2018. december 28., péntek

Forradalmak (prezentáció)

Az alábbi linken érhető el a VII. magyar Cobra csoporttalálkozón elhangzott kiselőadás
vizuális segédanyaga, némileg átszerkesztett, kiegészített formában.

Az előadás apropóját az utóbbi hetekben Franciaországból kiindulva Európa-szerte tapasztalható felkelések, tüntetéshullámok adták, és röviden, vázlatosan tekintettük át az amerikai és a francia forradalmak legfontosabb vonatkozásait, a Fény és a Sötétség erőinek szerepét, a fennálló rendszer alapvető jellemzőit.

Mivel a közelgő Esemény maga is forradalom, fontos megértenünk e folyamatokat, és látnunk, hogy félni nem érdemes, bizakodni annál inkább.

Forradalmak (prezentáció):
https://drive.google.com/file/d/1b3eV9ulX1eG05mM8E5EV9fQHNiXl6mly/view?usp=sharing



Megj.: a prezentáció online is megtekinthető pl. a Google Diák alkalmazással, vagy a megfelelő ikonra kattintva le is tölthető. A hivatkozások használatához azonban szükséges elindítani a bemutatót, nem elég szimplán megnyitni a fájlt.

2018. december 20., csütörtök

Implantátumok eltávolítása, lélekszerződések felbontása

Ahogy azt sokan érezzük is, és a növekvő feszültségben láthatóvá is válik, a bolygó felszabadításának és a mátrix bomlásának végső, kritikus szakaszába léptünk. Cobra ismét hangsúlyozta december elején, a Sao Paulo-i konferencián a lélekszerződések fölbontásának és a plazma/éteri implantátumok eltávolításának fontosságát. Most, a napforduló és az azzal majdnem egybeeső telihold idején ez sokkal nagyobb hatékonysággal végezhető.

"Az 1975 és 2025 közötti időkeretben, minden decemberi napforduló során a Naprendszerünk egyenes vonalban áll a galaktikus síkkal és így a Galaktikus Központi Nappal. Ennek eredményeként minden decemberi napfordulókor energiavillanást kapunk a Központi Napból.

Felhasználhatjuk ezt az energiahullámot arra, hogy összhangba hozzuk magunkat a Fénnyel és engedjük, hogy keresztüláramoljon a Naprendszerünkön, hogy segítsük megoldani a még meglévő problémákat, melyek késleltetik az Eseményt.




A Galaktikus Központi Napból kiáradó Fény segíthet feloszlatni a felszíni emberekben elhelyezett implantátumokat is. Ez pedig segíthet felgyorsítani a planetáris felszabadítás folyamatát.

2018-ban ez december 21-én, pénteken lesz és pontban a decemberi napéjegyenlőség időpontjában, 23:23-kor fogunk meditációt tartani."

https://hungarian.welovemassmeditation.com/2018/12/decemberi-napfordulo-meditacio-december.html

Én magam azt az útmutatást kaptam egy meditációban, hogy ezt a folyamatot nagyban támogathatjuk, ha a következő napok során rendszeresen alkalmazzuk a rendelkezésünkre álló technikákat, ezért úgy döntöttem, hogy összegyűjtöm ezeket.

Cobra az áprilisi budapesti és a mostani Sao Paulo-i konferecián is erősen ajánlotta a Szerződés felbontó nyilatkozatot és az implant triangulációs írásgyakorlat módszerét, napi szintű használatra:


"Eredetileg ezt a bolygót a sötét erők területévé nyilvánították. Mindenki, aki ide inkarnálódott, bele kellett egyeznie bizonyos szabályrendszerbe, melyet a sötét erők állítottak fel. Ha úgy döntöttél, hogy inkarnálódsz, akkor alá kellett írnod egy szerződést. Ez egy olyan megállapodás köztünk és a sötét erők között, melynek megfelelően a tudatosságunk bizonyos módon be van határolva, különben nem engednék, hogy a Földre szülessünk.

Most itt vagyunk az összes aláírt szerződéssel, de elérkeztünk a szabad akarat egy olyan pillanatához, ahol választhatunk úgy, hogy eltöröljük ezeket.
Azok közületek, akiket támadás ér, múltbeli szerződésekkel rendelkeznek. Ha eltörlitek ezeket a szerződéseket, a támadások meg fognak szűnni.(...)

Szerződés felbontó nyilatkozat

ÉN VAGYOK jelenlétem nevében,
a lelkem nevében,
a Fényerők nevében,
eltörlöm, és érvénytelenítem a sötét erőkkel kötött összes megállapodásomat és szerződésemet. Minden sötét szerződés immár semmis és érvénytelen, tartalmuktól függetlenül, tudatalatti programozásomtól függetlenül.
Szabad akaratommal, most szabadnak nyilvánítom magam minden sötét szerződéstől,
és a sötét erők minden befolyásától.

Most elrendelem és követelem, hogy teljes, tudatos együttműködés legyen köztem és a Fényerők között. Most elrendelem és követelem, hogy életem az Isteni tervvel összhangban legyen vezetve. Most elrendelem és követelem, hogy a csodák megvalósuljanak az életemben, oly’ módon, ami boldogságot teremt számomra és minden érintett számára.
ÍGY LEGYEN, ÉS ÍGY VAN. ÉN VAGYOK.

Letölthető, nyomtatható változat

Újabb, rövidebb változat: https://2015attores.blogspot.com/2019/05/lelekszerzodesek-felbontasa-uj.html

Implantátum trianguláció (háromszögelés)
A sötét erőkkel kötött szerződések képezik az implantátumok alapját, hogy azok olyan hatékonyan működhessenek, ahogyan működnek. E szerződés eltörlésével elkezdődik az implantátumok eltávolítása. Két fő implantátum az alapja a társadalmi programozásnak a fizikai síkon, és a Galaxisban is. Habár ezen a bolygón mélyebb a programozás, mint bárhol máshol a Galaxisban. A földön lakó emberek a legmélyebben programozott lények. Sehol máshol nem találhatók olyan állapotok, mint a Földön. Az X Bolygót csupán két hét alatt szabadították fel. (...)

A földi társadalom két alapvető implantátummal rendelkezik:

A három fő implantátum fekete pontokkal jelölve

Elsődleges implantátum (a homlokban)

Az implantátum egy forgó fekete lyuk. Meghatározott hitrendszert, vagy valóság szerkezetet kényszerítettek bele ebbe a fekete lyukba erős elektromagnetikus erővel. Háromszögelés-módszernek hívjuk azt, ahogyan feloldható az effajta hitrendszer. Ennek segítségével már nem azonosítod magad többé ezzel a hitrendszerrel, és szabaddá válva hiteles módon leszel képes a valóságra tekinteni.

Az elsődleges implantátum elválasztja a lelket a személyiségtől; szakadást idéz elő a fizikai személyiségünk és a Forrás, valamint az ÉN VAGYOK jelenlét között. 

Szakadást az Istennő - nő, Isten - férfi között. Az a célja, hogy az elkülönültség érzését hozza létre mindentől, ami Isteni eredetű. Hogy elkülönülve és elhagyatva érezzük magunkat és így más "forrásoktól" várjuk azt a segítséget, hogy összekapcsoljon minket az Istenivel, ahelyett, hogy ráébrednénk: mi magunk vagyunk Isteni természetűek. A jelentéktelenség és a értéktelenség érzetét kelti, ahelyett, hogy megragadnánk saját Isteniségünket. Mindennek az lesz az eredménye, hogy jelentéktelenné tesszük magunkat és inkább hallgatunk a társadalomra, mint a saját belső útmutatásunkra. Magunkon kívülről várjuk a segítséget, ahelyett, hogy belül keresnénk a választ. Ez az elkülönülés a legfőbb oka annak, hogy a vallásoknak olyan nagy hatalma van az emberi elme felett az egész bolygón. Ez a legfőbb oka annak, hogy nem ismerjük fel: Isteni természetűek vagyunk.

Ez a forrása a vallási programozásoknak. Nem azért hozták létre a vallásokat, hogy összekapcsolják, hanem hogy elválasszák az embereket Istentől, így teremtve szükséget a papokra. A pap lett az a személy, aki tárgyalásokat folytat Isten és ember között. A Vatikán is ezért jött létre: hogy közvetítő lehessen az emberiség és az Isteni tudatosság között. Mindez félelmet kelt az emberekben és azt az érzést kelti, hogy nincs hatalmuk a saját életkörülményeik felett.(...)


A Felsőbb Éneddel való kapcsolat csak akkor tud létrejönni, ha a kundalini energia aktiválódik. Ez az implantátum a harmadik szemen helyezkedik el. A kudalininek fel kellene emelkednie, de ez az implantátum lenyomja, egy elektromágneses erőt képez és egy mentális struktúrát képez a célból, hogy befolyásolja hogyan viselkedjünk, cselekedjünk és funkcionáljunk a társadalomban. Gondolkodási folyamataink mintegy 80%-át irányítja. A kulcs ahhoz, hogy megtörjük ezt a ciklust az, hogy hozzáférjünk valódi érzelmeinkhez, melyek a Felsőbb Énünkben lakoznak. Ha megtapasztalod az érzelmeidet, az implantátum egyik része feloldódik. Ha az érzelmek kritikus tömege kerül megtapasztalásra, az segíteni fog abban, hogy a kundalini kirobbanjon és feloszlassa az implantátumot. (...)

Ez a gyakorlat kiváló módszer arra, hogy segítsen elengedned ezt az erőteljes hitrendszert, melyeket az implantátumok hoznak létre. Ahogy folytatod a gyakorlást, rétegről-rétegre oldja ki az implantátumot, egészen addig, míg fel nem szabadulsz az elmekontroll program alól. Kettő alapvető lenyomat/hiedelem/meggyőződés létezik, melyeket a programozás alapjának lehet tekinteni. Minden egyes emberi lény kapott implantátumot, ez alól senki sem kivétel.
Mindannyiunkban jelen van az alapvető, elsődleges program.

Az első aspektus: "Nem vagyok Isten." és az ellentétes aspektus: "Én vagyok Isten." Leírhatod ezeket a mondatokat egy lapra két oszlopot képezve. Helyezd figyelmed mindkét ellentétes kijelentésbe.

Az elgondolás itt az, hogy, mélyen érezd át a koncepciókat, az egész lényeddel erősen koncentrálva, miközben arra fókuszálsz, amit leírsz. Nem kell sietned, és tényleg szívd magadba mindkét ellentétes pólus nézőpontjának energiáját. Ez a folyamat zavart kelt a programozásban és a hitrendszert úgy oldja fel az agyban/áramkörben, mint amikor túlterheltté válik egy rendszer.

"Rendszerhiba" (Mátrix)
 Folytatva a gyakorlást elkezded megszüntetni az implantátumot azzal, hogy meghatározott ideig (10-15 percig) mindkét ellentétes polaritásba belehelyezed az elméd egészen addig, amíg jelentőségteljes változást nem érzel. Csak akkor működik a módszer, ha tényleg képes vagy fókuszálni és mindkét oldal energiáját átérzed. Minden alkalommal, amikor elvégzed ezt a gyakorlatot, egyre több rétegtől szabadulsz meg, egészen addig, amíg azt nem érzed, hogy teljesen megszabadultál a programozástól. Kiváló ez a gyakorlat arra, hogy segítsen a Felemelkedési folyamatban. Csak úgy tudjuk hatástalanítani a sötétek irányítását, ha hatálytalanítjuk a mátrix programozását. Segít a támadások megállításában, valamint abban, hogy könnyebben tudjuk megtisztítani az érzelmi belépési vagy hozzáférési pontokat, ahol a sötétek könnyen hozzáférhetnek a traumák okozta tapasztalatoktól sérült pszichédhez. Folytasd a gyakorlást, és Samadhi élményben lesz részed. Gyönyörű, egyéni áttörés. Képes leszel szabad akaratodból létezni a sötétek programozása helyett. Lehetővé teszi, hogy összekapcsolódj az ÉN VAGYOK jelenléteddel és még nyitottabbá válj.

A második implantátum, a solar plexusban (napfonatban) helyezkedik el.

- Ez a férfiak és nők közötti félreértésekhez vezet. Teljesen eltérő pszichológiai világban élnek és ennek eredményeként eltérő valóságokban.
- A legmélyebb aspektus a szerelem elválasztása a szexuális energiától.
- Szétválasztja a női energiát a férfi energiától, a "női" és "férfi" személyiséget és nagyon határozott ellentéteket teremt. Férfi és női típusokat, nézőpontokat, felfogást teremtett a szerelem és szexualitás között és az elválasztódásban mindketten különbözőképpen vannak e téren programozva.

A nők a szív energiáját érzik, de nem hagyják, hogy szexuális energiákat érezzenek; míg a férfiak épp ellenkezőleg. Tehát amikor egy férfi és egy nő együtt van, nem tudnak kapcsolódni, mert eltérő módon érzékelik a valóságot.

Ennek eredményként a férfiak és nők nem találnak közös alapot és csak a mátrix programozásán keresztül kapcsolódhatnak.
- Ennek a megoldási módja az, ha a két aspektust beavatkozás nélkül kapcsoljuk össze. (...)

A sötétek nem folyamodnának olyan végletekhez, hogy eltorzítsák a szexuális energiát pedofil hálózattal és sátáni rituálékkal, ha az nem lenne rendkívül erős a legtisztább formájában, hogy átalakítsa a sötétséget, gyógyítson és/vagy megvalósítsa a szándékokat!

A gyakorlat második részéhez, a második implantátum feloldásához "A szex szerelem." / "A szex nem szerelem." mondatokat írd fel. 

Ismételd meg ugyanazt a gyakorlatot mint az előbb. Tényleg érezd át lényed minden aspektusával.

Tapasztalhatsz érzelmi hullámzást, mely ehhez a programozáshoz kapcsolódik. Engedd meg magadnak a feldolgozást és engedd el mindazt, ami a tudatosságod felszínére jön. Az is része a folyamatnak, hogy elengedsz a lényedből minden traumát, érzelmi ítéletet, félelmet, haragot vagy zavarodottságot. Légy gyengéd önmagaddal szemben, és tudd, hogy nincs rosszul megtapasztalt gyakorlat."

http://2012portal-hungary.blogspot.com/2018/06/budapesti-felemelkedes-konferencia.html




Kristály Implantátum-eltávolító Technika

"Képzeld bele a tested egy hatszögű kristályba, olyanba, aminek a képe fent látható.

A kristály csúcsa ott van, ahol a Lélekcsillag csakrád (kb. 20 cm-rel a fej fölött- szerk.), míg a legalsó pontja a Földcsillag csakra (a talp alatt).

A felső hatszög egybeesik a szívvel, míg az alsó hatszög a szakrális résszel.

Vizualizáld a kristály minden pontját elektromos kék fényként, ez a 14 pont mind portál. Ezek vector equilibriumot (kuboktaédert) képeznek. **Vizualizálhatod a 3 fő implantátumot is elektromos kék fénypontokként.** (Szerk. megj.: kettő a homlokban, egy a köldök fölött, lásd a képet följebb. Azonban van, aki szerint ez nem is szükséges, mindenki saját belátása, vezettetése szerint eldöntheti.)

Folytasd a vizualizálációt 10-15 percig."

http://2012portal-hungary.blogspot.com/2018/07/tajpeji-felemelkedes-konferencia-2018.html


Egy másik, régebben közzétett módszer itt található:

https://www.youtube.com/watch?v=TEAjHpUNQaM

És ne feledjük a napforduló meditációt, dec. 21-én 23:23-tól:
https://hungarian.welovemassmeditation.com/2018/12/decemberi-napfordulo-meditacio-december.html

Természetesen mindenki saját vezettetése és belátása szerint alkalmazhatja a számára legmegfelelőbb módszert, módszereket. 

A Világosság győzelme!
Az Esemény MOST van!

2018. október 28., vasárnap

Táplálkozás: Amit magunkhoz veszünk


Amit magunkhoz veszünk - legyen az szellemi, lelki, vagy fizikai táplálék – nagyban befolyásolja életminőségünket, állapotunkat, rezgésszintünket egyéni és társadalmi szinten egyaránt. Ezért a sötét erők mindent megtesznek, hogy minden szinten a lehető legtöbb negatív hatást érjék el. A szellemi és spirituális kútmérgezés mellett nagy hangsúlyt fektetnek a fizikai táplálkozásunk befolyásolására is. Azonban nem csak az intenzív vegyszerezésről, adalékanyagokról, az állatok gyógyszerezéséről, és a génmódosításról van szó, hanem valami sokkal alapvetőbbről is: az étkezési szokásokról, melyek többsége már hagyománnyá szilárdult.

Az ahogy fent, úgy lent elve nyomán a mátrixon, az arkhónok által megtervezett és üzemeltetett globális emberfarmon belül hasonló, egymást erősítő alrendszereket is kialakítottak.

A magukat „a karma urainak” nevező, az emberiség negatív érzelmi energiáin élősködő paraziták a plazmikus/éterikus és az alsó asztrális síkokon létrehozták a karantén Föld manipulált reinkarnációs börtönét, amit elmeprogramozással, többek közt olyan hazugságokkal fogadtatnak el, mint hogy ez az egész egy „spirituális iskola”. A fizikai síkon létrehozták a piramis-szerkezetű rabszolga-társadalmakat, melyek a sokaság kevesek általi elnyomásán és kizsákmányolásán alapulnak. Az alávetett tömegeket első sorban elmeprogramozással (központosított vallások, ideológiák és egyéb hitrendszerek által) veszik rá az együttműködésre. Az elmúlt évezredek során sokféle alakot öltött, de a rendszer lényege mindig ez maradt.

Még egy szinttel lejjebb, az állattenyésztésben (és általában a természeti „erőforrások” kezelésében) ismét megjelenik ez a kizsákmányoló struktúra. Az elmúlt évtizedekben az állattartás iparosításával ez minden korábbinál nyilvánvalóbbá és egyben kegyetlenebbé, súlyosabbá vált. Másodpercenként 3000, és 5 naponta 600 millió állatot mészárolnak le a bolygón, a többnyire a Föld energiameridiánjain, a Ley-vonalakon elhelyezett vágóhidakon. A meridiánok pedig szétterítik ezt az energiát az egész bolygón. És persze az elmeprogramozás ennek az alrendszernek a fenntartásában is kulcselem.

Itt is arra megy ki a játék, hogy társtettesekké váljuk e sötét világ megteremtésében.

Untwine vonatkozó írása kivételesen kiegyensúlyozott módon közelíti meg a problémát:


Táplálkozás

Eredeti bejegyzés: Untwine
http://recreatingbalance1.blogspot.hu/2016/12/nourishment.html
Fordította: backtosource1


Ez a blog nem igazán az ételekről és a táplálkozásról szól, de ez az élet egy olyan aspektusa, amelyre a cabal rengeteg energiát fordított, hogy beprogramozza az emberiséget, és aminek számos etikai, energetikai, és környezetet érintő hatása is van, úgyhogy szentelek neki egy cikket.

Nem gondolom, hogy az étel a legfontosabb aspektusa az életünknek és a felszabadulásunknak, és az is egészségtelen, ha túlzottan sokat foglalkozunk vele, és ahogy előtérbe helyezzük, azonban sokunk életét és a bolygó helyzetét is javíthatja, ha átprogramozzuk magunkat egy kicsit, ahogy azt a következőkben bemutatom.

Az étkezés olyan dolog, amit sokan nem hajlandóak megkérdőjelezni, aminek 4 fő oka van:

1. A szoptatások alkalmával az élelem az, amin keresztül a gyermek megtapasztalja a szeretetet és a szüleivel való kapcsolat kialakítása is az étkezésekhez köthető, különösen az első években. Ez számos tudatalatti érzelmi társítást hoz létre az étellel.

2. Az élelem a túléléshez társítható, és sokan érzékenyen reagálnak arra, ha megkérdőjelezik a vélt forrást a túlélésükhöz.

3. Az ételt gyakran társítják a szociális kapcsolatokhoz: az emberek együtt étkeznek, és a történelem során együtt szerezték be az élelmet. Sokan nem akarnak kilógni a sorból és követik a hozzátartozóik példáját, mivel tudat alatt félnek a többiektől való elszigeteltségtől, ami (főleg a történelmi idők során) veszélyes lehetett a túlélés szempontjából.

4. Az élelmiszerekben lévő számos adalékanyag függőséget okoz (pl. a késztermékekben agyonhasznált finomított cukor is ilyen – a szerk.), és a Cabal szándékosan terjesztette el őket. A függőségben élők pedig érzékenyen reagálnak, mikor kérdőre vonják őket, főképpen, ha nincsenek is tudatában a függőségüknek.

Kérem, vegyék ezt figyelembe, mikor olvassák ezt a cikket! Éppen ezért, többnyire tényekre fogok szorítkozni, és csomó dolog, amiről beszélni fogok tudományosan megalapozott tanulmányokkal van alátámasztva.

Itt fontosnak tartom megjegyezni, hogy ami az egyik embernek megfelelő étrendet jelent, nem biztos, hogy a másiknak is az, és ez időben is változást mutathat, így figyelnünk kell magunkra és a testünk igényeire, és nem szabad erőltetni másokat arra, hogy egy bizonyos módon étkezzenek. Ugyanakkor jó, ha annak is tudatában vagyunk, hogy programozva lehetünk és a fizikai testünk is programozva lehet, így a vágyaink nem azonosak a szükségleteinkkel.

Például a fizikai, az érzelmi és a mentális testünk sóvároghat a kokain után, még hiánytüneteket is produkálhat, azonban ez mégsem jelenti azt, hogy valóban erre van szüksége.


Egészségügyi szempont

Tehát, mire is van a testnek szüksége? A testfelépítés-beli jellegzetességek támpontul szolgálnak a kérdés megválaszolásához:



Valamint, ha egy gyereket vagy felnőttet egy szobába zárunk egy rohangáló mókussal és egy banánnal, automatikusan a banánra tekintünk élelemként és még gondolatban is csak nagyon-nagyon kevés embernek jut eszébe megölni a mókust és széttépni a testét a puszta karmaival (körmeivel) és fogaival és még ennél is kevesebb ember lenne képes ténylegesen megtenni ezt. Ha nem ez az ösztönöd és a tested nem erre lett tervezve, nagy valószínűséggel nem erre van szükséged.

Így teljesen érhető, hogy a húsfogyasztás elhagyásáról miért bizonyosodott be ismételten, hogy az nagymértékben megakadályozza a főbb betegségek kialakulását a Földön, ami nagyon jól kitűnik ebből a beszámolóból, és a Villák a Kések felett című dokumentumfilmből. Az is nyilvánvaló, hogy nincs egyetlen olyan emberi élet számára hasznos tápanyag sem, mely kizárólagosan csak az állati eredetű élelmiszerekben lenne jelen, és ami ne lenne bőségesen megtalálható a növényi eredetű tápanyagokban (többet erről a későbbiekben).

Etikai megfontolások

Továbbá, mint az ismeretes, az állatokkal való bánásmód teljességgel elfogadhatatlan. Ezt a Farmtól a hűtőig és a Földlakók (vagy az újabb és átfogóbb Egység - szerk.) című dokumentumfilmekben nagyon jól feltárják, és ugyanez fordul elő kisebb mértékben rendszeresen a biogazdaságokban is. Ha az emberek csak a negyedét látnák annak, hogy mit művelnek 150 milliárd tehénnel, sertéssel, csirkével stb. minden évben, amit csak néhány kutyával, macskával, vagy vadállattal tesznek meg, a nagy többség annyira fel lenne háborodva, hogy szenvedélyesen próbálnák megakadályozni, és szinte biztos, hogy többé nem fogyasztanának húst. Ez egy nagyon egyértelmű jele a társadalmi programozásnak.



És a legtöbben, mikor rádöbbennek miből is készül az ételük, általában képtelenek megenni azt, ami egy másik jele a programozásnak és a valóságtól való elszakadásnak.
„Úgy volt, hogy ezt a darab szalonnát készítem ebédre, amíg
nem tudatosult bennem, hogy még rajta van egy mellbimbó”

Ez olyasmi, amit már sokan megértenek, sok fénymunkás már nem eszik húst és halat. Azonban az, ahogyan az állatokkal a tejiparban bánnak még annál is borzalmasabb, mint ami a húsiparban van. Azokat az állatokat, akiket a húsukért tenyésztenek, csak felhizlalják és megölik. Akiket viszont a tejükért és a tojásaikért tenyésztenek, éveken át borzalmas körülmények közt tartanak, folyamatosan megcsonkítva és bántalmazva. A tejükért tartott állatok különösen borzalmas életet élnek, mivel ahhoz hogy tejük legyen, le kell fialniuk, így mind a teheneket, mind a bikákat gépekkel erőszakolják meg a megtermékenyítés érdekében, ami rendkívül fájdalmas és traumatizáló beavatkozás, a borjakat pedig születéskor elválasztják és húsukért lemészárolják (máskülönben meginnák a tejet).

Ez az eljárás ismétlődik éveken át, szünet nélkül az állatok számára, akik normális esetben nem szaporodnának ennyiszer. Ezek a körülmények annyira rosszak az állatoknak, hogy a tejiparban tartott tehenek várható élettartama körülbelül 5 év még a kisebb kisebb hozamú biogazdaságokban is, szemben a 20-25 évvel, ami normális körülmények közt lenne. Mindez jól nyomon követhető 5 percben itt. A történet a tojásokkal ugyanaz, és mind a tejről, mind a tojásról bebizonyosodott, hogy éppen olyan ártalmasak az ember egészségére, mint a hús, ami a fentebbi linkeken megtalálható dokumentumfilmekben jól látszik.
91%-ban az állattenyésztés az oka az erdőirtásnak, mivel jelenleg a földek teljes területének 40%-át foglalja el. Egyedül csak az USA állatállománya által termelt trágya mennyisége egyenértékű kb. 39 milliárd ember által produkált ürülék mennyiségével, ami nagyban hozzájárul a föld-, víz- és levegőszennyezéshez, mivel mesterségesen nagyobb létszámú állatot tenyésztünk, mint amennyit a bolygónk kezelni képes. A takarmány termesztés a vezető oka a fajok kipusztulásának, az óceánok elnéptelenedésének, és a vízszennyezésnek is a világon. Az idevágó adatok megtalálhatók a "Tehén-összeesküvés" című dokumentumfilmben vagy itt.

Energetikai Következmények

Az a rendkívüli szenvedés, amit több mint 150 milliárd érző lénynek okozunk minden évben, nagymértékű következményekkel bír a bolygó energiájára nézve. Az ételnek nem csupán fizikai, hanem plazma, éteri, asztrális és mentális aspektusa is van és mivel az emberek olyan állatokból készült termékeket fogyasztanak, akik annyit szenvedtek egész életük során, ezt az energiát is elfogyasztják. Némi szakértelemmel néhányan képesek lehetnek megtisztítani magukat ezektől az energiáktól, azonban ez olyasmi, amit nem könnyű végrehajtani, és ez biztosan nem távolítja el a következményeket, amivel az állatok számára kialakított hatalmas koncentrációs táborok bírnak a bolygó energiahálójára nézve, mivel ezek óriási negatív energiamezőt hoznak létre, amelyek beszennyezik a Ley-vonalakat. Azáltal, hogy megvásárolod ezeket a termékeket, támogatod ezeket a tevékenységeket, ezek továbbra is megtörténhetnek a vásárlói kereslet miatt, úgyhogy hiába áldod meg a tányérodon lévő halott állati testrészeket, az nem távolítja el az összes negatív következményt és a te ehhez való hozzájárulásodat sem.

Táplálkozás

A cabal nagyon aktívan terjeszti a táplálkozással kapcsolatos dezinformációkat, hogy összezavarja az embereket és hogy elfojtsa az igazságot, ezért a következőkben eloszlatnék pár tévhitet.

A növényi eredetű élelmiszerek bőségesen tartalmaznak minden szükséges és hasznos tápanyagot.

Azok a weboldalak melyek nyomon tudják követni a napi élelmiszer bevitelt, mint pl. a cronometer, világosan megmutatják, hogy önmagukban csak a gyümölcsök is egészen könnyedén képesek ellátni minket az összes esszenciális aminosavval (fehérjével), zsírokkal, vitaminokkal és a legtöbb ásványi anyaggal.

Általánosságban: a teljes értékű növényi élelmiszerek a legtáplálóbbak, megakadályozzák a betegségek kialakulását és a nem fizikai életerő tekintetében is a legértékesebbek. A teljes értékű azt jelenti, hogy az élelem bizonyos részei nincsenek kivonva, mint ahogy például a feldolgozott nádcukor vagy bármilyen típusú olaj nem számít teljes értékű élelmiszernek. A természet szinergikus csomagokban alkotja meg az élelmet, és a test nem jól reagál az ember által kivont, feldolgozott tápanyagokra (lásd itt és itt).

A B12 vitaminnal gyakran dobálóznak, mint ami csak az állati eredetű élelmiszerekben van jelen, a növényi eredetűekben nem. Történetesen a B12 nem állati eredetű, hanem azok a baktériumok állítják elő, amelyek a talajban és a vízben élnek és az állatok innen jutnak hozzá. Az emberek régebben főként a megivott természetes vizekből jutottak hozzá, azonban manapság minden annyira agyon fertőtlenített, hogy nem tudunk hozzáférni, és történetesen a lakosság 40%-a B12 hiányos, pedig csak 2%-a vegán. Vagyis az, hogy állatokat eszel, nem jelenti azt, hogy hozzájutsz a B12-höz, mivel az állatfarmon tartott állatok sem jutnak hozzá. A szervezet időnként saját maga is képes előállítani, néhány ritka növényi táplálék, mint bizonyos élesztők és a hínárok tartalmaznak valamennyit, valamint némely táplálék kiegészítő bizonyult még hatásosnak.

A szénhidrátok a fő energia források testünk számára, általuk működik a szervezet minden sejtje. Ritkán találhatók meg az állati eredetű élelmiszerekben, a legtöbb növényi eredetű tápanyagnak viszont a fő összetevőjük. Nem a szénhidrátok a felelősek az összes problémáért, amivel sok média okolja őket (lásd a Villák a kések felett c. dokumentumfilmben) és jó, ha az étrendet rájuk alapozzuk, kiegészítve egészséges mértékű teljes értékű zsírral és fehérjével.
Ami ízt illeti, ami szintén fontos a táplálkozás érzelmi és mentális szempontjából, az állati eredetű tápanyagok csak nyersanyagok, melyek semmi olyasmit nem tartalmaznak, ami ne lenne helyettesíthető. A kulcs az, hogy változtatni kell néhány ételkészítési szokáson, melyek legnagyobb részét már elvégezték a profi vegán séfek.

Energetikai szempontból a gyümölcsök, melyek többnyire magasan az ágakon teremnek, tökéletesek a frekvenciád megemeléséhez, a gyökérzöldségek (burgonyák, répák stb.) tökéletesek a leföldeléshez, a zöldségfélék tökéletesek az egyensúly megteremtéséhez és gyógyuláshoz. A nyers zöldségek és fűszerek pedig általában a leggazdagabb forrásai a nem fizikai életerőnek.


Ezek csak általános irányelvek és mindig az a legjobb, ha követjük a saját testünk szavát és a saját magunk útmutatását. Végezzünk némi kutatómunkát és tegyük meg a legtöbbet, amit megtehetünk magunkért, anélkül hogy túlságosan aggódnánk vagy stresszelnénk miatta.

Etikai szempontból igaz, hogy nehezen tudnánk létezni ezen a bolygón anélkül, hogy így vagy úgy részesei lennénk a mátrixnak, azonban ez nem jelenti azt, hogy ne kéne a tőlünk telhető legtöbbet megtennünk. Azt mondani, hogy mivel sehogy sem tudsz kikerülni a rendszerből, így egyáltalán nem is vagy képes foglalkozni vele, olyan mintha azt mondanád "Már úgyis elvesztettem az egyik karom, a másikat is levághatom". Megtenni a legtöbbet, ami tőlünk telik azt jelenti, hogy nem gyártunk kifogásokat arra, hogy miért leplezzük azt a 4 okot, amit felsoroltam ennek a cikknek az elején, hogy miért nem akarnak az emberek változni.

Ha mindenki megtenné a tőle telhető legtöbbet minden szinten (nemcsak az étkezéssel kapcsolatban), az egész mátrix már rég összeomlott volna.

Javítani az étkezési szokásainkon egyike azoknak a dolgoknak, amit megtehetünk annak érdekében hogy jelentős pozitív változást idézzünk elő az emberek és állatok egészségi állapotában és a bolygó ökoszisztémáiban.

Felszabadulást Most!


COBRA egy egész interjút szentelt a témának, néhány részlet ebből:


„Valójában azt mondanám, hogy azt, hogy az embereknek részben szükségük van húsfogyasztásra, oly módon manipulálják, amely lehetővé teszi bizonyos erőknek, hogy visszaéljenek ezzel és úgy folytatják ezt az áldozathozatali szokást, hogy társadalmilag elfogadhatóbb formában tüntetik fel a bolygón, így néhány embernek még mindig szüksége van húsfogyasztásra, de ahogy ez a jelenlegi társadalomban zajlik, egyáltalán nem helyes. (…)

AGN Veg - A Teremtés női, Istennői aspektusa elleni ősrégi háború látszódik abban, ahogy az embereket manipulálták, hogy beleegyezzenek abba, hogy gyakorlatilag kizsákmányolják, megszerezzék az olyan, életet hordozó és fenntartó állati eredetű ételeket, mint a tojás, a tej és a hús? Létezik valamilyen ezoterikus kapcsolat emögött? A történelem során a nők elnyomása, kizsákmányolása és az ellenük elkövetett erőszak összefüggésben van ezoterikusan, spirituálisan a nőstény állatok elnyomásával, kizsákmányolásával és az ellenük elkövetett erőszakkal, amit a tojásaikért, a tejükért és a húsukért tettek velük?

COBRA - Azt mondanám, hogy az állatok életével való bármilyen visszaélés szoros kapcsolatban áll a nőies alapelvek elnyomásával. (…)”

http://2012portal-hungary.blogspot.hu/2016/07/agn-veg-global-interju-cobraval.html


Egy korábbi interjúban azt is elmondta, hogy az állatok által a leölésükkor érzett félelem átjárja sejtjeiket, és a hússal ezt a negatív energiát is elfogyasztják az emberek, ami alacsonyan tartja rezgésszintjüket. Mivel az egész bolygószintű változás - aminek fordulópontja az Esemény lesz – a rezgésszint emelkedésével áll összefüggésben, nem meglepő, hogy például a Corey Goode által közvetített üzenetben is hangsúlyos elem a magasabb rezgésű étrend. Hogy ez mit takar, arról fent is sok szó esett, és még sok oldalnyit lehetne írni róla, telis-tele hivatkozásokkal.

Nagyon tömören összefoglalva: minél kevesebb feldolgozott, előre gyártott élelmiszer, finomított összetevő (pl. hozzáadott cukor, fehér liszt stb.), toxikus hatóanyagot (alkohol, nikotin, koffein stb.) tartalmazó élvezeti cikk, minél kevesebb állati eredetű termék, minél nagyobb arányban vegyszermentes (bio), teljes értékű, lehetőleg nyers termények fogyasztása. A tiszta víz, lehetőleg forrásvíz szintén fontos. Az Untwine által fent leírtak miatt is érdemes lépésekben gondolkozni.

Egy csapásra radikális változtatásokat eszközölni az étrendünkben nagyon nehéz, (benső és külső tényezők miatt egyaránt) és a legtöbben már azelőtt lehetetlennek ítélik, mielőtt egyáltalán belekezdenének.
Általában az ellenállás is annál nagyobb, minél gyorsabb és nagyszabásúbb változtatásokat javasolunk embertársainknak.


1. lépés: minél kevesebb junk food (magyarul mondjuk műkaja), ide értve a gyári édességeket, ropogtatnivalókat, üdítőitalokat, nagyvállalati gyorsételeket, előre gyártott félkész, vagy készételeket, instant termékeket és a feldolgozott húsipari termékeket is.
Minél kevesebb toxikus hatóanyag (alkohol, nikotin, koffein, teobromin stb.) bevitele.

2. lépés: a húsfogyasztás csökkentése, különös tekintettel a nagyobb környezeti terhelést és egészségügyi kockázatot jelentő vörös húsokra. Pl. húsmentes étkezések, napok, vagy akár hetek beiktatása, az alternatívák felfedezése. Mivel a húsok drágábbak a zöldségféléknél, minél kevesebbet fogyasztunk, annál elérhetőbbé válnak az egyébként még drágább, ám garantáltan vegyszer- és génmódosítás-mentes biotermékek.

3. lépés: a feldolgozott alapanyagok (főleg a finomított cukor és fehér liszt) használatának minimalizálása, a glutén-probléma figyelembe vétele.

4. lépés: vegetáriánus, vagyis húsmentes étrend. Az állati eredetű termékek (tejtermékek, tojás stb.) fogyasztásának csökkentése, az alternatívák megismerése, a következő nagy lépés előkészítéseként. A mérsékelt fogyasztásnak köszönhetően elérhetőbbé válnak a vegyszer- és génmódosításmentes, és emberségesebb állattartási körülmények mellett előállított biotermékek.

5. lépés: vegán, vagyis tisztán növényi alapú étrend. Kétségtelen, hogy elszántságot, sok körültekintést, türelmet és kreativitást igényel, sok mindent szükséges újragondolni, sőt újratanulni hozzá, és a társadalmi-kulturális környezet sem segít, bár az utóbbi években legalábbis a nagyvárosokban gyorsan szaporodnak a vegán lehetőségek.

6. lépés: nyers vegán étrend, minél nagyobb arányban feldolgozatlan, nyers növényi alapanyagokból készült ételekkel. Cobrától tudjuk, hogy a fejlett civilzációkban, pl. a plejádiaknál már a gyümölcsfogyasztás sem mindennapos, inkább élvezeti cikknek számít, egyébként pedig elixíreket isznak. A még magasabb dimenziókban pedig lehetséges a közvetlenül a prána-energiából való táplálkozás.
 

A Fény, avagy VILÁGosság győzelme!

2018. október 18., csütörtök

Kiút a pénzügyi mátrixból: Közösség


Az arkhónok által a magasabb síkokon kiépített emberfarm, reinkarnációs börtön, illetve energetikai kizsákmányolás fizikai megnyilvánulása a pénzügyi-gazdasági (illetve az azt kiszolgáló politikai) rendszer, amely a mesterséges szűkösségre (energiahiányra) és az „Oszd meg és uralkodj!” elvére épül. Mivel a „bukott angyalok”, vagyis az arkhónok, a Chimera és társaik a totális elválasztódásban teljesen elvágták magukat a Forrástól és a legfelsőbb síkoktól, energiaforrásra van szükségük. Így parazitákká váltak. A Mátrix-filmekben ez a motívum is meglehetős pontossággal van ábrázolva, persze nem egy az egyben. Ott „a gépek”, mivel el lettek vágva a Nap energiájától, fölépítették a Mátrixot, hogy az emberiséget energiaforrásként használhassák…

A fizikai síkon ez jól tetten érhető a pénzügyi-gazdasági rendszerben:

a pénzt, ami eredeti (energetikai és fizikai) funkcióját tekintve közvetítőeszköz, ami az egyszerű és hatékony kereskedelmet volt hivatott szolgálni, kényszerítőeszközzé tették, beékelve az emberek és a szükségleteik közé.


Általa kényszerítik rá az embereket, hogy idejüket és energiájukat a rendszer működtetésére fordítsák, vagyis a rendszernek dolgozzanak, bér- illetve adósrabszolgákként. A szűkösséget a rendszer alapjaiba építették, ami szenvedést és konfliktusokat generál. Sokáig a technikai fejlődés hátráltatásával és persze a társadalmak elmeprogramozásával biztosították, hogy mindig legyenek, akiknek még a létfenntartásra sem jut elég. Ma pedig, amikor a fizikai feltételek már adottak lennének, a pénzügyi rendszerbe épített mechanizmusokkal (a semmiből létrehozott, és kamatos kamattal visszakövetelt hitelpénz mellett pl. azzal, hogy egyszerűen nincs annyi pénz forgalomban, mint a kihelyezett hitelek és a kamatok összege, tehát biztosan lesznek, akik nem tudják visszafizetni őket) és a javak elosztásának egyre kirívóbb egyenlőtlenségével biztosítják a rendszer fennmaradásához szükséges szűkösséget. Utóbbinak talán a legszemléletesebb példája, hogy a globálisan megtermelt élelmiszer harmada hulladékként végzi, miközben még mindig tömegek éheznek.

Meg persze továbbra is elmeprogramozással operálnak, ami ellentétben azzal, ahogy sokan gondolják, nem csupán évtizedekre, vagy évszázadokra, hanem évezredekre nyúlik vissza. Pl. „Aki nem dolgozik, ne is egyék”. Jellegzetesen arkhón-ízű bibliai idézet (vö. a felebaráti szeretettel), amit aztán a – mellesleg Hitlerrel tandemben dolgozó – jezsuita ügynök, Sztálin melegített föl a XX. században. A lecsúszott, tönkrement nyomorultakkal mindig lehet riogatni azokat, akik lázadnának a rendszer ellen: „te is így akarod végezni, fiam/lányom?!”, és persze ki is lehet játszani egymás ellen a különböző társadalmi helyzetű csoportokat. „Oszd meg és uralkodj!” – ez a mondás is az ókori Rómából származik, még az iskolában is tanítják, a legtöbben mégsem ismerik föl működés közben. Akkor sem, amikor az egyik fénymunkást/fényharcost játsszák ki a másik ellen, felhasználva a programozást, amiben mindnyájunknak része volt, akik ezen a bolygón élünk.

Elvárni, hogy a világosság erőihez tartozó, de jelenleg a Föld felszíni társadalmában élő emberek mellőzzék a pénz használatát, egyfelől képtelenség, másfelől pedig a saját mozgásterünk súlyos korlátozása, a sötét erők javára. Pontosan ez utóbbi miatt plántálták belénk, hogy "a pénz mocskos".


Ha a pénzt eleve rossznak, gonosznak, mocskosnak tekintjük, távol is fogjuk tartani magunktól, a cél pedig pontosan ez. Sokan gondolják úgy, hogy a rendszerben, a rendszernek pénzért dolgozni rendben van, hiszen „meg kell élni valamiből”, de ott, ahol a rendszerrel szemben dolgozunk, ott szó sem lehet pénzről, mert ha igen, akkor már „valami bűzlik”.

Ez a fajta hozzáállás lényegében azt diktálja, hogy az emberek kettős életet éljenek és megosszák idejüket, erejüket. A nap egyik felében az ellen dolgozzanak, amiért a másik felében tevékenykednek: oldják meg a pénzkérdést valamilyen a rendszerbe illeszkedő, „polgári” módon, a rendszernek ellentmondó kezdeményezéseket pedig működtessék tisztán önkéntes, pénzmentes alapon. Néhány évvel ezelőtt magam is így gondoltam.  Azonban be kellett látnom, hogy éppen ez a gondolkozásmód az egyik mechanizmus, ami biztosítja, hogy az erőforrások a rendszer oldalán bőségesen álljanak rendelkezésre, a rendszerrel szemben állóknál pedig az állandó erőforráshiány legyen a jellemző.

Márpedig erőforrások nélkül hosszabb távon semmilyen kezdeményezést, szerveződést sem lehet működtetni, pláne sikerre vinni, főleg azért, mert a mesterséges szűkösség rendszerében az önkéntes munkára – komoly áldozatok nélkül - fordítható idő és energia erősen korlátozott. Igen, az Esemény után eljutunk majd oda is, hogy már nem lesz szükségünk pénzre, és megszüntethetjük, de ahhoz előbb szükséges kikecmeregnünk a még fennálló mátrixból, ehhez pedig erőfeszítésekre és együttműködésre van szükség.

Aki még sosem vett részt csoportok, vagy pláne hálózatok, mozgalmak szervezésében, az többnyire el sem tudja képzelni, hogy ez mennyi munkát jelent.

Márpedig egy olyan közösség, illetve hálózat megszervezése és működtetése, mint a magyar Cobra-közösségé, nem kis feladat és igen komoly teljesítmény. Ez a harmadik nemzetközi mozgalom, amiben részt veszek, és Magyarországon közülük ez bontakozott ki a legjobban, pedig a másik kettő sokkal-sokkal közismertebb.
Ahogy az az alulról szerveződő kezdeményezéseknél lenni szokott, az egész önszorgalomból indult, a szabadidő ráfordításával. Először egy YouTube videócsatorna, aztán egy fordítói csoport jött létre. Később egy önálló blogot is létrehoztak, a Magyar Cobra Portált, ahol azóta még a több különböző felületen szétszórt korábbi fordításokat is összegyűjtötték. Aztán megszervezték az első magyar Rózsa Rendje csoportot, majd az első országos Cobra találkozót.


Innentől kezdve pedig egyre gyorsuló ütemben indult növekedésnek a hálózat, ami mára 100-nál is több fizikailag aktív tagot és számos helyi csoportot számlál, több összekapcsolódó internetes felülettel, mint amilyen ez a blog is, összesen több ezer olvasóval, és a szinkronmeditációkban távolról részt vevők sokaságával, egyre terebélyesedő nemzetközi kapcsolatokkal, köztük egy második nemzetközi blog magyar változatával, workshop, konferencia, különféle találkozók szervezésével, közösségi bázis fenntartásával, különböző projektek megszervezésével és végrehajtásával, és így tovább.  A helyzet pedig az, hogy bár jó néhányan csatlakoztunk az elmúlt két évben, akik önállóan is aktívak vagyunk, ez az egész túlnyomórészt még mindig egy maroknyi ember vállán nyugszik.

Az egész magyar Cobra közösség a fordításokra épül. (Mi, a kisebbség, akik értünk angolul, és ezért személy szerint nincs szükségünk a fordításokra, szélesebb érdeklődő közönség, illetve közösség nélkül nem sokra megyünk. Tudom, mert próbáltam.) A több tucat nyelven elkészített videók és a vezetett meditációk, a Facebook csoport(ok), a fizikai csoportok, vagy éppen a szeretetkristályok sem maguktól jönnek létre, és működnek folyamatosan. Mindezt önszorgalomból, a magyar közösség, illetve az egész ország és az egész Föld javára. Ingyen, sőt, önköltségen. Ebben a rendszerben, amit fönt taglaltam, ez csak egyféleképpen oldható meg: a megélhetésre fordított idő és energia rovására.

A mozgalom növekedése elérte azt a szintet, ahol ez a felállás, a kialakult működésmód már nem tartható. Ami szabadidős önkéntességnek indult, az áldozatos közösségi munkává terebélyesedett, ami a kulcsembereknek majdnem minden idejét leköti. Ez pedig anyagilag meglehetősen kényes helyzetbe hozza őket, miközben már egy egész hálózat sorsa múlik rajtuk. Mi egy páran, akik együtt dolgozunk velük, látjuk ezt, és elhatároztuk, hogy változtatunk a helyzeten. Az egészben az a jó, hogy

a helyzet megoldásához így, vagy úgy, de az egész közösségnek, vagy mozgalomnak szükséges a szerveződés új szintjére lépnie, tovább fejlődnie.


Ehhez vagy önkéntesek jól szervezett hadára van szükségünk, vagy a mozgalom pénzügyi önállóságának megteremtésére, közösségi finanszírozással. A kialakult helyzetben az utóbbi út tűnik járhatónak, de elképzelhető hibrid megoldás is. Például a BÁR Relax közösségi netrádió képében volt már olyan projekt, ami első sorban az anyagi háttér, másodsorban viszont az önkéntesek hiánya miatt állt le.

A közösségi finanszírozás lényege, hogy a „sok kicsi sokra megy” elvén, közösségileg olyasmi is megvalósítható, ami egyénileg – a szükséges tőke hiányában - csak tehetős szponzorok támogatásával működhet, akik ezzel óhatatlanul befolyást szereznek. A rendszer egyébként is azért sulykolja, hogy a pénzügyek magánügyek, hogy legyen mindenki csak egyedül a maga nyomorával, már ami a kis „halakat” illeti. (Igazából a magántulajdon „szentsége” is első sorban a mágnások vagyonát védi.)

Közben azonban világszerte egyre terjed az új modell: kis összegű adományok sokaságával finanszíroznak pénzügyileg valóban független médiafelületeket, vagy más intézményeket, vállalkozások beindítását, filmek elkészítését, de pl. műholdak fellövésére és politikai kampányokra is gyűjtötték már így össze a szükséges forrásokat. Egyre több a kölcsönös segítségnyújtási hálózat. Egyre kevésbé van jelentősége a birtoklásnak, miközben a hozzáférés válik fontossá.

Esetünkben egy közösségi alap, vagy költségvetés létrehozásával nem csak a mozgalom további működését biztosíthatjuk, a kiadások fedezésére és a közösség szolgálatában dolgozó önkéntesek támogatására, hanem olyasmit is megvalósíthatunk, amiről eddig álmodni sem mertünk. Ráadásul,

ha egy csoport kezd az anyagiak terén is valódi, összetartó közösségként viselkedni, nem csak a tagjai által megtapasztalt bőséget növeli és áramoltatja, hanem az önszerveződés és önellátás felé mozdul el. Vagyis kifelé a mátrixból.


"Légy te a változás!"

A közösség tagjai kölcsönösen támogathatják egymást, és ezzel az egész közösséget is, méghozzá hatványozottan. A fényháromszög csoportunkban megfigyeltük, hogy egymásnak könnyebben, nagyobb hatékonysággal tudunk bőséget manifesztálni, mint saját magunknak. Ez egyrészt a magunkban lévő blokkok, még ki nem tisztított programozás miatt lehet így, de főleg azért, mert közösségben hatványozott a hatás. A bőség, amit a másiknak szánunk, ránk is visszaszáll, és minél többen működünk együtt, ez annál jobban felerősödik. Termékekre és szolgáltatásokra egyébként is költünk, de ha ezt pl. közösségi vásár keretében, egymás között tesszük, azzal az együttműködést is új szintre emeljük. A közösségi finanszírozás megvalósítása pedig még egy jelentős lépéssel vihet minket tovább ezen az úton. Ezen túl a találkozókon is lehetővé tesszük támogatói jegy formájában, az online adakozásra pedig már most is van lehetőség a Magyar Cobra Portálon (az oldalsáv tetején), de csak nagyon kevesen élnek vele. Pedig havonta pár száz, netán pár ezer forint tényleg nem nagy összeg, pláne közös céljaink tükrében, viszont a sok kicsi sokra megy...

A Fény, avagy VILÁGosság győzelme!

Kiegészítés: az október 21-i országos Cobra-találkozón a témában bemutatott prezentáció elérhető itt: https://drive.google.com/file/d/12_IuflvLtkLq17w4ywgR_e0qKGQSpu9k/view?usp=sharing