A háború vége II. rész: Benső átalakítás és átalakulás

Jó oka van annak, hogy bő három év telt el az első rész megjelenése óta. A téma alapvető fontosságú, és ahogy az események megmutatták, illetve mutatják, bőven volt, van még megoldani való feladatunk ezen a téren. Nem sokkal a fönt említett cikk közzététele után, 2020 elején pontosan a cikkben tárgyalt, külsővé terebélyesedő benső feszültségek, be nem gyógyított traumákból eredő benső, egyéni küzdelmek, háborúság kivetülései és egymásra vetítése szaggatták szét a korábban világszinten példamutatónak számító magyarországi Cobra hálózatot és annak központi csoportjait. Sokan közvetlenül tapasztaltuk, érzékeltük a szétáradó, súlyosan romboló energiákat, és az energetikai, ill. verbális hadjárattá fokozódó konfliktust... Az összeomlás – ami az első részben is említésre került, mint a konfliktusok lehetséges következménye - több szinten megjelent, bizonyos tervek, al-idővonalak, az együttműködés, lélek- és fizikai csoportok, energiaörvények összeomlásától egészen a még fennálló globális rendszer lassú összeomlásának kézzelfoghatóvá váló folyamatáig.

A benső-külső konfliktusok természetével kapcsolatban már 2019-ben megkezdődött, és az első részben tárgyalt tudatosodási folyamat nem tudta teljesen visszafordítani a minden oldalon javában zajló elidegenedést, utólag visszatekintve elmondható, hogy valószínűleg nem is tudta volna. Ez a tudatosodási folyamat talán éppen a kibontakozóban lévő események – illetve akár azok előérzetének – következménye, folyománya volt, vagy talán az egész ügynek, mindenestül éppen ez a tudatosodási folyamat a lényege és az értelme. A felismerések pedig, bár nagyon fájdalmas módon, nagy veszteségek árán születtek, de mégis hasznosíthatók. A szeretetkapcsolatok és a közösségben rejlő lehetőségek elvesztése nyilván nem használ, de pl. az illúzióvesztés, a téves elképzeléseinkből való kiábrándulás bár fájdalmas, de nagyon is hasznosítható, sőt, szerves része az ébredés folyamatának.

A jelen körülmények közt nehezen elkerülhető nehézségek meghaladásához nagyon is érdemes önvizsgálatot tartanunk, és levonnunk a tanulságokat.

 Ugyanis a lényeg éppen az, hogy kifelé, másokra mutogatva nem tudjuk meghaladni a nehézséget, megoldani a kihívást, amit pontosan a felelősséget kívülre, másokra, a külvilágra hárító hozzáállás hoz létre. A forrása mindannak, amiről itt szó van, maga az elválasztódás, a szétválás, elkülönülés paradigmája, ami a sötét út alapelve. Lisa Renée szerint az első számú arkhóni megtévesztő stratégia: Oszd meg és uralkodj! Ez szorosan összefügg a kettes számú Áldozat-Elkövető szerepekkel, játszmákkal, és a többivel is, mindegyik az elválasztódás körül forog (3. Szexuális bántalmazás és nyomorúság, 4. Gyermekbántalmazás és -áldozat, 5. Nőgyűlölet). Az elválasztódás teremti meg a tudatállapotokat, amik a Sötétséget szülik, illetve táplálják. Az egyik legfőbb megtévesztés pedig az, hogy ez a szétválasztottság, szélsőséges dualitás maga a természet rendje volna. A másik arra irányul, hogy megfeledkezzünk saját teremtő erőnkről, és mi magunk teremtsük meg, illetve tartsuk fenn mindezt pl. a gondolkodásunkat, érzelmi reflexeinket, viselkedésünket átható háborús mintákon keresztül.

Az első részben megállapítottuk, hogy a háború maga, lényegét tekintve egy - a traumák által - szétválasztottságot termelő és elmélyítő mechanizmus. Ami azt illeti, a háborúról alkotott fogalmunk eleve a sötét, szétválasztó tudatosságot tükrözi. A magasabb megközelítésekben (mondhatni 5D-s tudatosságtól fölfelé) nem jelenik meg a másik megtagadása, a megsemmisítés igénye és hasonló végletek, hanem sokkal inkább

a kóros elkülönülés, mint egyfajta tudati betegség gyógyításáról van szó, az Egységbe való visszaintegrálása által.

Ezt nevezik a Sötétség és a Világosság háromszögelésének. A két ellentétes (illetve nézőpont szerint annak tűnő) pólus közelítése, fölemelése az Egybe. Matías de Stefano megfogalmazása alapján a felemelkedett lények pl. nem külső-benső „békeharcot” vívnak a háború ellen, ahogy az a fizikai síkon történni szokott, hanem a Háború és a Béke kiegyensúlyozásával, a megértés és elfogadás révén a tudatosságot a kettő közé, vagy inkább fölé helyezik, ahol az ellentmondás végül érvényét veszti. Az Egység Törvénye közvetítésekben ez a következőképpen jelenik meg: „Ré vagyok. (...) A gyakorlatnak, miszerint először tapasztaljuk meg az érzést, majd pedig tudatosan fedezzük fel annak ellentettjét lényünkön belül, nem a mind pozitív mind negatív érzelmek akadálytalan áramoltatása a célja, miközben elfogulatlanok maradunk, hanem az elfogulatlanná válás a célja. Ez egyszerűbb eredmény, és sok gyakorlás kell hozzá, hogy úgy mondjuk. (…) Ez nem közömbösség vagy objektivitás, hanem egy finoman hangolt együttérzés és szeretet, amely minden dologra szeretetként tekint. E látás nem vált ki választ a katalitikus reakciók következtében. Így az entitás immár a tapasztalati történések társ-Teremtőjévé képes válni. Ez a valódibb egyensúly”.

Ez a fajta (6D-s) tudatosság nem ismeretlen a Földön, azonban finoman szólva háttérbe szorult. Pl. a világosság szavunkban benne van a fény (világ) és a teremtett világ egységének, ha úgy tetszik, ég/menny és föld egységének, gondolata, illetve valósága. Az egyébként a jóindulatú sárkány-lényektől származó, ókínai taoista felfogásban pedig a polaritások nem feltétlenül ellentétként, elválasztódásként, hanem kiegészülésként jelennek meg, amik ráadásul – ideális esetben - nem különülnek el mereven, hanem egymásban is jelen vannak, és mondhatni oldott állapotban, folyton egyikből a másikba folynak, áramlanak, fordulnak, ahogy mindezt a tájcsitu közismert szimbóluma nagyszerűen kifejezi: ☯️. A mindenféle formákban megnyilvánuló Jin és Jang minőségek (víz és tűz, föld és ég, befogadó és teremtő/alkotó, nőies és férfias, megengedés és akarat stb.) kiegyensúlyozása, harmonizálása, az egység a sokféleségben, a különbözőségben való könnyed, békés együttműködés nyit utat a Tao, vagyis a folyton változó, mozgó „intelligens végtelen” egységtudatához. Például a tűz és a víz eleme nem ütköztetésük, hanem különbözőségeiket, jellemzőiket figyelembe vevő és tiszteletben tartó, kiegyensúlyozott „együttműködésük” által alkalmazhatók, aminek legegyszerűbb példája a vízforralás. A tűz és a víz, látszólagos összeegyeztethetetlenségük mellett, a megfelelő körültekintéssel és eszközökkel kölcsönhatásba hozható, és így minőségi változás érhető el, pl. halmazállapot-változás, megfőzhető az étel, illetve gondolhatunk az ebben az egyszerű jelenségben rejlő számtalan alkalmazási lehetőségre, vagy a rengeteg átalakító eljárásra, amely a főzés elvén alapul, illetve analóg vele.

A fönti példán keresztül talán mélyebben érthető Müller Péternek a Ji King 13. Emberi közösség nevű jeléhez fűzött gondolata, hogy „Ahol egyformák vagyunk, ott erősek leszünk; ahol sokfélék, ott gazdagok”.

Sok víz, vagy sok tűz önmagában is nagy erőt képvisel, azonban a két erő körültekintő, kiegyensúlyozott összedolgozása új minőséget szül, ahol az új lehetőségek tárháza nyílik meg

kicsiben és nagyban is, mennyiségtől függően. Tehát az emberi lények sokrétű és sokrétegű elkülönítése és elkülönülése a transzcendens, magasabb tudatosságtól, magasabb létsíkoktól (lényegében saját társteremtő mivoltának és erejének tudatától) és az emberek elválasztottsága egymástól pont az ilyen minőségi változásokat hozó együttműködések ellehetetlenülését eredményezi.

Nem tudjuk, mert nem tanultuk meg, hogyan hidalhatjuk át a különbségeinket egymás határainak tiszteletben tartásával.

Amit viszont megtanultunk, az ennek pontosan az ellenkezője, a háborús logika, létmód elmeprogramjai. Csak nézzünk meg bármilyen vitát, konfliktust bent és kint, a legkisebbtől a legnagyobbig. A feladat tehát ennek a helyzetnek a megértése és meghaladása. Ennek módja pedig a bátor, ám alázatos szembenézés, a megengedés és a kiegyensúlyozó, semlegesítő, harmonizáló elfogadás, a benső középpontunkba helyezkedés és megbékélés, a szorongás, félelem és hitetlenség elengedése, a benső Nyugalom és Hit megtalálása. Mindehhez először is a magas minőségű, vagy frekvenciájú Jin erőkre, más néven az istennői energiákra van szükségünk.

Ahogy Isis Astara elmondta: „A kommunikáción belül a szavak maguk ’információs csomagok’, melyek a teljes kommunikáció csak mintegy 7%-át teszik ki. Ez azt jelenti, hogy a fennmaradó 93%-ot testbeszéd, illetve energetikai szándék alkotja. A legtöbb ember nincs ennek tudatában és kizárólag a szavakra figyel… Sokszor nem vagyunk tudatában annak a ténynek, hogy mások másképpen gondolkodnak, éreznek és kommunikálnak, mint mi. (…) Annak ellenére, hogy a kommunikáció milyen fontos, eddig nem volt elegendő figyelem szentelve neki. Ehelyett a kommunikációt csupán tudattalanul ’tanuljuk’ a szüleink, tanítóink, stb. viselkedésén keresztül. Ez a programozás rengeteg elkövető-áldozat helyzetet hozott létre. Létrejöttek és támogatottá váltak a 'nem vagyok elég jó' érzések, a verseny, valamint a negatív viselkedési formák. Az új energiák közepette már csak 'mindenki nyer' helyzetek lesznek. (…) A régi minták úgy jönnek létre, hogy csak a kimondott szavakra fordítunk figyelmet, és míg hallgatunk, közben már a saját válaszunkon gondolkodunk. Mindenki más dolgot ért azalatt, amikor például a szeretet, tudatosság, akarat szavakat hallja. Ez egy tökéletesebb figyelemmé fog átalakulni a teljes jelenlétünkkel. Amikor csendben találjuk magunkat, képessé válunk teljes jelenlétünkkel figyelni a másik lény minden aspektusára, és ekkor magunkban érezhetjük a másik jelenlétét. Ez az első lépcsőfoka az Istennői energia áramoltatásának az életedben:

önmagunk átadása az Istennőnek a hallgatással kezdődik. Ellazulunk a jelen pillanatba és a válasz magától megérkezik.”

Ez előfeltétele a megértésnek, ami kulcsfontosságú ahhoz, hogy össze tudjuk egyeztetni a különbségeinket, ahogy a vízforraláshoz is ismernünk, értenünk kell a tűz és a víz tulajdonságait, hogy megtaláljuk mindennek a megfelelő helyét, idejét és módját. A föntiek ellenpontjaként fölmerül persze a kérdés, hogy akkor egyszerűen adjuk meg magunkat, ne is védekezzünk, illetve hogyan törekedjünk harmóniára olyan erőkkel szemben, melyek ártani akarnak? Szó sincs puszta megadásról, a lényeg a „küzdelem” módjában, illetve a hozzáállásban rejlik „kívül” és „belül” egyaránt. Pl. ahogy a mondás is tartja, „ésszel”, megértéssel többre megyünk, mint puszta erővel, és még többre, ha a kettőt sikerül összeegyeztetnünk.

A taoista alapmű és orákulum Ji Kingben, azaz a Változások könyvében a 43. Áttörés/Eltávolítás jelénél pontosan erről van szó. Gyökeréig föl kell ismerni a rosszat, és aztán eltávolítani, de nem fegyverrel, hanem ahogy egy sebész operál. "Külső-benső ellenségeinket gyakran mi tartjuk életben. Mi tápláljuk erővel." - írta Müller Péter a Jóskönyv című művében. Az erő ugye görög szóval energia... Tudjuk, hogy a Sötétséget, a szétválasztó tudatosságot az alacsony rezgésű tudatállapotok energiái táplálják, erről szól az egész frekvencia-játék.

A Richard Wilhelm-féle Ji King fordításban, feldolgozásban kimondottan a küzdelem módjáról van szó: "1. Az elszánt fellépésnek az erő és a szívélyesség egységén kell nyugodnia. ☯️

2. A rosszal megalkudni nem lehet... nem szabad szépíteni sem kívül, sem önmagunkban.

3. A küzdelemben nem szabad közvetlen erőszakot alkalmazni. Ha az ember megteszi a rossznak azt a szívességet, hogy szemtől szembe küzd vele, akkor ő maga is gyűlöletbe és szenvedélyekbe keveredik. Ezért az embernek a saját háza táján kell kezdenie...

A rossz fegyverének éle magától eltompul, ha nincs ellenfele. Ennek megfelelően saját hibáinkkal szemben sem szabad közvetlenül fellépni. Ha dulakodik velük az ember, mindig ők győznek.

4. A gonosz legyőzésének legjobb módja, ha elszántan haladunk a jó úton." Hogy mi is ez a jó út, arról szól pl. a taoizmus, illetve minden egységtudat-alapú megközelítés. Egyszerűen szólva az,

amikor nem azt nézzük, keressük, ami másoktól elválaszt, hanem azt, ami összeköt, ami közös.

Ha az emberek, pláne a vándorok, csillagmagok, fénymunkások/-harcosok stb. képesek így viseltetni egymás iránt, akkor a sötétség elveszti az erejét, hiszen valójában nincs neki, csak az, amit mi neki adunk.

Cobra egy interjúban beszélt róla, hogy a Forrás általunk, a mi tapasztalásainkon keresztül dolgozza föl, olvasztja magába a kozmikus anomáliát, és ennek a világegyetemnek lényegében pont ez a célja, értelme. Az anomália akár a Forrás, az Intelligens Végtelen tudatalattijának is tekinthető. Ez a legmagasabb alkímia, amiről innen nézve csak valami halvány fogalmunk van… Cobra máshol beszélt arról is, hogy a tudattalan a traumatizálás hatására jött létre, tehát tudathasadás (elválasztódás) terméke. Az árnyék, ami öntudatlan... A tudatalattiban pedig állítólag mindennek megjelenik a negatívja, ellentettje. Tehát a tükörképek újraegyesítése a feladat.

Ennek fényében minden megpróbáltatásunkra tekinthetünk úgy, mint a kozmikus anomália megértésére és az Egybe integrálásáért, az Egység helyreállításáért tett szolgálatra.

Ha ezt a folyamatot nem kívülről ránk erőltetett szenvedésként, hanem helyreállításként, öngyógyításként éljük meg, akkor már nem az áldozat-elkövető játszmából, hanem az Egység helyreállításából teremtjük a saját valóságunkat (és ezzel a közöset is), istenemberi önazonosságunk tudatában és alkotóerőnk birtokában. Ezzel pedig el is jutunk a frekvenciaháború lényegéhez: ha áldozatnak tekintjük magunkat, akkor átadjuk az Erőnket. Akkor az energiánk az alacsony minőségeket táplálja. Ez pedig rámutat arra, amit Lorie Ladd ragyogóan megfogalmazott: „Ez nem a tettek játéka, nem is a szavak játéka, ez mindenestül a frekvenciákról szól!” Vagyis, ahogy a Ji Kingben is szerepel, annál, hogy mit teszünk, sokkal fontosabb, hogy hogyan tesszük.

A világegyetem holografikusan épül föl, ami első sorban azt jelenti, hogy a legkisebb részben is jelen van az egész. „Ahogy kint, úgy bent, ahogy bent, úgy kint.” Fraktálisan ismétlődő mintázatokat látunk minden szinten, mint amilyen a tórusz is.

Nemcsak az egyes emberek, az emberi közösségek is tóruszokat alkotnak, ahogy a lélekcsaládok is. Az örvények is lényegében ennek megnyilvánulásai. A föntiek értelmében pedig egyáltalán nem mindegy, milyen minőségű energiát (és milyen mennyiségben) táplálunk bele ezekbe a rendszerekbe. A Mátrix urai ezt pontosan tudják, és használják is. Ideje végre nekünk is tudatosan használnunk! A felszíni lakosság tagjaiként, ugyanakkor

„beépült ügynökökként” nem a megváltásra való szorongó várakozás, hanem a saját elménk börtönének a transzmutációja, átlényegítése az, amivel a legjobban tudjuk segíteni a felszabadítási folyamatot. 

Mi tudjuk a legjobban, leggyorsabban megteremteni az isteni beavatkozás feltételeit a tudatmezőben, illetve kaput nyitni hozzá, önmagunkon keresztül, a tudatállapotunk minél általánosabb megemelésével a magasabb tartományokba, mint elfogadás/megengedés, megértés, feltétel nélküli szeretet, öröm, benső béke stb. Másképpen fogalmazva az Esemény frekvenciáinak behúzásával a valóságunkba. Mi itt, a Mátrixban ezzel tehetjük a legtöbbet, legjobbat, és persze azzal, ha a gondolataink, érzéseink, szavaink és cselekedeteink ezekből a tudatállapotokból fakadnak.

Legyen Világosság!

A háború vége (I. rész)

Az egész Univerzum számára sorsfordító időket élünk. Az elmúlt hónapokban sokan réges-régi, ciklikusan visszatérő mintázatokkal, problémákkal, konfliktusokkal szembesültünk. Ezekben a minden szinten (személyesen, párban, csoportosan, lélekcsalád-szinten, globálisan és kozmikusan is) fölmerülő mintázatokban fölismerhetőek bizonyos kulcsmotívumok, mint a bizalom, illetve bizalmatlanság, a félelem és szeretet, a tagadás, ill. megtagadás és a szembenézés, ill. elfogadás, végső soron háború és béke, szétválasztottság és egység, sötétség és fény kérdései. Csupa ellentétpár, kettősség (dualitás). Csupa ördögi kör, egymást újraszülő ellentét, ellentmondás.

Hiába vágyunk egységre, békére, harmóniára, amíg egy önmagát újraszülő örökös konfliktusban, harcban veszünk részt, igazából önmagunk ellen (is).

Ennek az univerzumnak a tapasztalást elősegíteni hivatott duális, vagy poláris (Jin-Jang-szerű) struktúrája a 8 millió évvel ezelőtti nagy baleset (a spirituális Sötétség létrejöttének) következtében a végletekig fokozódott.

A Sötétség és a Fény közötti háborút nem lehet megnyerni, csak befejezni, feloldani. Legyen végre Világosság; azaz Egység!

Ezen a bolygón legalább Atlantisz bukásáig vezethető vissza egy nagyon alapvető, ismétlődő mintázat, ami az ártatlanság és a bizalom elvesztéséhez kötődik. A saját árnyékunkkal folytatott küzdelem, a fraktálisan, minden szinten megnyilvánuló belharc, illetve testvérharc csak az árnyékunk integrálásával, az Egyben való feloldásával érhet véget: saját benső meghasonlottságunkkal való szembenézéssel, és ennek a törésnek, hasadásnak a meggyógyításával. Ez a felszíni fénymunkások és különösen a fényharcosok legfontosabb és egyben legnehezebb feladata.

A spirituális Sötétség (gonoszság) lényege a Forrástól, az Egytől való végletes elválasztottság. Az elsődleges anomáliával, a Teremtő kiszámíthatatlan ellentettjével kölcsönhatásba lépő, és ebbe a kölcsönhatásba belevesző, beleőrülő tudatosság (a „bukott angyalok”; az arkhónok és a Chimera) legfőbb stratégiája ennek a szétválasztottságnak a terjesztése, fokozása, öngerjesztő folyamatok, ördögi körök létrehozása által. A galaktikus háborúk több millió éves története lényegében ennek a története.

A Háború, mint olyan, nem pusztán a terjeszkedés eszköze, hanem egy mechanizmus, ami egyre több és több, illetve egyre mélyebb szétválasztottságot: feszültséget, fájdalmat, traumát, (tudat)hasadást, kényszert, erőszakot, uralmat  szül.

Végső soron önálló életre kel, önmagáért létezik és önmagát termeli újra - ahogy lent, úgy fent, ahogy kint, úgy bent és fordítva.

Az Egységben élő kultúrák, civilizációk nem ismerték a háborút, sem a Forrástól való szélsőséges elválasztottságot. Ezeket eleinte a sötét erők puszta erőszakkal könnyedén szét tudták zilálni és traumatizációval, implantációval, manipulációval, elmeprogramozással saját képükre formálni, mint ahogy tették pl. egyes reptilián és drakonida fajokkal. Majd ahogy kialakultak az önvédelmi mechanizmusok, az ellenállás reflexei, jellemzően a beszivárgás és az egység fokozatos felbomlasztásának taktikájához folyamodtak (illetve feltalálták azt). A Földön ezt tették az atlantiszi civilizációval is, ezzel lépésről-lépésre kiteljesítve a bolygó sötét erők általi megszállását, és az emberiségnek a vaskorba taszítását. Addig züllesztették az emberi tudatosságot, amíg az emberek már saját maguk termelik újra a Mátrixot, saját fizikai és spirituális elnyomásuk és kizsákmányolásuk rendszerét.

A bolygó felszínén mindenki - csillagmag vagy sem - meghasadt tudatállapotba került, többé-kevésbé maga is sötétté vált, illetve a háborúságon alapuló rendszert újratermelő dualitás motorjává, társteremtőjévé. Az örök mottó: oszd meg és uralkodj! Kívül-belül.

Ezt szolgálják a mesterségesen szított különféle vallási, kulturális, társadalmi, politikai ellentétek, és bár elméletben ezt minden felébredett lény tudja, gyakorlatban közülünk is rengetegen belefeledkeznek ezekbe a harcokba. Ennél azonban sokkal nagyobb probléma, hogy – gyakran éppen a fent említett mesterséges ellentétek mentén – a fénymunkások és fényharcosok egymással is konfliktusba bonyolódnak. A számtalan beépített belépési ponton, manipulációs technikán és sötét interferencián túl ez azért lehetséges egyáltalán, mert

valamilyen mértékben mindannyian háborús pszichózisban szenvedünk, és gondolkodásunkat eluralta a háborús logika. Megfeledkeztünk róla, hogy alapvetően minden konfliktus, kiélezett ellentét: anomália.

Sokan a védekezés megszállottjaivá váltak, mindenkiben ellenséget gyanítanak, vagy hibákat keresnek, mások folyton menekülnek, vagy még a probléma létét is tagadják. Gyakori, hogy ha valaki sötét befolyás, vagy hatás alá került, kitaszítják, elfordulnak tőle, ezzel még mélyebbre lökve a sötétségbe. Ezek ugyan érthető reakciók, de sajnos egytől-egyig fenntartják a háborús viszonyokat ahelyett, hogy feloldanák, legalább saját magunkban, illetve köreinkben. Mint köztudott, a teremtés belülről kifelé történik, és nem fordítva. Hiába várjuk, hogy a Fényerők, vagy a Forrás mintegy kívülről elhozza nekünk a hőn áhított békét, amíg mi magunk is háborúságot teremtünk. Atlantisz óta bevett technika a sötét erők részéről a vállalkozásaink aláásására a belső konfliktusok szítása nem-fizikai és/vagy fizikai manipuláció, beszivárgás által.

A feszültségek, belharcok - egyénileg és csoport-szinten egyaránt - blokkokat, szakadásokat képeznek az energiaáramlásban, ill. a fényhálóban,

így a belépési pontok egyre tágulnak és szaporodnak, súlyos esetekben egészen az összeomlásig, széthullásig. Ez a forgatókönyv számtalanszor megismétlődött az évezredek során kicsiben és nagyban, akárcsak a jelenlegi életünkben, de sokan szinte anélkül bukdácsolnak egyik konfliktusról a másikra, hogy bármit tanulnának belőle. Mostanában azonban valami változóban van, vagy már meg is változott. A szélsőséges, külső-benső dualitás, szétválasztottság, széttöredezés megtapasztalásának és feldolgozásának végső fázisába léptünk. Éppen ezért fontos, hogy figyeljünk oda a magunkban és környezetünkben felbukkanó akadályokra, problémákra, nehézségekre, és vegyük észre a szinkronicitásokat, mintázatokat.

Az elmúlt néhány hónap különösen nehéz volt e tekintetben is. Számos csoportról hallottunk világszerte, akik hasonlókat éltek át. Mi, itt Magyarország központi régiójában gyakorlatilag az Atlantisz bukásához (is) vezető események – beszivárgás, manipulációk, bizalomvesztés, súlyos konfliktusok, az energiaháló meggyengülése, örvények összeomlása – tükrét tapasztaltuk kicsiben, és ismertük fel tágabb környezetünkben is. Az események szeptemberben (Atlantisz pusztulásának hónapjában) érték el csúcspontjukat, amikor is – persze a sötét, szétválasztó erők hathatós közreműködésével - nagyon közel jutottunk közösségünk kettészakadásához, miközben nemzetközileg is nagyon aggasztó híreket kaptunk. A helyzet már-már kilátástalannak tűnt.

Ekkor néhányan, vezettetés alapján úgy döntöttünk, hogy nem harcolunk, de nem is menekülünk el, vagy hátrálunk ki a helyzetből, hanem kitartunk, és megtesszük, ami tőlünk telik:

új hidakat építünk egymás felé, feltétel nélküli szeretettel, az Egység helyreállítása érdekében. Az eredmény minden várakozásunkat felülmúlta.

A végzetesnek tűnő távolodás néhány nap leforgása alatt visszafordult, és gyors ütemben helyreállítottuk a már veszettnek tűnő energiahálónkat, a legjobbat hozva ki egymásból. Ehhez persze rengeteg segítséget kértünk és kaptunk a magasabb dimenziókból. Természetesen egy csapásra nem oldódott meg minden probléma, de egyértelművé vált, hogy ez a helyes út, egy olyan út, amin el tudtuk kerülni a már oly sokszor eljátszott tragédiát. Ez a tapasztalat – felsőbb vezettetéssel párosulva – szülte meg a felismerést, majd az elhatározást: 

minden szinten túl kell lépnünk az elkeseredett háborús logikán, különösen önmagunkban, önmagunkkal és egymás között, mert a békét, harmóniát, Egységet választjuk!
Nem győzhetjük le a saját benső árnyékunkat, azonban meggyógyíthatjuk.

Ez nem jelenti, hogy nem védjük meg magunkat. Pontosan azzal védjük meg a valódi önmagunkat, állíthatjuk helyre saját Egységünket, hogy nem folytatjuk a szűnni nem akaró háborúságot: kilépünk az ördögi körből, ami a szétválasztottságot termeli újra. Így sokkal kevésbé érhet el minket bármiféle sötétség.

II. rész: Benső átalakítás és átalakulás