csúcspontjukat, amikor is – persze a sötét, szétválasztó erők hathatós közreműködésével - nagyon közel jutottunk közösségünk kettészakadásához, miközben nemzetközileg is nagyon aggasztó híreket kaptunk. A helyzet már-már kilátástalannak tűnt.


Ekkor néhányan, vezettetés alapján úgy döntöttünk, hogy nem harcolunk, de nem is menekülünk el, vagy hátrálunk ki a helyzetből, hanem kitartunk, és megtesszük, ami tőlünk telik:

új hidakat építünk egymás felé, feltétel nélküli szeretettel, az Egység helyreállítása érdekében. Az eredmény minden várakozásunkat felülmúlta.

A végzetesnek tűnő távolodás néhány nap leforgása alatt visszafordult, és gyors ütemben helyreállítottuk a már veszettnek tűnő energiahálónkat, a legjobbat hozva ki egymásból. Ehhez persze rengeteg segítséget kértünk és kaptunk a magasabb dimenziókból. Természetesen egy csapásra nem oldódott meg minden probléma, de egyértelművé vált, hogy ez a helyes út, egy olyan út, amin el tudtuk kerülni a már oly sokszor eljátszott tragédiát. Ez a tapasztalat – felsőbb vezettetéssel párosulva – szülte meg a felismerést, majd az elhatározást: 

minden szinten túl kell lépnünk az elkeseredett háborús logikán, különösen önmagunkban, önmagunkkal és egymás között, mert a békét, harmóniát, Egységet választjuk!
Nem győzhetjük le a saját benső árnyékunkat, azonban meggyógyíthatjuk.

Ez nem jelenti, hogy nem védjük meg magunkat. Pontosan azzal védjük meg a valódi önmagunkat, állíthatjuk helyre saját Egységünket, hogy nem folytatjuk a szűnni nem akaró háborúságot: kilépünk az ördögi körből, ami a szétválasztottságot termeli újra. Így sokkal kevésbé érhet el minket bármiféle sötétség.

II. rész: Benső átalakítás és átalakulás

2019. július 2., kedd

Cobra: Az Élet Virága

Eredeti bejegyzés: Cobra
Fordította: Nagy Kata és Antran


Az elmúlt pár hónapban, április közepe óta a Föld bolygó a gamma idővonal (Fény Beavatkozás) és a delta idővonal (Planetáris Megsemmisítés) között ingadozott.

Minden erről szóló értesülés szigorúan titkos volt, mert a túl sok fókusz a negatív idővonalra fokozná annak a valószínűségét, hogy megnyilvánuljon.

Ez alatt az idő alatt,

a Fényerők a plazma anomáliának egy nagyon veszélyes, plazma toplet bombákat tartalmazó rétegét tisztították.

Ez a réteg sikeresen eltávolításra került június 21-én dél körül (GMT) és a veszély nagymértékben csökkent.  Bár még mindig van néhány toplet bomba, és némi plazma / kvantum-ingadozás elsődleges anomáliát még szükséges megtisztítani, a pozitív gamma idővonal most már sokkal biztosabb.

A Fényerők június 21-i sikere sokkal frissebb pozitív, fényes plazmát hozott a Naprendszerünkbe és ez a pozitív plazma gerjesztette a mezoszférát a Föld bolygó körül a nap későbbi részében, hogy néhány bámulatos éjszakai világító felhőt produkáljon:


A Fényerők közölték, hogy az 1996-os arkhón invázió óta először, újra Felemelkedés arkangyalok vannak jelen a Naprendszerünkben.

Egy pár nappal később szivárvány felhőhajók kezdtek megjelenni Kínában.

Hsziamenben  június 24-én:


Kantonban és Nanningban június 28-án:



A Fényerők azt közölték, hogy a folyamat az Esemény felé most felgyorsult, és már nincs idő fizikai Fényszigetek építésére a Kompressziós Áttörés előtt.

Amennyiben vezettetést érzel a Fénysziget munkálatok folytatására, nyugodtan tegyél így, de

a fő fókusz most azon van, hogy olyan sok fényt horgonyozzunk le a fennálló helyzetbe, amennyit csak lehetséges, az átmenet stabilizálására.

A Fényerők most kezdik tisztítani a fő anomáliát, mely 1996-ban borította be a Föld bolygót.

A fő anomália az elsődleges anomáliának a kvantumhabban lévő kvantum hullámfüggvényének minden lehetséges, még nem manifesztálódott kombinációiból/zavarjaiból áll:

https://demonbane.fandom.com/wiki/Yog-Sothoth

Kenneth Grant, okkultista tudatában volt a Széth alagútjaiból a hétköznapi valóságba kirobbanó elsődleges anomália veszélyének, sokkal az invázió 1996-os bekövetkezése előtt.

A következőt írta Az Éden árnyoldala című, 1977-ben megjelent könyvében:


"…identitás a Mélység mocsarában. Ezek az erők, melyek lendületet vettek az egymást követő eónokon át, asztrálisan ömlenek be a Fa (az Élet Fája, lásd: https://www.tarrdaniel.com/documents/Hermetika/kabbalah.html - a ford.) irtózatos oldaláról, és azzal fenyegetnek, hogy elborítják az emberi tudatot a negatív rezgések hullámaival, amelyek minden pozitív (mint megnyilvánuló) létezés alatt húzódnak meg. Ezért nem meglepő, hogy az érzékeny lelkek most rémülettel hőkölnek hátra, mert a mélység örvénylő fekete tükrében (érdekes, hogy a fekete tükör kifejezés – legalábbis manapság - a kikapcsolt képernyőre utal, amit a technológia baljós tükrének is tekintenek, lásd pl. a  Black Mirror c. sorozat – a ford.) az árnyak a kozmoszba való példátlan beáradásra gyűlnek. A hasadékot a nukleáris tevékenység hozta létre, ami megzavarta az ionok egyensúlyát, és hacsak az emberi tudatosság Köre nem alkalmazza a megfelelő kulcsokat, a másik oldalról származó erők inváziója következik.

A régiek tudtak a térben lévő repedésről, amin át egy ilyen invázió beömölhet, és több nagy Misztériumiskola is Daath-ot határozta meg, mint belépési pontot. Az Öregek mítosza, akik visszatérnek, hogy visszaköveteljék a föld trónjait, egy nagyon ősi téma, ami az utóbbi évtizedekben nemcsak az olyan érzékeny őstehetségek fikciós írásaiban köszönt vissza, mint Arthur Machen, Algernon Blackwood, H.P. Lovecraft stb, de olyan fizikusok írásaiban is, akik tudnak az atomi és szubatomi kutatások okkult vonatkozásairól. És most végre, bizonyos ősi okkult hagyományok, különösen azok, amelyek az Élet Fájával kapcsolatosak, már másként is értelmezhetők, mint a “gonosz szellemektől” való babonás rettegés.

A Schwarschild “fekete lyuk” a térben, amelyet egy szivacshoz, vagy fánkhoz, vagy az ementáli sajthoz hasonló, féreglyukak által perforált szilárd tömeghez hasonlítanak, ad némi alapot a multimenzionális Fa anatómiájának megértéséhez. A féreglyukak a poklok, vagy rejtett járatok, melyek észrevétlenül eltörpülnek a Sepiroth (
az okkult Élet Fája – a ford.) gömbjei mellett. A mélység feletti átkelés, ami a…"


A Föld bolygó felszínéhez közeli sötét, anomáliás plazmát a sötét erők trapéz-szerű nem harmonikus geometriai alakzatok  és eltorzult, nem-euklidészi  geometriák alapján rendezték el:



A sötét erők egyik fő okkultistája, Michael Aquino kifejlesztett egy rituálét, melyet a „a 9 szög ceremóniájának” hívnak , hogy érvényesítse a trapézszerű nem-szakrális geometriákat a negatív okkult rituálékban és ezt a rituálét a sötét erők széles körben alkalmazzák 1970 óta.

A nem-szakrális geometriák hálója a Mátrix felépítésének alapja, amely körbeveszi a bolygót.
A nem-szakrális geometriák ellenszere az Élet Virága:


A Fényerők arra kérnek most mindenkit, hogy használja az Élet Virága szakrális geometriát amennyire csak lehetséges. 

Védelemként vizualizálhatsz arany Élet Virága gömböt az energiameződ körül:



Tehetsz Élet Virága matricákat a bolygó bármely olyan helyére, melynek gyógyulásra van szüksége:


A Fényerők erősen támogatják ezt a tervet, ahogy ezen a gabonakörön is láthatod:


Egy másik gabonakör pedig arra utal, hogy a Chimera pókokat a Központi Napba viszik:


Érdekes megjegyezni, hogy ez a gabonakör pontosan június 21-én jelent meg.

A plazmikus Chimera pókokat épp most viszik Széth alagútjaiból (sötét plazmaszálak) a Galaktikus Központi Napba.

A harmadik gabonakör azt közli, hogy a bolygó körüli Cintamani hálót a következő szinten aktiválják:


A Fény győzelme! 

2018. augusztus 10., péntek

Kezünkben a Kulcs a Szabadsághoz: használjuk hát!

2018. augusztus 11-én, szombaton sorsdöntő szinkronizált világmeditációra kerül sor. Rajtunk, a bolygó felszínén élő fénymunkásokon és fényharcosokon múlik, hogy sikerül-e áttörést elérni, és megtörni végre az Eseményt gátló patthelyzetet. A Fényerők megteszik a magukét, de a közreműködésünk nélkül sokkal lassabban tudnak haladni a felszabadítás folyamatában.  A legfontosabb olyan tényező, ami egyedül rajtunk múlik, pedig az, hogy hányan veszünk részt a kulcsfontosságú meditációkban.

A meditációra az északi sarkvidéken és Ázsiában látható napfogyatkozás idején kerül majd sor, mivel az asztrológiai együttállások rendkívül kedvezőek lesznek, hiszen a fogyatkozások mindig fordulópontot jelentenek, és ezúttal a galaktikus középponttal is nagyon kedvező kapcsolat jön létre. A fogyatkozás vonala érinteni fogja a Föld karantén státuszát fenntartó Chimera csoport egyik utolsó bázisának helyszínét is (Novaja Zemlját, lásd alább). Érdekes szinkronicitás, hogy a tavaly augusztusi, hasonló jelentőségű meditáció kapcsán a tömegmeditációk erejéről közölt összeállításunk címe „Felszabadításunk kulcsa: a tömeges meditáció” volt, a mostani világmeditációnak pedig a „Kulcs a Szabadsághoz” címet adták.

Röviden összefoglalva, a szinkronizált (tömeg)meditációk jelentősége abban áll, hogy ez a legjobb és leghatásosabb eszköz, amivel mi, a sötét erők által túszul ejtett felszíni lakosság tagjai kezdeményezhetjük a Fényerőkkel való együttműködést, kinyilvánítva szabad akaratunkat és felhasználva teremtő erőnket. A kénytelen-kelletlen megkötött be nem avatkozási szerződés miatt a közvetlen fizikai beavatkozás nem lehetséges megtorlás nélkül. Azonban,

ha a kritikus tömegben, bolygószinten legalább 144 000-en együtt, egy időben és egy fókusszal meditálunk, azzal jobban előmozdíthatjuk saját felszabadításunk ügyét, mint bármi mással, amit itt, a Föld felszínén megtehetünk.

A tömeges meditáció teremtő hatását számos alkalommal bizonyították jól dokumentált tanulmányok. Maharishi-effektusnak nevezték el azt a jelenséget, amit évtizedeken át több tucatszor megismételt kísérletek során tapasztaltak: ahogy a meditálók száma emelkedett, úgy csökkent az erőszakos cselekmények száma. Számos amerikai város bűnözési statisztikái és a libanoni háborúban tapasztaltak is alátámasztották ezt. A Globális Tudatosság Projekt világszerte elhelyezett műszerei is kimutatták, hogy a mostanihoz hasonló világmeditációk a legnagyobb globális hírveréssel kísért eseményekéhez (olimpiákhoz, választásokhoz, terrortámadásokhoz stb.) mérhetően befolyásolták a kollektív tudatosságot.

Azonban a Sötétség erői mindent elkövetnek - többnyire a magasabb síkokon -, hogy akadályozzák az uralmukat fenyegető együttműködést, régi mottójuk, az "Oszd meg és uralkodj!" szellemében. Ezért a legnagyobb kihívást a kritikus tömeg eléréséhez szükséges összefogás megteremtése jelenti.
Cobra és Corey Goode közös interjújukban nagyon pontosan megfogalmazták, hogy miben rejlik a probléma, és azt is, hogyan emelkedhetünk felül rajta:

„Cobra: Alapjában véve, amit meg kell értenünk, az az, hogy mindannyiunknak közös a célja. Mindenki, aki a Fénnyel van, és a Fénynek dolgozik, annak van egy közös célja.

És ez a közös cél pedig az, hogy, mindannyian szeretnénk, ha ez a világ egy jobb hellyé válna. Mindannyian szeretnénk boldogok lenni. Mindannyian szeretnénk másokat is boldognak látni. Mindannyian Közzétételt akarunk, Teljes Közzétételt. Kapcsolatfelvételt akarunk. Felszabadulást akarunk. Az Eseményt akarjuk. Mindannyian ezeket akarjuk. Ez a közös bennünk. A többi apró dolog nem olyan fontos.

Össze tudunk kapcsolódni e közös nevező alapján. Ez az, amit meg tudunk tenni. De tudatában kell lennünk annak is, hogy léteznek olyan erők, nem-fizikai és fizikai erők, melyek megpróbálnak minket megosztani. És teszik ezt a technológiájukkal, az energiáikkal, a gyengeségeinkre, elfojtott érzelmeinkre kifejtett befolyás által. Mindenre hatnak, ami nem került bennünk átalakításra.


Rendelkeznek egy nagyon bonyolult hálózattal, mely olyan fejlett technológiákat is magába foglal, mely képes másokat olyan színben feltüntetni, ami nem is igaz rájuk. Tehát, ha valaki olyannal működsz együtt, akinek furának tűnnek az energiái, nem biztos, hogy tényleg furcsa energiái vannak. Lehetséges, hogy egy olyan energiamező veszi körül, amelyet fejlett skaláris technológiával hoztak létre, hogy nézeteltérést kreáljon a két személy között.

Az arkhónok olyan esetekben használják leginkább ezt a technológiát, amikor kisebb csoportok, vagy egyének nagyon erősen dolgoznak együtt a Fényért, ilyenkor támadnak legfőképp. Valamint, amikor a legnagyobb esély van az egységre, akkor támadnak leginkább, hogy megosztottságot generáljanak, mert tudják, hogy ha ténylegesen sikerül egyesülnünk, akkor a játszmának vége. Az a mi győzelmünket jelenti!
Corey: Nos, ebben a pillanatban épp egy tökéletes példának vagyunk részesei. Van olyan információ, amiben Cobra és én nem értünk egyet. Lehet, hogy több dologban sem értünk egyet. De ami ennél fontosabb, az az, amiben egyetértünk. És amiben egyetértünk, az az, hogy felszabadítást akarunk, az igazságot akarjuk, és nem számít, mi is az.

Ha az igazság lelepleződik, akár az is kiderülhet, hogy mindannyian tévedtünk. Ki tudja! De mi mind az igazságot akarjuk! És amennyiben egyetértünk, hogy ez az, amit akarunk, és félretesszük az összes különböző ideológiánkat, hitrendszereinket, illetve nézeteinket, akkor óriási hatást érhetünk el. ”

A meditációs felhívás videó-változata:




Segédlet a meditációban szereplő motívumok vizualizációjához

Al Nilam: az Orion-öv középső csillaga, ahol az AN csillagkapu, más néven Orion csillagkapu is található. Ez egy olyan portál, ami a legmagasabb dimenziókat köti össze galaxisunknak ezzel a részével, és a legtöbb csillagmag ezen keresztül érkezett ide, nagyon hosszú idővel ezelőtt. Emiatt építettünk pl. piramisokat korokon és földrészeken át, melyek az Orion-övet tükrözik, hogy lehorgonyozzuk az AN csillagkapu energiáit.


AN Fehér Lángja: a (spirituális) Sötétséget Fénnyé, a szétválasztottságot Egységgé alakító, erőteljes tisztító energia, amely Metatron arkangyalhoz kapcsolódik. Bővebben itt lehet olvasni róla.


Toplet bombák: a Cabal (Összeesküvés) abszolút csúcsán elhelyezkedő Chimera csoport utolsó megmaradt védelmi vonala, amivel fenntartják a földi karantént és a túszhelyzetet. Ezek a plazma síkon létező egzotikus fegyverek a nukleáris fegyvereknél sokkal nagyobb pusztító erőt képviselnek, és automatikusan felrobbannának, ha a felszín alatti és fölötti Fényerők fizikailag beavatkoznának a bolygó felszínén. Nemrég még az egész Naprendszer tele volt velük, illetve strangelet bombákkal, mára már csak a Föld felszíne körül lévő toplet bombák maradtak. Eltávolításuk nagyon kényes és nehézkes feladat, amihez a Fényerők az AN átalakítás egy aspektusát használják, és ha ez a folyamat végre befejeződik, megtörténhet az Esemény. Bővebben itt.


Az Esemény: a végső, kompressziós áttörés pillanata, amikor a galaktikus központból a Napon keresztül érkező fényvillanás nyomán minden sötét entitás eltávolításra kerül a nem-fizikai síkokról, a Fátyollal együtt, a fizikai síkon pedig sor kerül a Cabal tagjainak tömeges letartóztatására, a pénzügyi rendszer teljes újraindítására és a teljes közzétételre a médián keresztül. Vizualizációs segédletként lásd ezt a videót.

A kompressziós áttörés pillanata
Novaja Zemlja: Oroszországhoz tartozó szigetcsoport a Jeges-tengeren. Ahogy Cobra a meditációs felhívásban közreadta, itt található a világ hadi-ipari komplexumaiba beépült Chimera egyik utolsó bázisa, és a Fényerők erre a helyre koncentrálnak majd a meditáció (és a napfogyatkozás) alatt. A területet csaknem 40 éven át nukleáris kísérleti telepként használták, 1961-ben itt robbantották föl a világ legnagyobb hidrogénbombáját is, és máig katonai ellenőrzés alatt áll. Bővebben itt.

A Kulcs a Szabadsághoz meditációt aug. 11-én 11:11-től végezzük Közép-európai nyári idő (CEST) szerint, más időzónákhoz lásd ezt az oldalt. Egyénileg és csoportosan is elvégezhető, három, vagy több fős csoportokban intenzívebb a hatás.

Vezetett meditáció:



A Fény (avagy VILÁGosság) győzelme!

2017. november 24., péntek

Csata az Antarktiszért és Sürgősségi Meditáció

Az elmúlt napokban több, az Ellenállási Mozgalom tagjainak szóló kódolt riasztás jelent meg COBRA blogján. Jelenleg is "Fekete riadó" van érvényben az "504-esnél". 23-án pedig képeket tett közzé "Csata az Antarktiszért" címmel:





Az első kép a Csillagkapu című sorozat egy epizódjából való ("Az elveszett város 2. rész", 7. évad 22. epizód), amelyben egy a jég alatt rejlő ősi antarktiszi bázisnál zajlott le ütközet, az utolsó kép pedig egy bázist ábrázoló illusztráció. Többek közt Cobrától és Corey Goode-tól is tudjuk, hogy a déli sarkvidéken ősi romok és működő bázisok is találhatók, mindkét oldal jelen van, de az utóbbi időben a Cabal részéről jelentős aktivitás volt tapasztalható. Ezért volt fontos Cintamani köveket elásni az Antarktiszon is.

A két középső képen stabil strangeletekre és nanorészecske-veszélyre figyelmeztető feliratok olvashatók. A furcsa anyagnak is nevezett különleges részecskéken alapuló egzotikus fegyverek (strangelet és toplet bombák) a sötét erők mátrixának kulcselemei. A bejegyzést Cobra a "Mjolnir" címkével látta el. Mjölnir a skandináv mitológiában Thor villámisten pörölye volt, egy rendkívül nagy erejű fegyver: https://hu.wikipedia.org/wiki/Mj%C3%B6lnir Érdemes még megjegyezni, hogy a Csillagkapu sorozatban Thor egy jószándékú földönkívüli faj képviselőjeként szerepelt, aki az emberiséget védelmezte.

Cobra arra kér minden fénymunkást, hogy csatlakozzon a négy óránként ismétlődő sürgősségi meditációkhoz, és ezzel segítsen megoldani a helyzetet. Időpontok, instrukciók és vezetett meditáció az alábbi linken:
https://welovemassmeditation-hu.blogspot.hu/2017/11/surgos-riasztas-meditacio-4-orankent.html

Frissítés (nov. 25.): Mivel egy kicsit javult a helyzet, Cobra javaslatára visszatérhetünk a napi egy Riasztás Meditációra, melynek időpontja 16:00 óra (CET).
https://welovemassmeditation-hu.blogspot.hu/2017/11/friss-hirek-riasztas-meditaciorol.html

Frissítés (nov. 29.): A helyzet erősen kritikus, ezért Cobra ismét arra kér minden fénymunkást, hogy vegyen részt a 4 óránként (Közép-európai idő szerint 1, 5, 9, 13, 17 és 21 órakor) ismétlődő meditációkban:
https://welovemassmeditation-hu.blogspot.hu/2017/11/aktualis-hirek-riasztas-meditaciorol.html

Frissítés (dec. 2.): A Cobrától kapott tájékoztatás szerint a készültséget ismét mérsékelték, visszatérhetünk a napi egy Riasztás Meditációra, melynek időpontja 16 óra (CET).
https://welovemassmeditation.blogspot.hu/2017/12/alert-meditation-update.html


A tömegmeditációk erejéről szóló bejegyzés: https://2015attores.blogspot.hu/2017/08/felszabaditasunk-kulcsa-meditacio.html

2017. október 19., csütörtök

Új meditáció a toplet bombák és a plazma paraziták eltávolítására, minden nap 15 órakor (CET)

A toplet bombák rendkívüli pusztító erejű eszközök, melyekhez képest a nukleáris fegyverek játékszernek tűnhetnek. A sötét plazma-entitásokkal összefüggésben ezek a bombák jelentik a Földet karanténban, az emberiséget pedig túszként tartó sötét erők mátrixának utolsó, még eltávolítandó kulcselemét. Felszabadításunk kulcsát az összehangolt tömegmeditációk jelentik. 


A szeptember végi "Rövid helyzetjelentésben" Cobra említést tett arról, hogy számos parazita (plazma entitás) található a plazma síkon. Egészen a közelmúltig a Yaldabaoth entitás belsejében rejtőzködtek, de egyre aktívabbá váltak, ahogy a Yaldabaoth entitás egyre gyengébb.

http://2012portal-hungary.blogspot.hu/2017/09/rovid-helyzetjelentes.html


Valamint a legutóbbi "Helyzetjelentésben" Cobra említést tett arról, hogy a Föld felszínének közelében lévő parazita plazmoidokat elég mértékben eltávolították ahhoz, hogy lehetővé váljon, hogy 1995 óta először, bizonyos számú Plejádi flotta újra visszatérhessen a holdpálya alatti térbe.

http://2012portal-hungary.blogspot.hu/2017/10/helyzetjelentes.html

Az is jó hír, hogy a chimera csoport egy jelentős részét eltávolították múlt héten a bolygóról.

Nem rég, augusztusban Cobra közölte az Egység Meditációról szóló beszámolójában, hogy a chimera csoport még megmaradt mintegy 80 tagja közül az első csoport elhagyta Long Island-et és átköltöztek Észak-Virginiába, a DARPA új székhelyére, egy másik csoport pedig Coloradoba, a Peterson légitámaszpontra költözött. Az utolsó csoport a Long Island-en lévő Cold Spring Harbor Laboratórium alatt lévő klónozó létesítményben tartózkodik.

http://2012portal-hungary.blogspot.hu/2017/08/beszamolo-az-egyseg-meditaciorol.html



David Wilcock legutóbbi, las vegasi lövöldözésről szóló cikkében, kitűnően összefoglalja, hogy mi is történt valójában azon az estén és hogy az állítólagos "magányos" fegyveres hogy kötődik a Lockheed Martin vállalathoz. (https://hu.wikipedia.org/wiki/Lockheed)

https://divinecosmos.com/start-here/davids-blog/1220-vegas-meta-analysis

Azt állítja, hogy:

"... a Lockheed Martin sok szempontból a legnagyobb és legtitokzatosabb black ops katonai védelmi vállalat."

Ezért, hogy segítsünk a Fényerőknek mostantól véglegesen a Holdpálya alatti térben maradni, és eltávolítani a megmaradt chimera tagokat és a birtokukban lévő egzotikus fegyvereket, új meditációt javaslunk, amit minden nap magyar idő szerint 16:00 órakor fogunk végezni (a téli időszámítás félévében, október 29-től március 25-ig ez 15 órára módosul).

Ez fogja felváltani a "Long Island-ért és a Yaldabaoth entitás eltávolításáért végzett Ibolyaláng meditációt", amit eddig 16:00 órakor végeztünk és a jelenlegi "Napi meditácót a toplet bombák eltávolítására", melyet a Spear of Light oldalon Sword által javasolt időpontban, minden nap 17:00 órakor végeztünk.

https://theeventhub2015.blogspot.co.uk/2017/06/updated-violet-flame-meditation-for.html

http://2012portal-hungary.blogspot.hu/2017/09/napi-meditacio-toplet-bombak.html

A meditációra létrehozott Facebook esemény itt található:
https://www.facebook.com/events/135466873766250



Instrukciók:

1. Használd a saját technikád, ami ellazult tudatállapotba visz.

2. Jelentsd ki azt a szándékod, hogy eszközként használod ezt a meditációt, hogy segítségével felgyorsítsd azt a folyamatot, mely gyógyulást hoz a Föld és minden lakója számára és eltávolít minden egzotikus fegyvert a plazma síkon, hogy beinduljon az Esemény.

3. Gondolatban jeleníts meg magad előtt egy kék Fényoszlopot, amint a Galaktikus Központi Napból kiáradva áthalad az AN csillagkapun, mely az Orion öv központi csillagában helyezkedik el, majd áthalad a Naprendszerünk összes Fénylényén, majd a testeden keresztül a Föld középpontjáig. Gondolatban jeleníts meg magad előtt egy másik Fényoszlopot, amely a Föld középpontjából felemelkedve áthalad a testeden, fel az ég felé, a Naprendszerünk és a galaxisunk minden Fénylénye felé. Majd fel az AN csillagkapu felé és végül kapcsolódik a Galaktikus Központtal és a Forrással.

Most két Fényoszlopban ülsz, a Fény egyszerre áramlik fölfelé és lefelé.

Tartsd meg gondolatban magad előtt ezeket a Fényoszlopokat néhány percig.

4. Most gondolatban jeleníts meg magad előtt egy Ibolyalángot, amely megtisztítja az utolsó megmaradt chimera erődítményeket a DARPA-nál, Észak-Virginiában; a Peterson légitámaszponton, Coloradoban és a Cold Spring Harbor Laboratóriumban Long Island-en, valamint a Lockheed vállalatot és minden leányvállalatát - beleértve az energiamezőjüket a plazma, éteri és asztrál síkokon.

Majd lásd, hogy ez az Ibolyaláng kiterjed az egész bolygón és megtisztítja az energiamezőjét a plazma, éteri és asztrál síkokon.

5. Gondolatban jelenítsd meg magad előtt, hogy ez az Ibolyaláng kiterjed a bolygón túl és eltünteti a még meglévő Yaldabaoth entitást és az összes többi plazma parazita entitást.

6. Most jelenítsd meg gondolatban magad előtt, hogy az AN Fehér Fénye kiárad a Forrás és a Föld között lévő Fényoszlopból és eltávolítja a még meglévő toplet bombákat a plazma síkon. Ha akarod, kérd fel Metatron Arkangyalt, hogy segítsen ebben a tisztítási folyamatban. Lásd gondolatban magad előtt, hogy eltávolították és feloszlatták az összes toplet bombát.

7. Jelenítsd meg gondolatban magad előtt, hogy az AN Fehér Fénye szétterjed az egész Naprendszerben és megtisztít minden anomáliát, Egységet hoz és lehorgonyozza a Forrás Fényét, hogy könnyedén megnyilvánuljon a Földön és véget vessen a karanténnak.

8. Lásd gondolatban magad előtt, hogy eltávolítják a Yaldabaoth-ot és az összes plazma entitást és hogy nem tapadnak többé a Földhöz.

9. Gondolatban jelenítsd meg magad előtt, hogy a bolygó felszabadult a plazma anomália mindenféle befolyása alól és érezd, ahogy a plazma, éteri és asztrál síkok egyre könnyedebbek és fényesebbek, míg végül minden sötétség eltűnik, ahogy a Forrás Fénye teljesen lehorgonyozódik.


2017. szeptember 29., péntek

Napi meditáció a toplet bombák eltávolítására, a végső áttörésért

A toplet bombák rendkívüli pusztító erejű eszközök, melyekhez képest a nukleáris fegyverek játékszernek tűnhetnek. A sötét plazma-entitásokkal összefüggésben ezek a bombák jelentik a Földet karanténban tartó sötét erők mátrixának utolsó, még eltávolítandó kulcselemét. COBRA legfrissebb helyzetjelentésében hívta föl a figyelmet az alábbi meditációra.


Eredeti bejegyzés: Sword https://spearoflight.blogspot.hu/2017/09/toplet-bombs-removal-meditation-protocol.html
Fordította és szerkesztette: Len Névte


Mivel COBRA az Egység Meditációról szóló beszámolójában kijelentette, hogy az Esemény beindítása előtti utolsó akadályt a plazma toplet pombák jelentik, idézzünk fel róluk pár dolgot:

„Ezeknek a fejlett módszereknek az alkalmazása mellett is megmaradnak kis feloldhatatlan részek az elsődleges anomáliából, majd szétesnek a toplet bomba körül lévő akkréciós örvénybe. Majd a Fényerők az ATVOR technológiát alkalmazzák újra, amíg az elsődleges anomália kritikus tömege fel nem oldódik, majd megsemmisítik egyszer s mindenkorra a megmaradt toplet bombákat.”

http://2012portal-hungary.blogspot.hu/2016/06/helyzetjelentes.html

„A chimera csoport eltávolítása folytatódik. Nemrég a helyzet drasztikus javulása állt be a Naprendszerünkben. A Fényerőknek sikerült eltávolítani a plazma anomália nagy részét a Naprendszerből és azon túlról. A plazma anomália túlnyomó része a még meglévő toplet bombákkal együtt a Földhöz közel halmozódott fel, a Föld középpontjától 3 földsugárnyi távolságban.”


TEHÁT, MIT TEHETÜNK?


Használhatjuk az ibolyaláng meditációt, amit már sikeresen alkalmaztunk a Fekete Kő eltávolítására: http://2012portal-hungary.blogspot.hu/2017/04/ibolyalang-long-island-ert-meditacios.html

VAGY használhatjuk ezt:

Először is, az ATVOR technológia, amit a Fény erői használnak, az AN átalakítás fejlett módszere: http://2012portal-hungary.blogspot.hu/2016/08/an-atalakitas.html

„Az AN átalakítás a Fény továbbításának közvetlen rendszere, ami kikerüli a véletlenszerűség szűrőit, ezért teljes spektrumban sugározza a Fényt lefelé az egyes síkokra. Ez lehetővé teszi, hogy az Isteni Szándékot a Fény által továbbítsa a legsűrűbb síkok felé is, úgy hogy közben átformál és gyógyít, és újra összekapcsol minden valóságot az Eggyel. Az AN átalakítási rendszer folyamatosan változtatja át az Univerzumot olyan valósággá, ahol az Egy ismét teljes erejével rendelkezik. Ha az átalakítás teljes és kész lesz, akkor a Világegyetem az Egy pontos tükörképe lesz.”

IDŐPONT:

Naponta 17:00 (CEST)

Egy órával a Heti Felemelkedés Meditáció és egy órával az Ibolyaláng Meditáció után.

A fenti időpont a Közép-európai nyári időszámításra (CEST) vonatkozik, egyéb időzónákért lásd: https://www.timeanddate.com/worldclock/fixedtime.html?msg=White+Flame+AN+Toplet+bombs+removal+meditation&iso=20230915T17&p1=37&am=15

Az én javaslatom a folyamatot felgyorsító meditációra:


1. Használd a saját technikád, ami ellazult tudatállapotba visz.

2. Fejezd ki azt a szándékodat, hogy eszközként használod ezt a meditációt, hogy felgyorsítsd vele a Föld és lakói gyógyulásának, a toplet bombák eltávolításának és az Esemény megindításának folyamatát.

3. Vizualizálj egy kékesfehér fényoszlopot kiáradni a Galaktikus Központi Napból, ami áthalad az Orion csillagképben található csillagkapun, majd minden fénylényen a naprendszerünkben és a testeden keresztül a Föld középpontjáig hatol.

A csillagmagok számos tükörképét hozták létre az Orion-övnek, hogy segítsék a kapcsolódást az AN csillagkapuhoz

 
4. Képzelj el egy másik fényoszlopot, ami a Föld középpontjából felemelkedve áthalad a testeden, majd fel az ég felé, a naprendszerünk és a galaixisunk valamennyi fénylénye felé. Ezután az Orion csillagképbe érkezik, és végül kapcsolódik a galaktikus középponthoz és a Forráshoz.

5. Most két fényoszlopban ülsz, a Fény egyszerre áramlik fölfelé és lefelé. Tartsd meg gondolatban magad előtt néhány percig ezeket a fényoszlopokat.

6. Most vizualizáld, hogy az AN fehér lángja kiárad a Forrás és a Föld közötti fényoszlopból, elterjedve az egész bolygón, a légkörében, majd azon túl, az űrben, megtisztítva a Naprendszert minden megmaradt toplet bombától, az összes síkon (fizikai, plazma, éteri stb). Eltávolít minden anomáliát, és egységet hoz, elősegítve, hogy a Forrás könnyebben megnyilvánulhasson Gaia-n, és véget vethessen a karanténnak.

7. Lásd, ahogy a Fény erői eltávolítanak és szétoszlatnak minden megmaradt toplet bombát, míg el nem érnek egy bizonyos határt, miután az összes azonnal eltávolításra kerül, így előidézve az Eseményt.

(Ha érzel rá vezettetést, a megtisztítás folyamatában segítségül hívhatod Metatron arkangyalt.)


A Fény (avagy VILÁGosság) győzelme!

Vezetett meditáció:



2017. augusztus 25., péntek

Beszámoló az Egység Meditációról

A dolog jelentőségére való tekintettel itt is újraközöljük a Magyar Cobra Portálon megjelent bejegyzést:


Eredeti bejegyzés: http://2012portal.blogspot.com/2017/08/unity-meditation-report.html (2017.08.23.)
Fordította: Rácz Anita

Meditációnk volt a fordulópont bolygónk felszabadítási folyamatában:
https://www.youtube.com/watch?v=y97rBdSYbkg

Néhány millió ember értesült a meditációról, akik közül több mint negyedmillióan vettek részt ténylegesen, így ez volt az eddigi legerőteljesebb meditációnk.



Figyelemre méltó volt az általunk elért egység és rezonancia, és mintegy jelként szolgált a Központi Faj számára arra, hogy az emberi lakosság felébredett része képes lesz egységben tartani a Fényt, amikor az Esemény megtörténik, és hogy itt az ideje, hogy ez a bolygó keresztülmenjen a Felemelkedés folyamatán. Ez azt jelenti, hogy mostantól a Galaktikus Központból érkező energiák hatványozottan fel fognak erősödni, míg minden sötétség megtisztul és a bolygó felszabadul.

A meditáció alatt elkészült a bolygó körül lévő Új Atlantisz energiarács kritikus tömege és mostantól fogva ez a rács elég erős ahhoz, hogy az Esemény energiáit kezelje. Mostantól az Új Atlantisz energiarácsot fogják használni a Fényerők, hogy "feltáró" álmok, benyomások és látomások formájában küldetésaktiváló kódokat közvetítsenek az emberi lakosság felébredett tagjainak.

A Yaldabaoth entitás fennmaradó plazma anomáliájának több, mint felét átalakították és a Keleti Parton lévő plazma anomáliás örvény gyakorlatilag megszűnt. Ami megmaradt, azok kisebb darab szétbomló plazma anomáliás örvények Washingtonban és New Yorkban. Az arkhónok titokban arra használták a Keleti Parton lévő plazmaörvényt, hogy megvédjék a Cabalt és most, hogy ez a védelmi rendszer szinte teljesen megszűnt, a Cabal sok akciója - kiterjedt gyermekbántalmazási hálózatukat beleértve -, hamarosan le fog lepleződni az átlaglakosság számára.

A Fényerők az elmúlt néhány hónapban nagyon aktívan dolgoztak azon, hogy a Fekete Követ eltávolítsák. Az Egység Meditációnk adta meg a szükséges energiatámogatást a végső lökéshez és immár a Fekete Kő majdnem eltűnt. Egy héten belül el fogják teljesen távolítani, a hozzá kapcsolódó összes anomáliát pedig egy hónapon belül. Amikor ez megtörténik, a Long Island-en lévő RHIC részecskegyorsító el fogja veszíteni mindennemű jelentőségét a Chimera csoport számára és be fogják szüntetni a használatát. Így csak egy lesz a világ sok részecskegyorsítója közül, és nem tud már komoly károkat okozni az emberiségnek.

"Csillagok háborúja - A Chiméra veresége"
Mindez pánik üzemmódba helyezte a Chimera csoport még megmaradt mintegy 80 tagját. Két csoportjuk már elhagyta Long Island-et, mert érezték, hogy a helyzetük túlságosan közismert.

Az első csoport most ide koncentrálódik:

https://www.bizjournals.com/washington/blog/fedbiz_daily/2012/05/darpa-moves-into-new-13-story-hq-in.html (A DARPA, az amerikai védelmi minisztérium kutatási részlegének főhadiszállása Washington D.C-ben - a szerk.)

A második csoport ide:

https://en.wikipedia.org/wiki/Peterson_Air_Force_Base (Peterson Légierő Bázis Coloradóban, a NORAD és a Légierő Űrparancsnokság főhadiszállása - a szerk.)

A harmadik csoport pedig az alábbi laboratórium alatt lévő klónozó komplexumban tartózkodik:

https://en.wikipedia.org/wiki/Cold_Spring_Harbor_Laboratory (Magánintézmény Long Island-en, amely orvosi és genetikai kutatásokkal foglalkozik - a szerk.)

A fő akadályt, amit még el kell távolítani, mielőtt megtörténik az Esemény, a fennmaradó plazma toplet bombák jelentik.

Az EARTH EX gyakorlat, ami ma (2017.08.23-án - a szerk.) zajlik, rendkívül értékes információkkal szolgál az Ellenállás számára arról, hogy hogyan lehet fenntartani az infrastruktúrát, amikor megtörténik az Esemény:

http://www.eiscouncil.com/EarthEx






A képen látható szöveg:

A gyakorlat leírása
Az EARTH EX három dinamikus fázisban fog lezajlani, amit egy végső „elképzelt tanulságok” értékelési és visszacsatolási fázis fog követni.

1. fázis: első 3 nap Kiterjedt áramszünet/Nincs megoldás
2. fázis: 4-6. nap Kiterjedt áramszünet/Kritikus döntések, értékelések és akciók
3. fázis: 15. naptól Folyamatos kiterjedt áramszünet, Fekete Start, kommunikáció, szektorok közötti koordináció
4. fázis „Elképzelt tanulságok”: Értékelés és visszacsatolás


Az Ellenállás egyes ügynökei is részt vesznek ebben a gyakorlatban bizonyos módon, és ez egy újabb lépéssel közelebb fog vinni minket az Eseményhez.
A Fény győzelme!