A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Egység. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Egység. Összes bejegyzés megjelenítése

2025. november 12., szerda

Jegyzetek Cobra berchtesgadeni Templomos workshopjáról, megjegyzésekkel

 

2025.10.28. Berchtesgaden, Németország

Cobra azt kérte, hogy csak nov. 11. után tegyük közzé a jegyzeteinket.

Felelősségi nyilatkozat: az itt leírtak nem Cobra pontos szavai, hanem az én értelmezésem arról, amit elmondott, méghozzá Csilla, Dániel/Irian és Krisztián/Antran (saját magam) kézzel írott jegyzetei alapján. Minden kiemelés tőlem származik. Előfordulhatnak félreértések, hibák, kihagyott részletek. Kérem, ezt tartsátok észben! Cobra nem mutatott képeket, az itt szereplőket én fényképeztem az út során. A zárójeles részek teljes egészükben a mi megjegyzéseink.
 

Cobra szerint ez egy egyedülálló workshop (műhelyfoglalkozás) volt, valószínűleg nem lesz hasonló.

1. Elvégeztük a szokásos Galaktikus Fényhálózat meditációt az ATVOR és a fénylények behívásával kiegészítve (leírását lásd itt).

2. Cobra megkért minden résztvevőt, hogy jelezze, hogyan alakult az élete a 12:21 portál augusztusi megnyitása óta.

  • 64-en jobb életkörülményeket tapasztalunk (78%),

  • 17-en ugyanolyannak élik meg (20,7%),

  • 1 valaki pedig rosszabbnak (1,2%).

A bolygó felszabadításának folyamata tovább tart, mint szeretnénk, viszont a tömegmeditációk egy célját már el is értük: a fénymunkások nagy többségének javulnak az életkörülményei. Az eredmény minden workshopon hasonló. Ez megmutatja, mennyire érdemes részt venni a tömegmeditációkban. A részvétel nem nagy erőfeszítés, de meg tudja változtatni a valóságot. A kemény munkát azok végezték, akik szerveztek, cikkeket, videókat alkottak stb.

A Watzmann Berchtesgadenből

A gyógyulási folyamat


A következő közvetlen célkitűzés a fénymunkások gyógyulása/gyógyítása, mert szükség van rá. Szentelj időt a saját gyógyulásodnak, ez fontos! 

Sokféle technika elérhető: energetikai, testi gyógyító módszerek, bármi, aminek a használatára vezettetést érzel. Ez szükséges a felemelkedési folyamat következő szakaszához. Szenteld ennek a következő néhány hónapodat!

(Megj.: mielőtt ez elhangzott volna, még a kezdő meditáció alatt egyikünk azt az üzenetet kapta, hogy meg kell gyógyítani a kapcsolódás elvesztéséhez fűződő traumáját, bármi más csak ez után hajtható végre.) 

A folyamat fel fog gyorsulni. A probléma az emberek elvárásaival van, egy megjósolhatatlan lefutású helyzetben. Egy hatalmas interdimenzionális felemelkedési portál van megnyílóban a Naprendszerben aug. 21 óta, multidimenzionális hajók mandalájával és óriási anyahajókkal, melyek energiákat küldenek e bolygó átalakítására.

Tisztítják, transzmutálják (átlényegítik) az Akasha feljegyzések energiáit több ezer évre visszamenőleg, a személyes traumákat is beleértve. Ez az egyéni és kollektív történelem energetikai alaphelyzetbe állítása. Csupán a negatív energetikai, érzelmi töltést tisztítják ki, az emlékek megmaradnak. Ezt el kell távolítani, mielőtt a nagy változásokra sor kerülhet. E folyamat során bevillanhatnak emlékek. A kapcsolat létesítéséhez szükséges ennek a negatív töltetnek a kitisztítása.

(Megj.: A következő napok és éjszakák során valóban, többünknek is előző életes traumatikus emlékek bukkantak föl röviden, különösebb dráma nélkül.)

Ezután az Ashtar Parancsnokság elkezdi lehorgonyozni energiát a bolygóra, az ATVOR sugarak felhasználásával. Ennek egyik vonatkozása a szoláris (a Napból származó) plazma biztonságos irányítása, hogy ne legyen pusztító az élet számára a felszínen, ahogy közeledünk a Napvillanáshoz (ami elindítja majd a pólusváltást). A múltban ezt nem tudták megtenni a túl sok anomália miatt és így a szoláris plazma pusztító volt, de ezúttal más a helyzet. Képesek lesznek ATVOR sugarakat lehorgonyozni és harmonizálni a folyamatokat. Az ATVOR-ral dolgozva közvetlen tapasztalatokat szerezhetünk erről sugárbeavatással, vagy egyszerű meditációval is.

(Megj.: Tehát a 13-26 ezer évenként rendszeresen bekövetkező napvillanások korábban főleg az emberiség traumatizált tudatosságával összefonódott anomália miatt hatottak pusztítóan a Földre. Ennek a negatív töltésnek az átlényegítésével kiküszöböljük a kataklizmákat is. Az egyéni és kollektív gyógyulás ezzel is összefügg. Pl. a FireThe Grid ~ Izzítsuk a Fényhálózatot! Kezdeményezéssel és a tömegmeditációkkal 2021-ben elkerültünk – pontosabban felváltottunk - egy idővonalat, ami La Palma-ról kiindulva óriási cunamit hozott volna az Atlanti-óceán térségében, ha azon az alacsonyabb kollektív frekvencián maradtunk volna. Most sokkal mélyrehatóbban és átfogóbban alakítják, ill. alakíthatjuk át a rezgésünk energetikai alapjait és ehhez szükséges a gyógyulásunkon való munkálkodás.)

Az Ashtar Parancsnokság a Lurker (a „Megbújó”, vagy „Leselkedő”) teljes semlegesítését célozza. Ez után a felszabadítás már könnyű, hiszen az emberek fogékonyak lesznek a Világosságra. Ez elvezet a felfedéshez és a kapcsolathoz, a beavatkozáshoz és az Eseményhez. Cobra nem adhat meg dátumokat, túl kockázatos (megj.: nem ismételte meg a kijelentését, miszerint a probléma az emberek elvárásaival van egy megjósolhatatlan helyzetben, de nekem úgy tűnt, hogy beleértette ebbe). Annyi mindent kell átalakítani. Néhány hónap alatt több ezer év traumáit és sötétségét lényegítjük át.

Königssee

Tachyon-energia

A Napvillanás a galaktikus pólusváltás egyik következménye. A Galaktikus Központi Nap (GKN) egyre aktívabbá válik, ő a tachyon-energia (prána, magasabb dimenziós fényenergia) forrása. A szabad világegyetemben szabadon áramlik ez a Forráshoz kapcsolódó energia. Van egy akadály a magas légkörben, az ionoszférában (ez az akadály a Fátyol egy aspektusa), amit ionoszféra-hevítőkkel hoznak létre, mint amilyen a HAARP és sok másik létesítmény bolygószerte. Ez blokkolja a tachyonok beáramlását. A plejádiaktól származó tachyon technológia a Fátyolon túl, orbitális platformokon elhelyezkedő kristályokkal való kvantum-összefonódáson alapul. Kétféle tachyon kamra létezik: az egyik emberek gyógyítására, a másik tárgyak tachionizálására való. Mint mindig, Cobra tachionizált tárgyakat árult: Cintamani köveket, smaragdokat, kristályokat, ékszereket stb.



Kérdések és válaszok

  • Vannak reinkarnálódott templomos lovagok a résztvevők között? – Talán igen, talán nem (mosolyogva).

  • A csillagmagok mely csoportjai vannak jelen? – Főleg plejádiak és szíriusziak, de mások is, pl. andromédaiaiak, arkturusziak stb.

  • Megállíthatjuk az öregedést még az Esemény előtt? – Elméletileg lehetséges.

  • Mi köze egymáshoz a 2-es Frakciónak és a Fehér Kalaposoknak? – Ők majdnem ugyanazok.

  • Az ausztriai Habachtal-ból való smaragdok kapcsolódnak a templomosokhoz, ez a legnagyobb smaragdbánya Európában, már 2000 éve aktív. Innen való a legtöbb európai smaragd koronaékszer.

  • Kérdés az Untersberg (a Berchtesgaden és Salzburg közötti hegy) örvényének időkapszulájáról: a barlangok összeköttetésben állnak Agarthával és létrehoztak egy időportált, melynek rendeltetése, hogy az idővonalakat a legoptimálisabbak felé vezesse. A smaragdok segíthetnek az idővonalak optimalizálásában és közreműködhetünk ebben az agarthaiakkal való kapcsolódás által.

  • Lazarus Gitschner a XVI. sz-ban följegyezte az agarthai jelenlétről szóló „legendákat” az Untersberg kapcsán, a jezsuita társaitól értesült róla.

  • A NESARA/GESARA érvénybe léptetéséről és az Eseményről szóló kérdés: „Pénteken fog megtörténni.” (C. visszatérő vicce az Esemény időzítéséről.) Az alapvető leírás helytálló, bár vannak benne torzulások.

  • A 3l/Atlas üstökösről: tömeghisztéria van, szegény kis szikla túl sok figyelmet kap.

  • A templomos arany 1994-es visszatéréséről Németországba: egy része visszatért, egy része az USA-ban van.

  • Merkel, Obama és Theresa May sajnos tényleg rokonai Hitlernek.

  • Sisi és Astara különböző lelkek.

  • Salamon király kincse, és/vagy reinkarnációja sem volt/van Japánban.



Az Untersberg energiaörvénye

Sok barlang van a térségben bejáratokkal az Agarthai Hálózatba. Ezek évezredek óta aktívak, smaragd sugarakat horgonyozva.

A kelta idők óta vannak sóbányák a régióban, kb. 2000 éve. A só értékes volt, római katonákat fizettek sóban, tehát ez egy nagyon különleges, gazdag térség. Salzburg neve Sóvárat jelent, van egy sóbánya Halleinben (ahol a nácik lopott műtárgyakat rejtettek el) és van egy Berchtesgadenben is.

A Fényerők aktiválták ezt az örvényt azáltal, hogy felkeresték Hubertus Koch templomos lovagot a ninivei istennő örvényben, a mai Irakban. A suméroknak erőteljes papnői voltak arrafelé egy titkos csoportban, kb. 3000 évvel ezelőtt. Később az asszírok próbálták elnyomni ezt az istennői energiát. Hubertus Koch meglátogatta ezt a területet és látomása volt, amiben útmutatást kapott Isais (Izaisz) istennőtől, Ízisz lélektestvérétől a Sheran lélelkcsaládból. Közölte vele, hogy menjen az Untersberghez.

Így a templomos jelenlét Marktschellenbergben az 1221-es évben vette kezdetét és aktiválták a 12:21-et. Ők őrizték az Istennő misztériumokat. Templomos szerzetesek jöttek és megalakították a Fekete Kő Testvériségét, melynek egy darab Cintamani volt a birtokában. Európa-szerte voltak kapcsolataik, különösen erősek Salzburggal és az OrdoBucintoro-val Velencében.

A XIX. század végén a plejádiak és aldebaraniak elkezdtek kapcsolatot létesíteni. Fölvették a kapcsolatot a médium Maria Oršić-csal Zágrábból/Bécsből és Rudolf „von Sebottendorf”-fal, bár ez nem a valódi családneve volt. Ők a Vril és Thule társaságok fontos tagjaivá váltak. Érintkezésbe léptek a Fekete Kő Rendjével és Oršić a Cintamani segítségével lépett kapcsolatba az aldebaraniakkal Berchtesgaden környékén. Instrukciókat adtak sumér és asszír nyelven egy ún. repülő csészealj megépítéséhez, melyeket le kellett fordítani és értelmezni. Az első prototípust 1922-ben építették meg Münchenben, Schumann professzorral. Ha sikerült volna elterjeszteni, ma mindenki repülő csészealjjal járna. Később a nácik átvették a projekt fölötti irányítást és elindították a titkos űrprogramjukat. 1945-ben Oršić-ot és társait a Földön kívülre vitték, akik ma a Galaktikus Könföderációval dolgoznak.

Berchtesgaden környéke olyan, mint egy természetes kontakt-csésze*. Ez a fő belépési pontok egyike a Kapcsolatfelvételhez.

*(Ford. megj.: Cobra korábban is használta a „contact dish” kifejezést pl. az egyéni kapcsolatfelvételi protokoll kapcsán, ami a régebben megszokottá vált fordítással ellentétben nem parabolaantennára vonatkozik, hanem speciális laborfelszerelésre kísérletekhez. Mikrobiológiai összefüggésben egy bizonyos fajta, fizikai kontaktussal valaminek a felszínéről mintát vevő Petri-csészére, vagy kémiai összefüggésben esetleg párologtató edényre, amit kikristályosításra használnak.)

A hely kiemelt jelentősége miatt a sötét erők sok irányított energiafegyvert helyeztek el a környező hegyeken. Erősen szemmel tartják a barlangokat és le is zártak néhányat a szokásos kifogásokkal, mint hogy nem biztonságosak. (Páran közülünk a Sasfészeknél tapasztaltak hasonlót, a workshop előtti napon az esőre/hóra való hivatkozással zárták le az utat a buszok előtt, miközben a Kapcsolatfelvétel előkészítésének energiáit érezték.) 7-800 évnyi erőteljes templomos jelenlétről van szó ebben a régióban, megtelepültek Halleinben, Salzburgban, Berchtesgadenben, Marktschellenbergben. A halleini templomos páholy erősen az Új Világrend ellen volt, 1996-ban lerombolták. Azóta csöndben vannak.

Ez a térség most nagyon aktív. Mi a műhelyfoglalkozással támogatjuk ezt és energetikailag újraaktiváljuk. Hitler azért volt itt (a Sasfészekben), mert megértette a helyben rejlő energetikai potenciált.
 
 

Ez a terület egy hatalmas energiagenerátor az egész Föld számára, egy valóság-átjáró az egész bolygó váltásához, ill. átváltoztatásához.

(Megj.: néhány nappal később, túrázás közben mélyreható módon tapasztaltuk meg ezt, erőteljes tudatváltással az Egység felé, ami mély megértést, illetve emlékezést hozott a nézőpontok, tér és idő, ill. a tudat állapotainak tekintetében, aminek tükröződéseit tapasztaljuk valóság(ok)ként. Ennek kifejtése szétfeszítené ennek a szövegnek a kereteit, ezért erre külön térek majd vissza. Észrevettük, hogy a Berchtesgadeni Nemzeti Park logója a Solara által a Lát(hat)atlan gyémántjának is nevezett rombusz alakú formát tartalmazza, a 12:21, vagy Antarion átalakítás kúpjainak átfedési területét, ami lényegében a 11:11 ábrája. A logóban ez a forma pedig az ikerhegycsúcsok ismétlődéseit mintázza, méghozzá tükrözve. A jelképek lényegében emlékeztetőkről mintázott emlékeztetők, amiket önmagunknak alkottunk...)


A nemzeti park jelvénye és részlet Solara 11:11 c. könyvéből

Ezen a vidéken lehorgonyzódik a Smaragd sugár Agarthából és az ATVOR sugár az Ashar Parancsnokságtól. Földalatti tavakat használnak a gyógyító energiák lehorgonyzására az emberiség számára.


Kérdések és válaszok

  • Kérdés egy bizonyos ceremoniális kapuról a Vatikánban, ami kötődik a 2-es Frakcióhoz (templomosokhoz): volt egy bizonyos interakció, de nem kapcsolódik a Felemelkedéshez.
    (Megj.: tudjuk, hogy minden oldalról beszivárogtak mindenhova.)

  • Szíriában nem lenne biztonságos workshopozni, C. szeretné a helyén tartani a fejét.

  • A kolumbiai smaragdok a legjobbak a szíriai istennő örvényben való elásásra.

  • Nincsenek biochipek az étrend-kiegészítőkben.

  • Ajánlások kirándulásra, túrázásra a környéken: látogassátok meg a vonatkozó helyszíneket, pl. templomos romokat, végezzetek energiamunkát - mint pl. az Agartha meditáció -, hálómunkát, pl. ássatok el köveket.

  • A templomosok megkereséséről: sok csoport állítja be magát templomosnak, de az igaziak nem nyilvánosak.

  • A CERN-t eredetileg ide, Bajorországba tervezték Salzburg és München közé, de a Fényerők és az emberek ellenállása meghiúsította ezt (megj.: végül az osztrák-német helyett a svájci-francia határnál építették meg).

  • Az Agarthába vezető lejáratokról a Köngigssee tóban: azok a környező hegyekben vannak (megj.: egy gleccser vájta, nagyon mély tóról van szó meredek sziklafalak közt, érezhetően erős istennői energiával).

  • Prága jelentősége II. Rudolf császárhoz (az alkimisták pártfogójához) fűződik, de újra kell aktiválni. C. lehet, hogy a közeljövőben ír egy bejegyzést erről.


Hintersee


Isais istennő

Az ő energiája van lehorgonyozva itt. A templomosok az istennő védelmezői. Számos istennő örvény van a területen, pontos helyük még nem nyilvános. Ez a portál a fizikai és az éteri síkok között biztosít átjárást.

A kódszavak a portálhoz: Smaragd sugár és Valhalla.

Isais kincse: a tükör, amely egy mágikus tárgy a magasabb dimenziókba látáshoz, a kő, ami a Cintamani, és a tőr, ami aktiválja a Mjölnirt. A Sheran családnak van köze Japánhoz és Amateraszu istennőhöz. A tokiói császári palotában is van egy kincs: egy tükör, egy kő és egy kard, ami kvantum-összefonódásban van Isais kincsével. A tükör a jövő héten (nov. 3-9.) kerül aktiválásra a magasabb dimenziókból. Oktagonális (nyolcszögletű) mértan jellemzi, a Sheran család 8 ágú csillagával. (Megj.: az egyik festményen Sisi hajában is nyolcágú csillag látható.) Isais segíthet kapcsolódni a magasabb dimenziókhoz a Smaragd sugár által.


Meditáció a nem-fizikai templomosokkal való kapcsolódáshoz

Ez volt a műhely fő mozzanata. Létezik egy templomos szervezet az éteri és asztrális síkokon. Egyik rendeltetésük a fehér és szürke kalaposok tevékenységének felügyelete, ill. annak biztosítása, hogy ne árthassanak túlságosan a planetáris felszabadításnak. Figyelemmel kísérik a helyzet alakulását és várják, hogy kapcsolódjunk velük.


A meditáció főbb lépései:

1. Smaragdfényt lélegeztünk, amit aztán kiárasztottunk Berchtesgadenre, majd az egész térségre 100 km-es sugárral, hogy aktiválja a szent helyeket.

2. Behívtuk Isais istennő jelenlétét, hogy ereszkedjen fölénk és lépjen be a testünkbe.

3. Kapcsolódtunk a nem-fizikai templomosokkal, fölkértük őket, hogy lépjenek be ebbe a térségbe és aktiválják a templomos lovagokat.

4. Elképzeltük az Ashtar Parancsnokság egy anyahajóját fölöttünk, ami ATVOR sugarat küldött és aktiválta a szent helyszíneket, embereket, erőtárgyakat stb.

5. Elképzeltük a Kapcsolatfelvételt megtörténni ezen a helyen, ahogy az rég el lett tervezve.


(Megj.: közben egyikünk Mária Magdolnát látta fölemelt karddal, emlékezve, hogy ez az egyezményes jelképe az aktiválásnak. Volt, aki leginkább a Kapcsolatfelvétel energiájával érzett erős rezonanciát, mások a folyékony smaragd fénnyel, Isais istennővel stb. Nyilván ki-ki vállalt lélekfeladata szerint. A vezetett meditáció részletes leírása itt található.)

A Hochkalter


Kérdések és válaszok


  • Kérdés a térségben talált fekete kőről: különféle köveket találtak a barlangokban, de nem a Cintamanit.

  • II. Lajos bajor királyról: a Fényhez kötődött, pozitív titkos társaságokkal állt kapcsolatban.

  • A templomosok Oak Island-i kincsét megtalálták a sötét erők: dokumentumokat, aranyat, erőtárgyakat stb.

  • A 12:21, az Antarion átalakítás értelmében a valóságunk teremtésének öntudatlan, negatív (idő)hurkai, mint a múlt ismétlődései most valóban felbomlóban vannak, ahogy a múltbéli események negatív töltését transzmutálják és a tudatalattit terhelő anomáliákat is gyógyítják/gyógyítjuk.

  • Két fő típusa van az indiai smaragdoknak, az egyik a GKN-hez kapcsolódik, a másik típus Radzsgarh-ból a bőséghez.


Manifesztációs folyamat


Kötelezd el magad a gyógyulási folyamat mellett, összefügg a manifesztációval (megnyilvánítással, teremtéssel)! Ennek a képességünknek is gyógyulnia kell. Ez csupán egy nagyon rövid és alapvető összefoglaló, talán egy egész workshop lesz a témának szentelve.

Három alapvető lépés van:

1. Döntés (mentális sík)

Szükséges letisztázni, hogy igazából mit akarsz és kitartani mellette. Különböző al-személyiségeink vannak, önmagunk tudatalatti részei, amiknek különböző elképzelései vannak. Szükséges egyesítened ezeket a részeket ahhoz, hogy letisztázd, valójában mit akarsz. Ez a szabad akarat egy kulcsa. Amikor ezt tesszük, akkor az ÉN VAGYOK jelenléttel kapcsolódunk. Így függ össze a fölemelkedés, a gyógyulás és a manifesztáció.


2. Behívás, megidézés (érzelmi/asztrális sík)

Szenteld az érzelmi energiádat a célodnak. A döntésnek az érzelmi energiával való feltöltéséről van szó vizualizáció és átérzés által, olyan élénkké téve, amennyire csak lehet, érzések, érzetek, pl. illatok elképzelésével stb. és az öröm, hála stb. átérzésével.


3. Fizikai cselekvés (anyagi sík)

Tégy fizikai lépéseket, amik összhangban állnak a döntéseddel. A manifesztáció a fizikai síkon időbe telik, ne add fel, mielőtt megérkezne, tarts ki! Egy pohár víz manifesztálása néhány másodpercet vehet igénybe, egy házé már éveket. A teremtésed lehet nagyon pontos és részleteiben meghatározott.

Nagyon kevés ember képes igazán használni a szabad akaratát. Kis csoportok a legerősebb (azaz legtisztább) akarattal döntik el, hogy mi történik a bolygón, talán mindkét oldalon 100-100 ember. A Cabal vezetői tudják ezt. Meg kell erősítenünk a szabad akaratunkat. 

Ha úgy eddzük a szabad akaratunkat és manifesztációs képességünket, mint az izmokat, a Világosság erősebbé válik a Földön.

 (Megj.: az utóbbi időben sokat foglalkoztam ezzel a témával a Telegram csatornámon, ettől a bejegyzéstől kezdve.)

 
 Kérdések és válaszok a manifesztációról


  • Minden egyes tiszta döntéssel és azzal összhangban lévő fizikai cselekedettel összeomlik a Lurker egy-egy aspektusa.

  • Minél többen dolgozunk együtt, annál kevesebb időbe telik egy adott dolog megteremtése.

  • Ha tudatalatti mintázatok szabotálják a manifesztációs folyamatot, szükséges integrálnod ezeket, tehát magadba olvasztanod. Használd a smaragd lángot, hogy transzmutáld a Lurkert.

     

    Naplemente az Untersberg egyik csúcsáról

     

Köszönet Cobrának, a szervezőknek, résztvevőknek és a Fényerők minden közreműködőjének!

Köszönöm a figyelmedet!

Kérem, támogasd a munkám adományokkal, mert szükségem van rá, hogy továbbra is legyen időm és energiám ehhez hasonló ingyenes tartalmak elkészítésére. Meg tudsz hívni jelképesen egy étkezésre?
Köszönöm!
😇🙏🥣

Krisztián/Antran


Ha nem fér bele, szívből jövő jókívánsággal, áldással és e cikk megosztásával is segíthetsz. Hálás vagyok.

Ha még nem láttad, érdekelhet „Az Esemény és azon túl” c. videóm új, 2025-ös változata:

https://www.youtube.com/watch?v=NU-hOkJgpl0&t=2s

 

2025. október 17., péntek

Az Esemény és azon túl: új változat + teremtő gyakorlat

 Elkészült a nemrég Cobra által is hivatkozott 'Az Esemény és azon túl' című videóm új változata, ezúttal elsőként magyar nyelven. Vizualizációs és így manifesztációs segédanyag, aminek segítségével érzelmileg is átélhetőek a vágyott nagy változások.

 Az Eseménnyel kapcsolatban is igaz, hogy a puszta vágyakozás, sóvárgás és kergetés csak ugyanebből teremt még többet, ahogy pl. egy kapcsolat, vagy a pénz esetében is működik. Nem a puszta akarat teremt, hanem mindannak az összehangoltsága, ami bennünk él. Hogy a nagy változások társteremtésében igazán részt vegyünk, ahhoz 

szükséges belehelyezkednünk abba az állapotba, hogy már megvan, és a megfelelő időben meg is érkezik. 

 Egyszer egy nemzetközi találkozón mondásunkká vált, hogy "Az Esemény most van!".


A döntést azt hiszem, már mind meghoztuk, hogy a nagy idővonalak közül melyiket választjuk, persze érdemes újra és újra tisztázni és megerősíteni ezt a döntést. Javaslom, hogy használjuk arra az alábbi videót, hogy 

1) Beleéljük magunkat a nagy változásokba, érezzük át minden nehézségével és örömével együtt, ezután pedig

2) Tegyük a kezünket a szívünkre, lélegezzünk fényt a szívünkön keresztül pár percig, majd erőlködéstől mentes, könnyed játékossággal képzeljük el a saját életünket valamelyik tetszőleges szakaszban, figyeljük meg a részleteket és érezzük át mélyen azt a megelégedettséget, örömöt, hálát stb. Figyeljük meg, milyen érzés a testünkben lenni ebben az állapotban, hogyan mozog. Töltsünk el néhány percet ebben.

3) Vigyük magunkkal ezeket az érzéseket és válasszunk ki egy jelképet, amivel bármikor föl tudjuk idézni ezt az állapotot. Ezután nézzük meg, hogy milyen fizikai cselekedetek által tudjuk egyre jobban behozni a hétköznapjainkba pl. a testünk ellazításától kezdve a lakókörnyezetünk alakításán át a másokkal való kommunikációig. 

Természetesen többféle élethelyzettel, elképzeléssel is elvégezhetjük, ha úgy érezzük, hogy már elégszer ismételtük valamelyiket. Ezen kívül persze azt is megnézhetjük, hogy milyen cselekedetekkel segíthetjük elő a változásokat az információk terjesztésétől a tömegmeditációkon át a mozgalmakig és így tovább. 


 

2025. február 28., péntek

Egy másik valóságot látogattam meg: amit a jövőnkben láttam, attól eldobod az agyad! Örökre megváltoztatott

Az alábbi szövegről Cobra február eleji Phoenix-i workshopján tett fel kérdést egy résztvevő, a válasz lényege pedig, hogy ez a vízió nagyon is pontosan írja le azt, ami a jövőben történni fog. Korábban bővebben értekezett a fordított időhurokról, illetve hogy a jövőbeli énünktől (bizonyos értelemben felsőbb énünktől) érkező üzenetek fölerősödnek 2025-ben. A telepátia, távolbalátás, empatikus és egyéb pszionikus képességek témája feltűnően előtérbe került az USA-ban az utóbbi hónapokban: egyre több riport, podcast és interjú foglalkozik vele. Ami itt olvasható, talán az egyik olyan vonatkozása az Eseménynek, ami a legnagyobb meglepetéshez és a legmélyrehatóbb változásokhoz vezet.
 


Szerző: Luminous_83
Eredeti bejegyzés: https://www.reddit.com/r/AstralProjection/comments/1i8fenl/i_visited_a_different_reality_what_i_saw_in_our/?rdt=62759
Fordította: Antran a DeepL fordító (ingyenes verzió) felhasználásával


Egy másik valóságot látogattam meg: amit a jövőnkben láttam, attól eldobod az agyad! Örökre megváltoztatott.

 Volt egy álmom. Tudod, az a fajta, amikor fölébredsz, és azon tűnődsz, hogy vajon az agyadat épp most hackelte-e meg valami felsőbb hatalom. Annyira élénk, annyira valóságos volt, hogy még mindig nem vagyok meggyőződve arról, hogy véletlenül nem egy alternatív valóságba vetültem-e asztrálisan. És ebben az álomban valami hihetetlen dolog történt.

A világ egyik napról a másikra megváltozott. Semmi figyelmeztetés, semmi feljegyzés az univerzumtól, csak bumm - egy teljes kozmikus váltás. Nem volt apokalipszis (hála a csillagoknak - az egyetlen túlélési képességem a szarkazmus😂). Se zombik, se felénk száguldó aszteroidák, se hirtelen szalonnahiány. Ez valami sokkal rendkívülibb dolog volt.

Eszünkbe jutott, hogy nem vagyunk elválasztva egymástól.

Hagyjuk egy pillanatra, hogy ez belénk ivódjon. Minden fal, amit magunk köré építettünk - azok, amelyek miatt azt hisszük, hogy kis szigetek vagyunk, amelyek egyedül úsznak egy hatalmas óceánban - eltűntek. És hirtelen éreztük egymás érzelmeit. Az összeset. Nyersen, szűretlenül, és őszintén szólva, pokolian elsöprően. Képzeld el, hogy egyszerre görgeted végig mindenki érzelmi Facebook-posztjait, de ahelyett, hogy csak néznéd, érzed őket. Igen, ilyen volt.

 A kapcsolódás első pillanatai

Kicsiben kezdődött. Felébredtem az álomban, és arra gondoltam: Hmm, valahogy... másképp érzem magam. Nem tudtam hova tenni, amíg a kezembe nem vettem a csésze teámat, és azonnal könnyekben törtem ki. Nem azért, mert a tea rossz volt (bár az íze olyan volt, mintha valaki a kétségbeesés fogalmát főzte volna le), hanem mert a három ajtóval arrébb lakó szomszédom teljes egzisztenciális válságba került, miután a macskája semmibe vette őt. És valahogy én is éreztem ezt😳.

Ahogy kiléptem, olyan volt, mintha valaki 100-ra tekerte volna az érzelmi tárcsát, majd eldobta volna a kapcsolót. Egy olyan nő diadalát éreztem, aki elsőre párhuzamosan parkolt (egy hős, őszintén szólva). Éreztem az egzisztenciális kétségbeesést, ahogy valaki kinyit egy zacskó chipset, és rájön, hogy az nagyrészt levegő, éreztem egy barista dühét, aki a napi harmadik Karenjével bajlódik, és próbál higgadt maradni, miközben az univerzum csendben minden emberi frusztráció bokszzsákjává teszi őt. Éreztem egy gyermek izgalmát, aki felfedezi az első szivárványát. Olyan volt, mintha mindenki érzéseinek medencéjébe dobtak volna, és hadd mondjam el, mély volt. Nagyon mély.

 A nagy érzelmi kaszkád

Eleinte kaotikus volt. Teljességgel kaotikus. Az emberek úgy botorkáltak ki otthonukból, a mellkasukat fogva, mintha épp most futottak volna le egy maratont, és közben érzelmi összeomlást kaptak volna. Egy pizsamás fickó a járdaszegélyen ült, felváltva zokogott és vihogott. „Érzem egy kisgyerek örömét, aki most tanulta meg, hogyan kell kimondani, hogy » kocsi«, és egy anyuka stresszét, aki próbálja elaltatni!” - kiabálta. Egy szemetesre mutatott. „Az a szemetes? Elárulva érzi magát, mert két napja nem ürítették ki. De azért feldolgozza!” Biztos vagyok benne, hogy az a szemetes most az én totemállatom.

De nem volt minden rossz. Persze, lehengerlő volt - mintha 5 Red Bullt meginnék, aztán megpróbálnék meditálni -, de furcsán szép is volt. Nem tudtál többé elbújni. Mindenki falai leomlottak, és nem volt hely a színlelésre. Finomítatlan volt. Zűrös. És annyira, de annyira valóságos.

A süket duma halála

 Hadd mondjam el, hogy a sz*rakodás aznap meghalt. Teljesen. Örökre. Többé már semmit sem tudtál megjátszani. Ha valaki azt mondta, „Jól vagyok”, miközben belsőleg örvényben volt, tudtad. Ha egy politikus üres ígéretekkel teli beszédet mondott, a bűntudata gyakorlatilag arcul csapott. A vezérigazgatók nem bújhattak a „csapatépítő kezdeményezések” mögé, miközben kizsákmányolták a dolgozókat, mert az érzelmi visszahatás akkorát ütött rajtuk, mint egy tehervonat.

Még az Instagram is felismerhetetlenné vált. Eltűntek a #boldogságos posztok és a kamu mosolyok. Ha valaki megpróbált egy tengerparti szelfit posztolni, miközben titokban sírt a hitelkártya-adóssága miatt, az igazság neonként sugárzott. Az influenszerek tömegesen léptek ki, mert nem tudtad úgy eladni a fehérjeport, hogy közben belül halottnak érezted magad - többé senki sem rezgett vele.

Az ölelés-apokalipszis

Aztán jöttek az ölelések. Ó, az ölelések! Akkor kezdődött, amikor valaki úgy döntött, hogy kiöleli magából. És hadd mondjam el, gyorsabban terjedt, mint a fing egy zsúfolt liftben. Idegenek ölelkeztek az élelmiszerboltokban. Az emberek megölelték a futárokat. A szomszéd kirohant és úgy megölelte a postást, hogy az elejtette az Amazon csomagját. Nem számított. Mindenkinek csak kapcsolódásra volt szüksége.

Még a harag is produktívvá vált. Valaki azt kiabálta: „Mérges vagyok rád!”, mire a másik azt válaszolta: „Tudom, és érzem, és sajnálom”, és hirtelen egymás karjaiban zokogtak. Közúti dühöngés? Elmúlt. Nem tudtál úgy dudálni valakire, hogy ne érezted volna át a gyerekkori traumáját, és hadd mondjam el neked, ez megváltoztatja a dolgokat.

 A kapzsiság és kizsákmányolás összeomlása

Itt kezdtek igazán érdekessé válni a dolgok. A kapzsiság nem élhette túl. Többé már nem csak etikátlan volt, hanem fizikailag is elviselhetetlen. Képzeld el, hogy milliárdos vagy, és hirtelen átérzed minden alulfizetett munkás elkeseredettségét, aki az életmódodat lehetővé tette. Jeff Bezos valószínűleg egy hétre magzati pózba kuporodott.

A háborúk egyik napról a másikra leálltak. A környezetszennyezés lelassult, majd megszűnt. Nem bombázhattál le egy falut, vagy nem önthettél szennyet egy folyóba, mert az érzelmi ára kiütött volna. Egész iparágak omlottak össze, de ez senkit sem érdekelt, mert rájöttünk, hogy amit igazán akartunk, az nem a pénz volt - hanem a kapcsolódás.

A bolygó (és önmagunk) gyógyítása

A kapzsiság eltűnésével az emberiség a gyógyítás felé fordította figyelmét. És szent sz*r, de nagy szükségünk volt rá! Az emberek, akik évtizedekig hordozták a traumát, végre kiengedték, mert tudták, hogy nincsenek egyedül. A terápiás ülések csoportos ölelésmaratonokká váltak. A gyász közös élmény lett, nem pedig magányos teher.

És a Föld? Ó, a Föld virágzott. Éreztük a fák lélegzését, az óceánok sóhaját, a hegyek magasan és stabilan álltak felettünk. Az emberek fákat ültettek, folyókat tisztítottak, és nem voltak többé s*ggfejek a bolygóval szemben - nem azért, mert muszáj volt, hanem mert úgy érezték, hogy ez a helyes.

A világ, amely fölébredt

 Amikor fölébredtem az álomból, könnyek folytak végig az arcomon - nem a szomorúságtól, hanem a látottak elsöprő szépségétől. Ez nem csak egy álom volt - ez egy pillantás volt arra, amik lehetnénk. És a legszívszorítóbb rész? Lehetségesnek éreztem. Kézzelfoghatónak. Mint egy elfeledett igazság, ami mélyen bennünk van eltemetve, és arra vár, hogy emlékezzünk rá.

Képzeljük el, hogy minden nap egy olyan világban ébredünk, ahol a kedvesség nem a kivétel, hanem a szabály. Ahol senkinek sem kell a semmibe kiabálnia a figyelemért, mert már eleve mindenki meghallgatja. Egy olyan világot, ahol a fájdalmat nem elrejteni vagy elítélni kell, hanem tartani és megosztani, amíg meg nem puhul és fel nem oldódik a kollektív együttérzés fényében.

Ebben a világban a szeretet nem csak egy múló érzelem volt - hanem egy erő. Minden interakcióba, minden döntésbe beleszövődött. Az emberek nem féltek megmutatni a szívüket, mert a sebezhetőség már nem jelentett kockázatot - hanem hidat jelentett. A kapcsolatok mélyebbek, gazdagabbak, őszintébbek voltak. Nem voltak játszmák, nem volt kételkedés, nem volt „mit értett azon az üzeneten?” ostobaság. Csak tiszta, hamisítatlan kapcsolat.

Konfliktus még mindig létezett - persze, hogy létezett. De más volt. Nem lehetett gyűlölni valakit, ha érezted a félelmét, a bánatát, a reményét. A viták a megértés lehetőségévé váltak, nem pedig csatatérré. A vezetők nem hatalommal uralkodtak - együttérzéssel irányítottak, szívükben érezték minden döntés súlyát. Képzeljünk el egy olyan kormányt, amely nem kapzsiságból vagy becsvágyból cselekszik, hanem a felelősség mély érzéséből minden egyes lélek iránt, akit szolgál. Képzeljük el, hogy az intézkedéseket nem a haszon, hanem a szeretet alakítja.

 És a kreativitás - ó, a kreativitás! A művészet úgy virágzott, mint még soha, mert minden festmény, minden dal, minden történet a kollektív érzelmek súlyát hordozta. Nem csak megnéztél egy filmet - érezted, átélted, belélegezted. Minden ember művész lett, aki az érzelmeit valami gyönyörűvé, valami igazivá szövi.

A Föld gyógyulni kezdett. A természetet nem úgy kezeltük, mint valami különálló dolgot, hanem mint önmagunk kiterjesztését. A környezetszennyezés megszűnt, mert senki sem bírta tovább érezni a Föld fájdalmát. Fákat ültettünk, folyókat tisztítottunk meg, helyreállítottuk a talajt - nem kötelességből, hanem mert úgy éreztük, hogy helyes. Mert úgy éreztük, hogy önmagunk egy részét gyógyítjuk meg.

És a magány? Eltűnt. Nem azért, mert hirtelen mindenkit körülvettek az emberek, hanem mert végre megértettük, hogy sosem voltunk igazán egyedül. Minden érzésünk közös volt, visszhangra talált, és megértették. Azok az emberek, akik egész életükben láthatatlannak, értéktelennek vagy nem szeretettnek érezték magukat, hirtelen a kapcsolódás szövedékébe burkolóztak. Képzeld el a megkönnyebbülést, amikor a kétség árnyéka nélkül tudod, hogy számítasz. Hogy az örömöd, a fájdalmad, a létezésed szétáradt és mindenkit megérintett körülötted.

Ez a világ nem volt tökéletes, de eleven volt. Teljesen, vibrálóan élő. Nem volt zsibbadt, nem volt távolságtartó vagy apátiában fuldokló - ébren volt. Minden pillanat számított, mert minden pillanat közös volt. Minden ember számított, mert minden embert éreztek.

Amikor felébredtem, sokáig feküdtem ott, bámultam a plafont, és azon tűnődtem, miért ne lehetne ez a világ valóságos. Talán mégis lehet. Talán nem csak egy álom volt, hanem egy tervrajz, egy sugallat az univerzumtól, ami elmondja nekünk, hogy mire vagyunk képesek. Mi lenne, ha többé nem tennénk úgy, mintha különállóak lennénk? Mi lenne, ha úgy döntenénk, hogy érzünk, kapcsolódunk, szeretünk - nem majd egyszer, hanem most?

 Állandóan arra a világra gondolok. Arra gondolok, hogy mennyivel könnyebb lenne a szívünk, mennyivel kedvesebbek lennénk magunkhoz és egymáshoz. Arra a szépségre gondolok, amit létrehozhatnánk, az életekre, amelyeket átalakíthatnánk, a gyógyulásra, amelyet végre elkezdhetnénk. És azon tűnődöm - mire várunk még?

Nem tudom, mi volt az, és még mindig nem dolgoztam fel, de valóságos volt, és sokkal kézzelfoghatóbb, mint a mindennapi valóság. És egyszerűen mély késztetést érzek arra, hogy mindenkinek meséljek róla/megosszam az emberekkel, abban a reményben, hogy ez elülteti valaminek a magját, ami valósággá❤️ válhat.


-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------


A szerző utólagos kiegészítése: Minden redditelőnek, aki időt szánt arra, hogy elolvassa az álmomat:

Szent szar😳, ez felrobbant!!!! Szívből kell mondanom valamit: mindannyian lehengereltetek - a lehető legjobb értelemben. Amikor posztoltam az álmomról, soha az életben nem gondoltam volna, hogy ennyi embert fog megérinteni. A hozzászólásaitokat és a szeretetről, reményről és inspirációról szóló üzeneteket olvasva totál elsírtam magam. De azért boldog könnyekkel. Tönkretette a sminkemet - úgy kezdtem az olvasást, hogy „ szexi füstös szemek”, és a végén „megvert hátsó sikátoros prosti” lett a végeredmény 😂😭...

Látni, hogy ez milyen mélyen rezonált ennyi emberrel, az egyik legalázatosabb és leggyönyörűbb élmény volt. Minden egyes hozzászólást elolvastam, és bár nem tudok mindenkinek válaszolni, tudjatok róla, hogy mélyen érzem a kedvességeteket és az összekapcsolódást. Olyan ez, mint egy óriási csoportos ölelés az interneten keresztül, és soha nem gondoltam volna, hogy ezt irónia nélkül mondom.

Szeretnék még egy hatalmas köszönetet mondani az összes kitüntetésért - el vagyok ájulva😭😱! Ha belegondolok, hogy idegenek időt, energiát és igen, Reddit érméket szántak arra, hogy kifejezzék elismerésüket, egyszerűen elszáll az agyam. Még sosem kaptam díjat korábban - most úgy érzem, mintha most nyertem volna az Oscar-díj Reddit-egyenértékét - csakhogy a trófea helyett idegenek mondták el, hogy megríkattam őket. Elég közel van hozzá💪🏼! 😂

 Gyerekkorom óta arról álmodtam, hogy író leszek. Az, hogy valami, amit írtam, ilyen módon megérintette az embereket - ez egy olyan megerősítés, amiről nem is tudtam, hogy szükségem van rá.

De ez a bejegyzés nem rólam vagy az egómról szólt. Azért osztottam meg ezt az álmot, mert úgy éreztem, hogy ez egy üzenet - nem csak nekem, hanem mindannyiunknak. Prófétikusnak éreztem, mint egy pillantást arra, hogy mivé válhatunk, ha a megosztottság és a félelem helyett az együttérzést és a kapcsolódást választjuk. Nem azért mondom ezt, hogy grandiózusan hangozzak, vagy hogy úgy, mint valami misztikus Wi-Fi kapcsolat az univerzummal (mert, lássuk be - én még mindig az az ember vagyok, aki azt mondja, hogy „ neked is”, amikor a pincér jó étvágyat kíván😬😳).... Csak érzem ezt a mély vonzást és felelősséget, hogy megosszam, hogy elültessek egy magot a kollektív tudatunkban.

Ha van valami ötletetek, hogyan tudnám ezt még több emberrel megosztani, szívesen meghallgatom. Nem arról van szó, hogy virálisan terjedjen, vagy hogy elismerjenek - ez tényleg nem érdekel -, hanem arról, hogy emlékeztessen mindannyiunkat arra, hogy mi lehetséges. Látod, ha hiszed, és ha elég sokan tudunk elképzelni egy kedvesebb, jobban összekapcsolt világot, akkor tényleg hiszem, hogy meg tudjuk valósítani🥰. Minél többet gondolunk rá és minél többet képzeljük el - annál közelibbé és kézzelfoghatóbbá válik.

Szóval köszönöm - köszönöm az időtöket, a kedvességeteket, a támogatásotokat és a hajlandóságotokat, hogy valami jobbat képzeljetek el. Ti ezt az álmot még szebbé tettétek, mint amire valaha is számítottam. Álmodjunk, képzeljünk és teremtsünk tovább együtt - mert talán, de csak talán, ez az álomvilág közelebb van, mint gondolnánk. Minden forradalmi ötlet, minden tudatváltás egy gondolatként kezdődött valakinek az elméjében. Amikor valamit élénken elképzelünk, nem csak elképzeljük - elkezdünk életet lehelni bele. Minél többen csatlakoznak ehhez a vízióhoz, annál erősebbé és kézzelfoghatóbbá válik, mintha téglákat raknánk hozzá, hogy hidat építsünk az álom és a valóság között. El fogunk jutni oda, ábrándozásról ábrándozásra. Szeretettel mindannyiótoknak ❤️❤️❤️



Pár a hozzászólások közül:


~ Ez az egyik legjobb dolog, amit hosszú ideje olvastam. Köszönöm, hogy megosztottad! Gyönyörűen leírtad.



~ Teljes szívemből hiszem, hogy pontosan ez az, ahová tartunk. Ez az ébredés, amit most mindannyian megtapasztalunk - a fény kiárad a földre, a „villanás”, amit az emberek megjósolnak. Ez történik.

Az elmélyülésnél/szembenézésnél tartunk. Ezután jön a megélt szeretet-egység. De ezt a lehetőséget most arra kell használnunk, hogy reflektáljunk önmagunkra, kitisztítsuk a saját szennyünket, és megtanuljunk teljesebben szeretni.

Nagyon sok ember változik most, növekszik, megért, és amint elérjük a fordulópontot, ez a változás ezt fogja előidézni.

Azok közülünk, akik tudják, hogy ez a valóság, akik szeretnek, és akik fénymunkát végeznek most, azok a fő okai közt vannak annak, hogy ez az ébredés megtörténik. Azzal, hogy megváltoztatjuk magunkat, megváltoztatjuk a világot.

Annyira szeretem ezt a bejegyzést! Köszönöm, hogy megosztottad!


~ Nekem is volt egy ugyanilyen álmom, mint a tiéd. Ez volt az első alkalom, hogy egy barátom is megjelent az álmomban, és reggel írtam neki egy üzenetet, és ő is ugyanezt álmodta. (…)

2024. november 20., szerda

Útmutató horgonyzóknak a 11:11 Átjárót záró szertartásokhoz

Fordította és összeállítota Antran a https://1111doorway.org/anchors/ oldal alapján


11:11 AN AMUA szertartások, 2024. nov. 9-23.

A 11:11 AN AMUA (jelentése: Egységben, egyesült minőségben továbbhaladás) szertartásokkal bezárjuk a 11:11 Átjárót, a 11:11, az AN (egyesülés, egyesült minőség) és az A’MU’A (továbblépés, továbbhaladás az új korszakba) és a Fehér Sárkány erőinek, energiáinak összehozása által.

A szertartások jeles napjai:

Nov. 11. ~ A 11:11 Átjáró bezárásának kezdete

Nov. 22. ~ A 11:11 Átjáró végső zárása

Nov. 23. ~ Betekintés abba, hogy mi rejlik a 11:11-en túl

Előkészületek

Segít, ha ismerjük a 11:11 Átjárót, az AN-t és a Fehér Sárkányt. Ha még nem ismered őket, íme néhány anyag róluk:

Anyagok a 11:11 Átjáróról

Magyarul (ill. felirattal):

Angolul:

Fényképutazások (galériák) az összes kapuról: https://journey.emanaku.com/


Anyagok az AN-ról és az AN szívéről:

Angol nyelvű videók az AN Szívéről (Solaraék perui „központjáról”, magyarul lásd följebb az aktiválásokról szóló bemutatóban):

Az AN Szívének honlapja (javasolt fordító itt): https://anvisible.com

Az AN•TAWA szertartások 2022-23-ban (lásd a fönti bemutatóban is): https://anvisible.com/an-tawa/


Anyagok a Fehér Sárkány Fölébresztéséről Ázsiában:

Fényképutazás Solara műhelyfoglalkozásairól és szertartásairól Japánban, 2024 januárjában (egy részük magyarázattal a fönti bemutatóban is megtalálható):
https://anvisible.com/awakening-the-white-dragon/

Nogi interjúja Solara-val a 11:11 • AN • AMUA-ról és a Fehér Sárkányról (felirattal):
https://www.youtube.com/playlist?list=PLQ_OqYp8HTefUL1cRxNfM54OVPd_lUagI

Kenta Hayashi: A Fehér Sárkány dala (a szertartások képeivel):




Mit tehetnek a horgonycsoportok?

Egyesülj Időtlen, Igazi Önvalóddal

A csoportjaitokban mindenkinek szükséges egyesülnie Időtlen, Igaz Önvalójával. Ezen van a fő hangsúly.

Ezeket a szertartásokat nem „kicsi emberekként” végezzük, hanem Időtlen, Igazi Önvalónkkal együtt.

A csoportotokban mindenki kinyilatkoztathatja:

Engedélyt adok magamnak,
hogy teljesen megtestesítsem
Időtlen, Igazi Önvalómat

Szükséges újra és újra elvégezni ezt, amíg valóban igaznak nem hangzik, ill. érződik.
A tudatosság változásával immár fontosabb annál, hogy mit csinálunk, az hogy milyen minőséget megtestesítve tesszük, tehát a valódi Jelen-lét a lényeg, ÉN VAGYOK jelenlétünk megtestesítése az anyagban, a fizikai testben. Ennek eszközei a mozgásgyakorlatok, mudrák.

A szertartáshoz ajánlott a fehér, vagy fehér alapon magenta, esetleg más élénk színnel kiegészített öltözet. A fehér az Egység jelképe, ahogy a fehér fény tartalmazza a szivárvány összes színét. A magenta az AN színe, amely szintén az Egységet fejezi ki. Mint minden jelkép, ez is a tudatosság összpontosítását hivatott támogatni. Fehér, rózsaszín, és/vagy magenta rózsaszirmokat is használhatunk a szertartástérben szétszórva.


Gyakorlatok a szertartásokra


Kezdjünk azzal, hogy „Itt vagyok Én ~ Itt vagyunk Mi ~ Ami elég, az elég! ~ A játéknak vége!”.

(a továbbiak lehetnek bármilyen sorrendben; találjátok meg azt, ami számotokra megfelelő)

Elvégezhetitek a 11:11 mudrákat, lásd: https://youtu.be/KlpLrcAHn2A

Meghallgathatjátok és/vagy énekelhetitek a „Family of AN” (Az AN családja) dalát Matisha-tól, amit minden órában elénekeltek a 11:11 Átjáró megnyitásának teljes 38 óráján át Egyiptomban, 1992-ben. Egy része hallható az első kapu megnyitásáról szóló videóban (lásd fönt), vagy letölthető itt: https://mercado.nvisible.com/store/products/the-family-of-an-matisha/

Eljárhattok párat a 11:11 szent táncai közül, ha elegen vagytok hozzá (és tudjátok, hogyan táncoljátok el őket). Különösen ajánlott a

Végezzétek el a HU•TAWA•HU-t (feliratos):

https://youtu.be/7Ih-Mr1A8FY

Végezzétek el a Csendes szemlélődők gyakorlatát: https://youtu.be/z3g_Els5RXM
Módosítás: a végén, miután mindenki lehajolt Pachamama-hoz (a Földanyához), álljatok föl egyesével (óramutató járásával megegyező irányú sorrendben) és végezzétek el a vonatkozó mudrát:

Itt vagyok Én.
Itt vagyunk Mi.
Ami elég, az elég!
A Játéknak Vége!

Hozzáadhatjátok a Nap • Hold • AN meditációt: https://t.me/felszabadulas/130

A szertartás végét jelölheti a Pa’a: https://youtu.be/Mmqujy1ild8

A fő eszközök az “Itt VAGYOK ÉN” és a HU•TAWA•HU.

Magyar nyelvű bemutató a gyakorlatokról: https://mega.nz/file/kLRGwADL#ESnMnKSUPqv-pNhq5p1vM7l3gvJTQyb_-mdRD3d-5O4
(Letöltés a zöld „Download” gombbal, laptopon, vagy asztali gépen ajánlott megnyitni.)

Köszönjük!

Köszönjük, hogy részese vagy ezeknek a hatalmas szertartásoknak!



2023. augusztus 12., szombat

Bőség, közösség, teremtés: együtt csodákat tehetünk


Több évnyi kitartó, tudatos építkezés, teremtő folyamat eredményeként nemrégiben megérkezett az örömhír: az Isteni Fény Háza kezdeményezés képében a megvalósulás kapujába ért egy nemzetközi jelentőségű spirituális központ létrehozása. A Központ helyszínt, alapot biztosíthat a találkozáshoz, fénymunkához, közösség- és hálózatépítéshez, gyógyítás/gyógyuláshoz, tanítás/tanuláshoz, fejlődéshez, növekedéshez és nem utolsósorban egy Istennő szentélynek is. Mindez a gödöllői istennő örvény területén, egy csodálatos energetikájú és szépségű helyen Domonyvölgyben.

A helyszín a nagylelkű támogatók közreműködésének és a kezdeményezők kitartó munkájának hála 3 évre biztosan rendelkezésre áll. Nagyszerű lehetőség ez arra, hogy magasabb szintre lépjünk a közösséggé válás és a fényhálózat építésének kulcsfontosságú folyamatában. És arra is, hogy végre kezeljük és megoldjuk a fénymunkás körökben, és Magyarországon különösen jellemző anyagi természetű nehézségeinket, elakadásainkat egyéni és közösségi szinten egyaránt. Lássuk, hogyan! Ahhoz, hogy a központot élettel, programokkal tölthessük fel és ennek megfelelően alakíthassuk, szélesebb közösségi együttműködésre és hozzájárulásra, többek közt bizony pénzre is szükség van. Tudjuk, ez kényes téma, ugyanakkor a sok kicsi sokra megy elvén, közösségi finanszírozással, illetve összedolgozással egyszerűen elősegíthetjük a központ megnyitását és működésben tartását, közben szintet lépve. A téma alapvető fontosságú, éppen ezért érdemes tisztázni és közös gondolkozást, illetve beszélgetéseket kezdenünk róla.



Először is, röviden tekintsük át, honnan hova tartunk. Már majdnem 5 évvel ezelőtt is szó volt itt a közösségi pénzügyekről. Akkor és azt követően nem sikerült meghaladnunk ezeket a nehézségeket, ami súlyos következményekkel járt.

A rendszer, amit csak mátrixként emlegetünk, a szétválasztottságra, elkülönítésre és sokrétű feltételekre, korlátozásokra épül. Ez hiányt és szűkösséget teremt. Olyan körülményeket, amik önmagát újratermelő ördögi körbe hajszolták az embereket, akik így saját közös (elme)börtönünk alkotóivá, fenntartóivá és börtönőreivé váltunk. Ennek fontos része az alapvető biztonságérzet hiánya és az ebből fakadó, túléléssel kapcsolatos szorongások, félelmek. Főleg a gyökércsakrás energiákhoz tartozó ügyek. Jelentős részben önkorlátozó hitrendszerek által képződik mindez, amik alatt persze traumák húzódnak, életeken át. Jelentős tényező a megfelelés, a szégyenérzet, az önbecsülés hiánya, a hitetlenség és így tovább. Csupa olyan alacsony rezgésű tudatállapot, melyek átlényegítésére van szükség ahhoz, hogy a hiánytudatosság helyett bőségtudatból teremtsünk. Kulcselem még az elterjedt nézet (elmeprogram), ami szerint a pénz eleve romlott, ahogy a rendszer is, és a „tisztes szegénység” lenne a becsületes dolog.


Ha a pénzt, ami önmagában puszta eszköz – tudatosan vagy tudat alatt - eleve rossznak, gonosznak, mocskosnak tekintjük, távol is fogjuk tartani magunktól, az elmeprogram célja pedig pontosan ez.


Sokan gondolják úgy alternatív körökben, hogy ott, ahol igazán jó dolgokért dolgozunk, szó sem lehet pénzről, különben „valami bűzlik”. Néhány évvel ezelőtt magam is így gondoltam. Azonban be kellett látnom, hogy éppen ez az önkorlátozó gondolkozásmód az egyik mechanizmus, ami biztosítja, hogy a rendszer átalakításáért dolgozóknál az állandó erőforráshiány legyen a jellemző. Közben a rendszert kiszolgáló hitrendszerek és tevékenységek pedig jövedelmezőek. Az igazán felemelő, építő, tápláló, tehát istennői jellegű törekvések leválasztása a pénzről és az anyagi alapokról a mátrix urainak érdekeit szolgálja.
Egy másik jelentős akadály a fogyasztói, nézői hozzáállás általánossá válása a kultúránkban. Minden téren nagyon kevés ember „csinálja a műsort”, a sokaság pedig passzívan fogyasztja, mellérendelő, társteremtői módon való együttműködés helyett.

Minden szerveződésben szükség van anyagi alapokra, különösen elérhető felületekre, helyekre és persze emberekre, akiknek van elég idejük és energiájuk minőségi munkát végezni, működtetni mindezt. Mint tudjuk, az anyag is összesűrűsödött energia. Természetesen minden önmagunkból indul, így először a saját elképzeléseinket, hitrendszereinket és reflexeinket szükséges megvizsgálnunk és átírnunk, ahol érdemes. A saját lényünkben és életünkben megvalósított változások hatnak a valóságunkra, kapukat nyitnak meg. A folyamatok elkezdenek összeérni, összekapcsolódni és közös áramlatokat alkotni. Így változtatjuk meg a világot önmagunk megváltoztatásán keresztül.



Az energia (magyarul erő) kölcsönös áramoltatása által megtapasztaljuk az egymást kiegészítő sokféleség egységét és bőségét. Mindenkinek másban vannak nehézségei és erősségei, és ezek kiegészíthetik egymást. ☯️


A közösség tagjai kölcsönösen támogathatják egymást, és ezzel az egész közösséget is, méghozzá hatványozottan. Amit egymásnak adunk, ránk is visszaszáll, és minél többen működünk együtt, minél magasabb szinten, ez annál jobban fölerősödik. Rajtunk múlik, hogy negatív, vagy pozitív irányban. Minden percben döntéseket hozunk arról, hogy hova hangolódunk. Dönthetünk úgy, hogy lebontjuk az elkülönülés falait bent és kint. Így el tudunk jutni oda, hogy többé nem kell külön-külön, egyedül küszködnünk, hanem elfoglaljuk helyünket az Élet mandalájában. Ez tele van összeköttetésekkel és áramlással, ahogy az a természet szervesen önszerveződő rendszereiben is megfigyelhető az egyes élő szervezetektől az ökoszisztémákig. Ebben a mandalában mindannyiunknak megvan a maga helye és szerepe.


Ha a fizikai síkon akarunk változást, akkor fizikai cselekvésre, együttműködésre, találkozókra is szükség van, egy biztos, saját működtetésű helyszín pedig magasabb szintre emeli mindezt.


A följebb kifejtett fejlődés egy bázisáról, alapjáról van szó, ami lehetőségek sokaságának ad teret. Rengeteg inspirációnak, jelentős találkozásnak, kölcsönös tanulásnak, gyógyulásnak, lélekcsaládok egyesülésének és megannyi más lehetőségnek, nemzetközi együttműködéssel különösen. A közösségi tér megadja az alapot a valódi közösséggé fejlődéshez, ami nem csak rendkívül időszerű, hanem szükségszerű is a Nagy Átmenet idején. Valódi fényközösségekhez pedig nyitott szívekre és kellően oldott, kitisztított alsó csakrákra van szükség, amiben nagy szolgálatot tehetünk e gyógyító központ által. Egyénileg és közösségileg is nagyokat léphetünk előre a korszak-, ill. tudatváltás folyamatában, a Föld felszabadításáért.



A későbbiekben a finanszírozás és működtetés terén is sokféle lehetőség megnyílhat, pl. pályázatok, önkéntesprogramok stb. által, azonban most, a kitűzött szeptemberi megnyitáshoz és az első lépésekhez különösen szükség van a közösségi támogatásra. Ahogy a kezdeményezés bővebb bemutatkozó felhívásában (magyarul az angol szöveg alatt) olvasható, ez sokféle tevékeny közreműködést jelenthet; pl. rendszeres szívből jövő áldást, támogató meditációt, önkéntes munkát, tárgyi, vagy pénzbeli hozzájárulást.

Pl. 1-2-3 ezer forint a többségnek nem megterhelő összeg, pláne azzal összehasonlítva, hogy mi mindenre költünk nap mint nap, azonban amikor a sok-sok ezres spirituális közönségből csupán pár ezren összeadunk ennyit, akkor már csodákat lehet művelni. Ez egy olyan lehetőség, amivel összefogva tudunk élni, és ami által minden résztvevő számára további lehetőségek nyílnak meg.

E kezdeményezés lelkes támogatójaként, immár csatlakozva hozzá, arra kérek minden kedves olvasót, hogy fontolja meg, mi az, amivel szívből hozzá tud járulni, és ha vezettetést érez rá, tegye meg az itt található elérhetőségeken (magyarul az angol szöveg alatt)! Köszönöm! Hálás vagyok. 🙏