2019. június 24., hétfő

Te magad válhatsz repedéssé a Mátrixon!

A valóságunkat mi magunk teremtjük. Az uralmi rendszert, amit csak Mátrixnak nevezünk, pedig a sötét erők éppen azzal a céllal hozták létre első sorban elmeprogramozással, implantációval és hitrendszerekkel, hogy mi magunk teremtsük meg ezt a szenvedéssel és félelemmel teli valóságot, ami bővelkedik a nehéz energiákban, amikből táplálkoznak.

A Mátrix börtön az elménk számára. A börtönből való szökéshez, majd a börtön lebontásához pedig le kell bontanunk az alapját képező elmeprogramokat és hitrendszereket.

Ennek módja a Valódi/Felső Énünk és a személyiségünk/egónk közötti hasadás meggyógyítása, illetve a férfias és a nőies polaritások, energiák közötti hasadás meggyógyítása. Ez minden fénymunkás/fényharcos küldetésének fontos része.

A legfontosabb, hogy megértsük: valójában isteni lények vagyunk, és NEM a Forrástól, a Teremtőtől való mesterséges elválasztottságunknál fogva kialakított, hamis öntudat által meghatározott, tanult szerepekben tobzódó egyének. A Cobra által Budapesten tartott márciusi Lélekcsalád workshopot és az elmúlt időszak tapasztalatait összefoglaló előadáshoz tartozó prezentáció az alábbi képre kattintva elérhető. (Megj.: a hivatkozások egyszerű megnyitásához el kell indítani a diavetítést.)

Élet a Lélekcsalád workshop után c. prezentáció a képre kattintva

Ez az előadás a 8. országos Cobra csoporttalálkozón hangzott el, ahol az előadások mellett ezúttal számos gyakorlatot is végeztünk. Ennek oka, hogy ideje túllépnünk az elméleti fázison és a tettek mezejére lépnünk. Ha sikerült megértenünk a helyzetet, és legalább részben fölismerni a szerepünket, küldetésünket, akkor érdemes elindulnunk a megtisztulás, a programoktól, implantoktól és a hitrendszerektől való megszabadulás, végső soron a felemelkedés útján.

Mindenképpen keresztülmegyünk ezen a programtalanításon, a kérdés a következő:

húzod az időt, halogatod, és csak akkor szembesülsz vele, amikor ránk dől a rendszer, vagy pedig a bolygó felszabadításának élvonalába állsz, részvételeddel gyorsítva a folyamatot? Elvagy a Mátrixban, néha morogva, hogy mikor jön már az Esemény, vagy te magad repeszted szét, válsz repedéssé rajta? A döntés a tiéd.

A január 21-i sorsfordító tömegmeditáció óta új szakaszban vagyunk. A kozmikus központi faj támogatásával Mennybuborékokat teremthetünk, mi magunk bonthatjuk szét a Mátrixot és teremthetjük meg az új valóságot. Nagyon fontos megértenünk, hogy az elsődleges anomália és a Mátrix feloldása rajtunk, az energiamezőnkön keresztül történik, de ehhez szükség van a tudatos együttműködésünkre. Valahányszor nehézséggel találkozunk, érdemes valamelyik tisztító technika segítségével átalakítani magunkban, tudva, hogy ezzel hozzájárulunk az egész világ átalkulásához.


A tisztulási folyamat kihívásokkal teli, és ezért érdemes párban, vagy csoportban végezni, támogatva és erősítve egymást. Természetesen lélekcsaládban, pláne lélektársak között még erőteljesebb tisztulás, gyógyulás és a bolygó felszabadításához való hozzájárulás várható. Alakíthatunk kisebb-nagyobb fényháromszög csoportokat, és kapcsolódhatunk egymáshoz fénylégzéssel a szívcsakrán keresztül, vagy akár tantrikus gyakorlatok által is, a szív- illetve a szakrálcsakrák közti energiacserével.

A Fény, avagy VILÁGosság győzelme!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése